A magyar szavazók fele bolsevik/fasiszta, vagy mindkettő egyszerre

moh_3425-1.jpg

 A csecsemőkben rekedt gyermekek elementáris újdonsága mentális cunamit indított el a Haladó Gondolkodásúak, és az Őket, illetve a Kedves Vezetőt kiszolgáló Független Objektív Sajtó (FOS) köreiben. A valamiért a nyilvánosság előtt is mindig (az)másnapos, sohasem kínosan csapzott, és blőd hülyeségeket sohasem beszélő Fényességes Szellemi Irányítótorony, Stumpf András szerint a Fidesz a gyermekek védelméről szóló népszavazásán résztvevők fasiszták/bolsevikok, akik nem mentek el, azok tisztességes emberek.  


A csecsemőkben rekedt gyermekek elementáris újdonsága mentális cunamit indított el a Haladó Gondolkodásúak, és az Őket, illetve a Kedves Vezetőt kiszolgáló Független Objektív Sajtó (FOS) köreiben. Figyelemre méltó, sőt, inkább lenyűgöző az az eufória, ami eluralkodik most azokon, akiknek a Végső Felszabadulás Végső Jele, hogy az óvodákban, a kisiskolások között immár hivatalosan is felbukkanhatnak a bácsinénik, akik persze nem befolyásolni, hanem önazonosságra akarják szelíden rávenni a nebulókat.

Azért, hogy tudjuk, hol a helyünk, idézzük itt a Fényességes Szellemi Irányítótorony, Stumpf András iránymutatását, aki azt írta: "Azért az nagyon jó, hogy az echte fasiszta homofóbtörvény nem homofóbtörvény többé, nem kell már szégyellnie magát miatta egyetlen tisztességes (nem fasiszta, nem bolsevik) lelkületű magyarnak sem."


A valamiért a nyilvánosság előtt is mindig (az)másnapos, sohasem kínosan csapzott, és blőd hülyeségeket sohasem beszélő Fényességes Szellemi Irányítótorony megjegyzéséhez büntetőjogi felelősségem teljes tudatában mindössze annyit szeretnék alázatosan hozzáfűzni, hogy a kormányon a Fidesz kezdeményezte gyermekvédelmi törvény - echte fasiszta homofóbtörvény - előtt megrendezett népszavazáson úgy 3,6 - 3,7 millió szavazópolgár vett részt, akiknek döntő többsége támogatta a konzervatív szemléletű szigorítást, szabályozást.


Amennyiben ragaszkodunk a valamiért a nyilvánosság előtt is mindig (az)másnapos, sohasem kínosan csapzott, és blőd hülyeségeket sohasem beszélő Fényességes Szellemi Irányítótorony gondolatmenetét, akkor csak úgy jön ki a matek, hogy akik az említett népszavazáson bármilyen okból nem vettek részt, azok tisztességes emberek, akik részt vettek azon, azok pedig fasiszták, illetve bolsevikok. Mivel a Fényességes Szellemi Irányítótorony tőlünk eltérően minden bizonnyal Lánglelkű Demokrata, merészkedünk reménykedni abban, hogy elnézi nekünk: közöttünk is lehetnek olyanok, akik egyszerre szeretnének fasiszták és bolsevikok lenni.

Ezúton szeretnénk hálát adni a sorsnak - reakciós klerikálisok számára: a Gondviselésnek -, hogy Szeretetországban élhetünk, követhetjük a Kedves Vezető, és olyan prófétái bölcs útmutatásait, mint a a nyilvánosság előtt is mindig (az)másnapos, sohasem kínosan csapzott, és blőd hülyeségeket sohasem beszélő Fényességes Szellemi Irányítótorony.


#gyermekvedelem #gender #tisza #stumpfandras #magyarpeter #fasiszta #bolsevik