Bütyök bejelentette, hogy már két napja nem miniszterelnök

261012_379_foto_Revans_2.JPG

Az Ötker szelleme kiment a gazdihoz Brüsszelbe, hogy megkapja a várva várt buksisimit, amiért beengedte a kukisnéniket a magyar iskolákba. Meg is kapta a várt dicséretet, elkönyvelték, hogy jófiú volt, valószínűleg kapott egy jutalom kólát is (nem dobozost, azok a parlementben vannak), majd Magyarország felé fordult és kijelentette, hogy ő aztán semmilyen genderlobbit nem engedélyezett.


Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy ameddig ő miniszterelnök, addig semmiféle ideológiai képzést nem engedélyez a magyar iskolákban. Ez különösen édes annak tükrében, hogy miután az agyhalottak és Soros-ügynökök (ő mondta, nem mi) megszavazták a gyermekvédelmi törvény módosítását, ami tulajdonképpen annyit tesz, hogy a „védelmi” rész kikerült belőle.


Namost. Két lehetőségünk van: az egyik az, hogy Bütyök már nem miniszterelnök, hiszen a törvénymódosítás másnapján már megjelent az LMBTQ-lobbi egy baranyai iskolában. A másik, hogy Bütyi hazudik. Szerintem inkább a másodiuk lehetőség a helyes, mert megnéztem reggel a sajtót, és sajnos még mindig Magyar Péter a miniszterelnök, mégis van ideológiai képzés. Méghozzá a legrosszabb.


Értjük mi, hogy a gazdi azt ígérte, hogy ha egy kicsi szuverenitásról lemond, akkor majd dőlnek az eu-s pénzek, de jelenleg úgy állunk, hogy nincs szuverenitás és nincsenek pénzek, ellenben minden brüsszeli parancs teljesült. Tiszta haszon ez a kormány nem? Ami viszont érdekes, hogy anno a gyermekvédelmi törvény mellett (ami akkor még tiltotta a kukisnénik mesedélutánját) nagyjából három és félmillióan szavaztak. Ezek közül kétség kívül sokan azóta Tisza-szavazók lettek. Kérdezem őket, hogy most jó nekik? Ennyire megérte a „mennyenazóbán”? Szerintem nem, de mi szóltunk.