Felfüggesztik ügyészi állásából az Orbán Viktort vádló, Magyar Péterrel SMS-ező Fürcht Pált

A döntés indoklása súlyos, és egészen más megvilágításba helyezi Fürcht elmúlt hetekben tett nyilatkozatait. A Legfőbb Ügyészség szerint Fürcht egy folyamatban lévő büntetőügyből hozott nyilvánosságra olyan információkat, amelyeket a közvélemény nem tudott ellenőrizni. Ezzel megsérthette a nyomozás bizalmas jellegét és ügyészi titoktartási kötelezettségét.
A határozat azt is kifogásolja, hogy a felettes ügyészek törvényes utasítási jogát félrevezetően mutatta be, azt a látszatot keltve, mintha jogellenesen próbálták volna befolyásolni a nyomozást. Az ügyészség szerint feltételezésekre alapozva fogalmazott meg súlyos állításokat a szervezet működéséről, miközben saját fegyelmi eljárásának tényleges indokait sem ismertette teljeskörűen.
Fürcht ellen már szeptemberben fegyelmi eljárás indult, mert a Legfőbb Ügyészség szerint olyan belső iratokat és leveleket továbbított más főügyészeknek, amelyek megismerésére nem voltak jogosultak.
A mostani határozat szerint ráadásul felhatalmazás nélkül beszélt televíziós interjúkban folyamatban lévő büntetőeljárások ügyészi intézkedéseiről. Mindeközben Fürcht már Orbán Viktort vádolja az ukrán pénzszállítók elfogásának elrendelésével, Magyar Péterrel pedig SMS-eket váltott.
Kapcsolódó cikkek
-
Üdvözlendő a petíció, de a gyerekeinket célzó lelki terrortámadás ellen másra is szükség lehet
-
Megelevenednek az ötvenes évek: húsz év börtönt intézne Magyar Péter Orbán Viktornak
-
Magyar Péternek ma jegyzetelnie kellett volna, helyette valami börtönről írogat hülyeségeket
-
Edző a pályán! – Orbán Viktor elrúgta a következő kampány kezdőlövését





