Gajdos miniszter úr belekóstol a vízgazdálkodásba!

aszaly.jpg

Alább nem egy paródiát teccenek olvasni, hanem az illetékes miniszter, Gajdos úr Facebook posztjából részletet, amelyben arra reagált, hogy Láng István lemondott az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetéséről. 


"Ma már egyre többen ismerik fel a víz értékét és nemzetstratégiai jelentőségét. Az országot nemcsak a túl sok víztől kell megvédenünk, hanem attól is, hogy a létfontosságú vízkészleteink veszélyesen megfogyatkoztak. Kb. 7 Balatonnyi víz hiányzik a hazai vízkészletből. Ezért a következő évek vízgazdálkodásának egyik legfontosabb feladata a víz megtartása lesz. Arra kell törekednünk, hogy minél több vizet őrizzünk meg a tájban, és csak annyit vezessünk el, amennyit feltétlenül szükséges. Láng úrral egyetértettünk abban, hogy szemléletváltásra van szükség. Ugyanakkor szakmai pályafutása elsősorban a vízlevezetéshez és az árvízi védekezéshez kötődik, ezért nem szeretne akadálya lenni annak a változásnak, amelyre a megváltozott körülmények között mind a vízügyi ágazatnak, a szakmának és a civil szervezeteknek egyaránt szüksége van. Az árvízvédelem területén felhalmozott tudására és tapasztalataira a jövőben is számítok."


A PS-en, a Revans elődjén lankadatlanul hívtuk fel a vízhiány okozta problémákra a figyelmet, ebben Vésey Kovács László kollégánk járt az élen. A probléma sok évtizedes, a helyzet pedig évek óta tragikus. Azt az előző kormánytól is tisztelettel kérdezném, hogy egy értelmes emberi lénynek, főleg egy vízügyi szakembernek, miért tart 1 másodpercnél tovább átállni a víztöbbletről a vízhiányra (árvíz-sivatag)? Azt pedig most mondanám a miniszter úrnak, hogy Magyarországról többé semmilyen olyan vizet nem szabad elvezetni, ami nem akar elmenni magától, sőt abból is meg kell tartani a lehető legtöbbet. "Feltétlenül szükségesen" elvezetendő víz nem létezik. A belvíz jó! Belvíz általában magától ott van, ahol lennie kell. A kép AI és az így képzeli a gémeskutat. A súlyt valami madzag felfele húzza az égbe. 😄 Szerintem ez a kép jól szimbolizálja a magyar vízgazdálkodás elmúlt kétszáz évét.