Hadházy Ákos csúnyán néz

Mint ismeretes Sárosi József tiszás képviselő távozott (leváltották, megbukott, lebukott, a nem kívánt törlendő) a Spontán Privatizációt és a Közvagyon Elvesztését Feltáró Vizsgálóbizottság elnöki posztjától. Az ok nyilvánvaló, nagyon jelentős értékű földügyletekben volt közvetítő, egyéb fontos tevékenységei mellett.
Ja, azt el is felejtettem megemlíteni, hogy a földeket állami pénzen vették meg, ő meg éppen a paksi városüzemeltetési cég vezetője is volt akkor. És persze merő szívjóságból szállt be a buliba sikerdíjért (ha igaz). Persze újságcikkekből és Hadházy vádjaiból (aki az ügyet kirobbantotta) sohasem lehet megtudni az igazat, de a fószer kétségtelenül jelentős tapasztalatot szerzett olyan ügyekben, amelyeknek a törvényességét vizsgálnia kellett volna az általa vezetett bizottságnak. Tulajdonképpen rejtély, hogy miért váltották le, hiszen becsületes szakértő.
És amikor megválasztották, akkor nem jutott eszébe, hogy ő is abban a homokozóban játszott, aminek a homokját majd át kellene rostálnia? És, hogy valaki úgyis kitúrja a múltját? Ha más nem, akkor azok a tiszások, akiket kiszorított a felívelő politikai karrierje során. De az a lényeg, hogy a Tisza győzelme miatt annyira megtisztult a közélet, hogy az ő ügyeiket ki se kell vizsgálni, mert ők helyből becsületesek.
Ők Sárosi úr és Hadházy úr (Facebook). Imádom ahogy a Hadházy úr néz. Minimum ő szerette volna a Sárosi bizottságát vezetni, de csak annyit adott neki az élet, hogy kicsinálhatta a Sárosit.





