Az egészségügyben továbbra is a kommunikáció a legrosszabb, amit most a frissen szült anyák tapasztalnak épp meg

Elvtársak, ugye, hogy nem is olyan egyszerű az egészégügyet gatyába rázni? Ugye, hogy a klíma elromolhat, ahogyan a CT is? A belgyógyászaton és a sürgősségin sem tolonganak a külföldről a kormányváltás hallattán hazavándorolt egészségügyi dolgozók, ezért vannak is ellátási gondok. Ahhoz viszont sem pénz, sem osztályonként tíz ápoló nem kell, hogy egy szülőanyát tájékoztassanak arról, hogy nincsen semmi gond, ne aggódjon, bár van fertőző beteg az osztályon, de mindent elkövetnek, hogy senkinek ne legyen ettől semmi baja. Van, ami nem változik az egészségügyben. A fő gond nem a létszámmal van, nem a fizetéssel, nem a sokszor rossz szervezéssel, hanem a rossz kommunikációval.

Kicsit most bújjunk bele együtt egy leendő édesanya bőrébe. Vagy inkább kezdjük a legelején és nézzük meg hogyan is kezdődik egy nő kapcsolata a várandóság kérdésével. Sok fiatal nő (főleg, akik nem szednek fogamzásgátlót és akarják a teljes hormonháztartásukat felbolygatni), akik már élnek aktív nemi életet azon izgulnak sokszor, hogy nehogy egy nem tervezett baba becsússzon a bulizós évek alatt. Amikor ezt abszolválta gondolkodni kezd rajta, hogy lehet, hogy azért nem esett soha teherbe, mert nem is lehet neki. Aztán eljön az a bizonyos férfi fehér lovon és megtöri az aggódást, a tervezett baba összejön. Innentől jön 12 hét további feszültség, hogy megmarad-e és egészséges lesz-e a pici. Ha minden jól megy a genetikai vizsgálat nem mutat semmilyen eltérést, az anya megnyugszik és élvezi tovább a második trimesztert. Utána elkezd újra szorongani, hogy betöltse a 24.hetet, innentől van ugyanis a legtöbb esélye a babának a túlélésre, ha esetleg úgy dönt, elég volt odabent. Amikor ez megtörténik újabb fellélegzés jön, de továbbra sem teljesen nyugszik meg az ember, hiszen még koraszülött lehet. A 34. hét után ez a veszély is elmúlik és várjuk, hogy megszülessen a kicsink. Várunk és várunk, de még jól érzi magát. Már a 40. hét is elmúlt, de a mamahotel nagyon kényelmes és várat magára a csöppség. Az anya ekkor már azon aggódik, hogy hogyan fog kijönni? Császármetszéssel vagy természetesen úton? A szülési terv vajon beteljesül? Mikor fog megindulni? Vagy indítják? Végül így vagy úgy, de a csecsemő világra jön és az anyuka azt hiszi vége az aggódásnak. De nagyon téved. A baba kint van, de a tej nem indul el vagy nem annyi indul el. A gyerek besárgul és még sorolhatnám mik történhetnek.

Mindeközben kiderül, hogy nem elég a kilenc hónap aggódás, a kórházban, ahol világra hoztuk életünk értelmét baromi nagy a gáz. Ugyanis az osztályon van egy fertőző beteg, egy szoba kvázi karantén alatt van. Hivatalos tájékoztatást nem kapunk, jönnek a folyosói pletykák és az egészségügyi miniszter Facebook odalát is hiába nézzük (ahova egyébként azt is kiteszi, hogy milyen jól megy már neki a szelfizés a kormányzati autóban). A szobatársunk pánikba esik és a csecsemőjével együtt saját felelősségre elhagyja a kórházat. A gyomorgörcs már minket is kerülget, de még azt sem tudjuk, hogy milyen betegséget hoztak be. Azt viszont igen, hogy cseppfertőzéssel terjed, ergó a fürdőszoba kerülendő. Micsoda jó hírek. Nem elég, hogy az ember a szülés okozta sérülései miatt járni alig tud, még a zuhanyzás és a wc használata is kockázatossá válik. Hirtelen az ember megérti, hogy a szobatársnak igaza volt, iszkiri haza a gyerekkel. Ahol tájékoztatást nem adnak, veszélyben az én és a babám egészsége ott nincs maradás.

Az anyák pánikba esését abszolút megértem, én is menekülnék egy ilyen helyről. Az egészségügyi államtitkár és a kórház főigazgató némaságát viszont felháborítónak tartom. Előfordulnak fertőzések, főleg egy kórházban. Tiszta sor. Viszont az már nem, hogy miért kell kételyek között hagyni kismamákat, akik aztán még az intézményből is elmenekülnek? Akik a párkányon lévő galambpiszokban is most a megtestesült ördögöt látják, ami babájukat akarja megfertőzni. Miért nem lehet megnyugtatni őket, hivatalosan tájékoztatni a helyzetről, annak súlyosságáról stb. Mikor értik már meg az egészségügyben és akörül dolgozók, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek vannak kórházban. Az egyiknek a lába tört el, a másiknak a mája rakoncátlankodik, a harmadik épp világra hozott egy gyereket. Szeretnék érteni, hogy mi történik körülöttük, szeretnék, ha nem szaknyelven lenne elhadarva nekik, hogy mi a bajuk és mi a megoldás rá. Szeretnék, ha felnőttként lennének kezelve. A társadalom pedig azt szeretné, ha nem úgy működne az egészségügy, ahogyan azt Pio atya mondta miszerint: „Az egér nagyobb biztonságban van két macska között, mint a beteg két orvos között.” Hegedűs Zsoltnak meg kell szólalnia ezügyben, hiszen a Tisza mindig a nyílt kommunikáció híve volt. Vagy csak akkor volt, amikor a Fidesztől várták azt?