Ezt a szégyent sosem mossátok le magatokról

Mert úgy méltó, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulóját Volodimir Zelenszkijjel kell ünnepelni, ugye? Karakán kiállás van, kőkemény külpolitika, látjuk.

Normális ember annak drukkol, hogy minél kiegyensúlyozottabb legyen a viszony az ukránokkal, főleg a kárpátaljai magyarok miatt, de nem úgy, hogy befekszünk nekik.

Találkozzanak, tárgyaljanak, beszéljenek szépen egymással, de október 23-ra Zelenszkijt hívni díszvendégnek a budapesti megemlékezésre, az gyomorforgató és minimum provokatív.

Aki esetleg zsigerből védené a lejárt szavatosságú ukrán elnököt, vegye figyelembe, hogy az ukrán emberek is megszabadulnának tőle, foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, küldi a vágóhídra az ukránokat és menekül a háború lezárása elől.

De ha már a becses Tisza-kormány, a korrupció nagy ellensége felemeli a tisztesség pajzsát, tényleg a folyamatos, brutális korrupciós ügyekkel felbukkanó ukrán vezetést kell, hogy kitüntesse figyelmével? Ahol az aranybudi a menő és ahol Zelenszkij majdnem minden régi harcostársa vagy benne van a slamasztikában vagy gyanú alatt áll vagy már elmenekült.

Arról nem is beszélve, hogy milyen hangnemben beszélt Zelenszkij is rólunk, hogyan fenyegette meg Orbán Viktort, az általa kinevezett katonai vezetők meg össze akarták gyűjteni a magyar férfiakat és a frontra küldeni őket.

Remek választás.

Az 1956-os hősök vajon mit szólnának ehhez a fordulathoz? Egy Zelenszkij fog majd itt beszédet mondani és a magyar szabadságharchoz hasonlítani az ukrán-orosz háborút?

Mi volt itt a cél? A provokáció? Vagy ennyire mélyen van ez a kormány erkölcsileg, hogy nem érzi, milyen sebeket tép fel és szúr melléjük még mélyebbeket?

Ez maga a keserű szégyen.