Maradj otthon Vologya

46d97f17a8c3415d8bf919cd709674bf.jpg
Néha azt hiszem, hogy a kormány már nem tud jobban kihozni a sodromból, és egyszerűen csak röhögök a hülyeségeiken, csendben kortyolgatva valamit, amíg várom az összeomlást. Aztán ezek a barmok csinálnak valami olyan oltári szemétséget, amitől kedvem lenne telefonokat hajigálni a Dunába.


Most éppen az október 23-i ünnepség vendéglistájával sikerült annyira kihozniuk a sodromból, hogy arra már nem igazán vannak szavak. Ezek a barmok ugyanis meghívták Budapestre az ukrán elnököt. Azt az ukrán elnököt, aki rendszeresen sérteget, fenyeget minket, a volt miniszterelnököt konkrétan halálosan fenyegette meg. Akinek a rezsimje rendszerszinten nyomja el a kárpátaljai magyarokat, aki másodrendű állampolgárnak tartja a testvéreinket.

Továbbmegyek. A látogatásba majd valószínűleg megint belefűzik azt a hazug narratívát, miszerint az ukránok most úgy harcolnak Oroszországgal, mint mi '56-ban. Csak az a helyzet, hogy ez egy oltári történelemhamisítás, mi ugyanis akkor a Szovjetunióval harcoltunk. Azzal a Szovjetunióval, aminek része volt Ukrajna is.

Vologya, az anyád keservit, '56-ban ti is megszálltatok minket!

Ennyi erővel hívjuk már meg Putyint is. Legyenek a hetvenedik évfordulón az ukránok mellett orosz katonák is Buadapest utcáin, ez lenne az igazi történelmi rekreáció nem? 

Hogy van bőr a képükön a megszállóinkat ünnepeltetni a mi nemzeti ünnepünkön? Hogy van pofájuk meghívni azoknak a leszármazottait, akik sortüzet adtak le a pesti srácokra? Tűrjük el és vigyorogjunk hozzá? Tegyünk úgy, mintha elfelejtettük volna, miről szólt a forradalmunk, ki ellen harcoltunk? Nem, mi soha nem felejtünk. Mi revansot veszünk!

Revansot a megszállók kölkein, és azok ivadékain, akik akkor és most is idehívják őket. Nem tűrhetjük el, hogy ukrán fegyveresek becstelenítsék meg a legszentebb forradalmunk emlékét, mert ne legyenek kétségeink, ha itt az elnök, a kíséretében lesznek katonák is.

A végső megalázásunk felé tartunk, teljesen beleillik ez abba a folyamatba, mikor a szlovákok kiröhögték az új külügyminisztert, abba, hogy teljesen dilettáns módon diplomáciai ajándékokat kért vissza a kormány, abba, ahogyan kuplerájt csinálnak a parlamentből, és "diszkóteret" abból a helyből, ahol hetven évvel ezelőtt százak haltak meg.

És most még egyet rúgnak a méltóságunkba és ünnepeltetik velünk az elnyomóink örököseit, akik napjainkban is magyarok fölött hatalmaskodnak.

Maradj otthon Vologya, mert a magyarok nem kérnek belőled!