Zelenszkij is ott lehet az október 23-i megemlékezésen

zelenszkij_magyar_peter.jpg
Magyar Péter "világra szóló meghívást" intézett az országok vezetőihez az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójának budapesti megemlékezésére, amelyre a magyar kormányfő az ukrán elnököt is meghívta. Míg Zelenszkij részvétele nem biztos, addig Emmanuel Macron francia államfő részt vesz az ünnepségen. 


Az ukrán elnök meghívását Ihor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal vezetőhelyettese az Euronewsnak adott interjújában erősítette meg. Zsovkva úgy fogalmazott, hogy „valóban kaptunk meghívást. Október 23-án megemlékezést tartanak a magyar forradalom 70. évfordulója alkalmából. Ukrajna elnöke is meghívást kapott a rendezvényre". Zelenszkij részvételére vonatkozóan csak annyit közölt, hogy "majd meglátjuk".


zelenski.jpg


A meghívás pikantériáját az adja, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc szovjetek általi leverésében nemcsak hogy részt vettek ukrán katonák, hanem - ahogy erre Deák Dániel is emlékeztet - "a szovjet csapatok jelentős része a mai Ukrajna területéről, elsősorban a Kárpáti Katonai Körzetből érkezett Magyarországra".