Éljen az első fantasy kategóriában kiosztott Nobel-békedíj!

A Norvég Nobel-bizottság döntött, idén fantasy kategóriában is osztottak békedíjat. A győztes nem más, mint a 85 éves Navanethem "Navi" Pillay, aki – miután utoljára 2011-ben tényleg járt a környéken - tényfeltáró misszió során megállapította, hogy 2023 és 2025 között éheztek a Gázai övezetben. A tényfeltáró misszió azt is megállapította New Yorkból, hogy Izrael népirtást is elkövetett ugyanebben az időszakban, az érintett övezetben.
A Nobel-békedíj fantasy, esetleg a ‘40-es évek eleji német zsurnalizmust idéző műfajában kiosztott változata hatalmas elégtétel bárkinek, aki úgy gondolja, hogy 2023 október 7-én a Hamász nevű terrorszervezet önvédelmi célból lőtt ki 3000 rakétát Izraelre, illetve mészárolt le vagy hurcolt el túsznak több mint ezer civilt.
Navy Pillay mögött azért találunk teljesítményt is, ha nagyon igyekszünk. Jogászként segített Mandelának lebontani a fehérek dominálta dél-afrikai apartheid államot, hogy a helyén egy fehérgyűlölő, mélyszegény, fekete-revansista bukott állam szülessen. Pillay emellett a Nemzetközi Büntetőbíróság bírájaként és a Ruandai Nemzetközi Büntetőtörvényszék elnökeként is szolgált és 2008 és 2014 között az ENSZ emberi jogi főbiztosa volt – minden bizonnyal rács mögé juttatott néhány tömeggyilkos rohadékot.
A Nobel-fantasydíjat viszont az Izraelre kimondott vérvádért cserébe kapta. A direkt éheztetés, egyáltalán a tömeges éhezés bizonyítékai megrendezett jelenetek és AI generálta fotók voltak. De már a norvégokat sem zavarja a valóság.


