Edző a pályán! – Orbán Viktor elrúgta a következő kampány kezdőlövését

Vasárnap a DPK Táborban Futó Bogi és Kacsoh Dániel beszélgetett Orbán Viktorral, aki összefoglalta Fidesz jelenlegi helyzetét, a lehetőségeket a kormány önkényével szembeni harcra, és a visszatérés formáját. A volt miniszterelnök választ adott azoknak is, akik már hónapok óta a megújulást kérik számon.


Rossz hír a szektának, Orbán nem tört meg. A volt miniszterelnök a mai beszélgetésben nem volt igazán kesergős kedvében. Sokkal inkább azt adta, amire szükségünk volt a jelenlegi helyzetben: elmondta, hogy a vereség ellenére is, miért erős a nemzeti oldal, és hogyan fog visszatérni. Mert visszatérünk a hatalomba, ez nem kérdéses, a kérdés pusztán az, hogy hónapok, vagy évek kérdése.

Magyarországon jelenleg egyetlen történelmi jelentőségű párt van


Orbán a beszélgetés elején kijelentette, hogy jelenleg egy történelmi jelentőségű, kormányzati tapasztalattal rendelkező párt van hazánkban, ez pedig a Fidesz. A Tisza éppen ezért kizárólag a volt kormánypárttal szemben tudja meghatározni magát, saját identitását pedig az európai baloldal elvárásaira helyezi. Ennek az európai baloldalnak pedig az a célja, hogy az uniót német birodalommá formálja, amiben Magyarország egy gyarmat.


Újkommunisták a kormányon

Ami a jelenlegi kormány tevékenységét illeti Orbán szerint jelenleg rombolás zajlik, nem építkezés, és kérdés az, hogy a politikai pusztítás után sor kerül-e valami létrehozására is, de ő maga erre nem lát nagy esélyt. 


Ennek kapcsán kijelentette, hogy ők azonban készek az építkezésre:

 Ha az országnak szüksége lesz, akkor ránk mindig lehet számítani


– fogalmazott. A volt kormányfő arra is fel van készülve, hogy "márciusban újrakezdjük". Mint mondta ez a látszatkormányzás éa már most bekövetkező gazdasági károk, amiket a jelenlegi kormány okozott nemsokára átlépi az emberek ingerküszöbét.


Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a jobboldalnak előbb meg kell emésztenie a vereséget, és szembe kell néznie annak következményeivel is, mielőtt újra teljes gőzzel ringbeszáll. Mint mondta "90 százalékban" már készen állnak. A maradék tízet decemberre ígérte. Ennek kapcsán beszélt a megújulásról is.


A megújulásról, amit sokan félreértenek. Nem az jelenti ugyanis a Fidesz megújulását, hogy mindenkit lecserélnek, hanem hogy eredményesen veszik fel a kesztyűt gyengébb pozícióból is.

Miközben vadásznak ránk


Ebben nagy szerepet játszanak a tartalékosok. Azok a korábbi első vonalas politikusok, akik most a parlamenten kívül vannak. Itt a volt miniszterelnök kiemelte Szijjártó Pétert, aki szerinte "egyre jobb pozícióban van", és Lázár Jánost, aki szerinte most azzal teszi a legtöbbet, hogy elkapja a rá kilőtt golyókat.

Lázárra ugyanis vadásznak, és Orbán szerint ez az oka, hogy nem a parlamentben harcol, hiszen ha ott ülve nézne szembe a támadásokkal, akkor azok kerülnének a rivaldafénybe, nem pedig a valós munka.


A politikai üldöztetések kapcsán a Fidesz elnöke kijelentette, hogy bár nem ellene folynak az eljárások, ezeknek mégis ő a célpontja. Mint mondta Varga-Bajusz Veronika és Hankó Balázs is azért van rácsok mögött, hogy ránézve terhelő, hamis vallomásokat csikarjanak ki belőlük.

Az a jó az árulásban, hogy megtudjuk, kik nem árulók


 – ezt Orbán mondta a Tisza körül kuncsorgó jobboldali árulókra vonatkozó közönségkérdés kapcsán. A volt kormányfő szerint most egy megtisztuális folyamaton is átesik a jobboldal, aminek része, hogy kiderül kik azok, akik a bajban is velünk maradnak, és leperegnek azok, akik még a sikerek mellett is árulók voltak.


Mit várjunk?


Azt tudom, hogy én mit várok. Orbán Viktort őszintén szólva régen láttam ennyire energikusnak. A fidesz elnöke tényleg nemzeti oldal visszatérésére készül, és erre láthatólag megvan a taktika is. Azt most felesleges volna találgetni, hogy kinek milyen szerepe lesz ebben, annyit tudunk, hogy Orbán magát edzőként határozta meg a következő meccsek tekintetében. 


Az első gólig pedig gondoljunk arra, amit arra válaszolt a volt miniszterelnök, amikor megkérdezték tőle, "hol lehet beváltani a nem működő kormány garanciáját?":


Az utcán