Külön utakon - Kettészakadt a győri Fidesz-KNDP frakció

Nagyot fognak változni a politikai erőviszonyok Győrben, miután a Fidesz-KDNP néhány képviselője otthagyta a frakciót, és CSAK GYŐR néven új frakciót alapítottak.
A közleményükben úgy fogalmaznak, hogy képviselői munkájukat ezentúl önálló közösségként folytatják a győri közgyűlésben, annak bizottságaiban és a városrészekben. Hangsúlyozva, hogy "a nevünk egyértelmű vállalás: Győr érdeke az első, nekünk csak Győr számít".
Ezentúl kiemelték, hogy "polgári értékeinket, lokálpatrióta elkötelezettségünket és a győriektől kapott megbízatásunkból fakadó felelősségünket továbbra is vállaljuk. Azért dolgozunk, hogy Győr élhető, fejlődő, értékeit őrző és a jövő lehetőségeire nyitott város legyen".
A közleményükben továbbá azt is hangsúlyozzák, hogy
"minden javaslatot tartalma és várható hatása alapján ítélünk meg. Készek vagyunk együttműködni mindenkivel, aki Győrért dolgozik, és érdemi megoldásokat keres. Álláspontunkat önállóan alakítjuk ki, vállalásainkhoz és értékeinkhez következetesen tartjuk magunkat". Vagyis akár még a polgármesternek, Pintér Bencének (
TSZV–LMP–Momentum) a javaslatait is támogathatják.
Ugyanakkor arra már az újonnan megalakult frakció a közleményében nem tért ki, hogy a FIDESZ-KDNP frakcióból való kiválásuknak mi volt a pontos oka és hogy pontosan hányan távoztak onnan.
A Blikk információi szerint hatan maradtak a frakcióban, köztük Dézsi Csaba András volt polgármester és Fekete Dávid. Ebből következően a CSAK GYŐR frakció nyolc fővel alakulhatott meg.
Forrás: ugytudjuk.hu, Blikk

