Foglyokért imádkozni nem szégyen, gúnyolódni rajta annál inkább!

Bartolomeo-Patrona-Hung-1.jpg

Emlékezetes pillanattal gazdagított minket az ostoba, de annál önteltebb, önmagát a világ tudásközpontjának gondoló újságíró karakterét kitűnően előadó Pitz Dániel, amikor Orbán Viktor édesanyját abban a felvilágosításban részesítette, hogy a keresztények nem szoktak a bűnösökért imádkozni. Nem egyedül ennyire tájékozatlan, ezért a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomnál történt sajnálatos esemény felelevenítése apropóján most elmerülünk a történelemben, hogy kiderüljön, mik is ezek a fogolykiváltó imádságok.


Mint arról már mindenki tud, legfőképpen a rengeteg gúnyolódó influenszertől, hogy a KDNP fogolykiváltó imát szervezett a letartóztatott politikusaiért. A magyar nyilvánosság pöcegödörben úszikáló része ezen úgy kezdett gúnyolódni, mintha Semjén Zsolt személyesen találta volna fel. Pedig a foglyokért mondott ima nem kereszténydemokrata kommunikációs és büntetőjogi innováció, hanem a kereszténység egyik legrégebbi hagyománya. Olyan régi, hogy még azelőtt gyakorolták, hogy léteztek volna parlamenti frakciók, sajtótájékoztatók vagy éppen a KDNP. Sőt, még a wannabe messiás, Magyar Péter se élt, ezért visszautazunk az időszámításunk előtti világba, a MaPe előtti sokba.


A foglyokért való imádkozás már az Újszövetségben is szerepel, a három reformátyus muskétyás (Tarr, Tanács, Hegedűs) minden bizonnyal fejből idézi a vonatkozó részt. De az biztos, hogy az Apostolok cselekedetei szerint a börtönbe vetett Péter apostolért az egész keresztény közösség könyörgött, és Jézus a foglyok meglátogatását az irgalmasság cselekedetei közé sorolta. A kereszténység tehát kezdettől fogva úgy tekintett a fogvatartott emberre, mint akit nem szabad magára hagyni. Akkor sem, ha valóban bűnt követett el – ezt Pitz Dániel kedvéért kell leszögeznünk újra. Ugyanis az imádság nem büntetőjogi szakértői vélemény, az irgalom pedig egyáltalán nem felmentő ítélet. Sőt! Aki valakiért imádkozik, nem azt vélelmezi róla, hogy ártatlan, csupán azt, hogy az illető sorsa egyáltalán nem közömbös számára.


Aztán az irgalom a történelem viharai miatt intézményesülni kényszerült. 1198-ban III. Ince pápa jóváhagyta a Mathai Szent János (Jean de Matha) által alapított trinitárius rend (a Legszentebb Szentháromság Rendje) szabályzatát, amelynek egyik legfontosabb feladata a foglyok kiváltása volt. A szerzetesek nem elégedtek meg az imával, pénzt gyűjtöttek, koldultak, tárgyaltak a mohamedán rabszolgakereskedőkkel, váltságdíjat fizettek. 1218-ban Nolascói Szent Péter Barcelonában a látomásában megjelenő Szűzanya ihletésére megalapította a mercedáriusok rendjét, amely ugyancsak a fogságba hurcolt keresztények kiszabadítását tekintette küldetésének. Tagjai külön fogadalmat tettek arra, hogy szükség esetén akár saját szabadságukat is odaadják mások szabadságáért cserébe, ami nyilván igen szokatlan gesztus lehet egy jól fizetett, világmegváltásban utazó aktivista számára a 21. század első harmadában.


A sajnos túlságosan szellős Kárpát-medence miatt a hagyománynak természetesen van magyar vonatkozása. A török hódoltság idején rengeteg magyart hurcoltak el rabszolgának, és a kiváltásuk nemcsak a családok, hanem az egyházi intézmények feladata is volt. Az egyház nem hagyta magára az elraboltakat, a fogságba vetett magyar keresztényeket. Nem véletlen hát, hogy a török háborúk idején a Fogolykiváltó Boldogasszony tisztelete meghonosodott; ünnepét szeptember 24-én tartották. Az ünnep 1969-ben kikerült az általános római liturgikus naptárból, de maga a foglyokért való imádság és a fogvatartottakkal való törődés természetesen velünk maradt.


Csupán ezt a hagyományt elevenítette fel a KDNP, amikor október 16-án a budapesti Belvárosi plébániatemplomban közös imát szervezett a politikai fogolyként számon tartott Hankó Balázsért, Varga-Bajusz Veronikáért, Seszták Miklósért, Bús Balázsért és családjaikért. Az imaórát Osztie Zoltán plébános vezette, akit ugye nagyon nem szeretnek a tiszás áradók, mivel lesújtó véleménnyel van róluk. A politikai fogoly tituluson természetesen lehet vitatkozni, ám a fogvatartottak ártatlanságának vélelme nem puszta udvariasság, hanem a jogállam egyik alapelve, az értük mondott ima pedig a keresztény hagyomány.


Éppen ezért különösen visszatetsző, amikor a politikai gyűlölet és a tudatlanság odáig terjed, hogy már magát az imádságot teszik nevetség tárgyává. Lehet kritizálni a Fidesz-KDNP politikáját, vitatni a politikai fogoly minősítést, számon kérni a következetességet és a többi. Ezekről mindenféle kérdéseket is mindenkinek szíve joga feltenni, de egy kétezer éves vallási hagyomány kifigurázása nem érv, hanem legfeljebb a totális fogalmatlanság és a közéleti szobatisztaság hiányának látványos bizonyítéka.


Mert – kapaszkodjon meg mindenki! – egy fogolykiváltó ima lényege nem az, hogy az ima segítségével eldőljön, ki bűnös és ki ártatlan, hanem az, hogy a szabadságától megfosztott ember és családja ne maradjon magára. Ezt nevezik irgalomnak, amiről adott esetben Pitz Dániel megkérdezheti Orbán Viktor édesanyját is, mert a nevezett asszonynak, velem ellentétben, végtelen a türelme, az irgalmat is képes lenne még vele szemben is gyakorolni.


És aki mindezek után is a foglyokért imádkozó embereken akar röhögni, annak érdemes volna elgondolkodnia azon, hogy értük nem kellene-e imádkoznunk. Meg nem érdemlik, de szükségük volna rá.