-
Ha újságírók úgy végeznék a munkájukat, mint a nyomozók, az ügyészség letöltendőt kérne rájuk
Terhelő vallomás a bizonyítékok királynője – gondolhatták a rendőrök, akik mindennemű valódi bizonyíték nélkül tartóztatnak le mostanában politikusokat. Az ügyészség, a bíróság ugyanezen a vonalon dolgozik.
-
Ha Budapest kaphatott.. - Bejelentkeztek a milliárdokért a megyei jogú városok
Nagyon felbuzdultak a megyei jogú városok annak láttán, hogy Magyar Péter százmilliárdokat öntött Karácsony Gergelyre a múlt héten. És ők is pénzt követelnek. De több szabadságot is, és kevesebb terhet. Pedig Magyar Péter Budapest esetében is inkább elvett, mint adott…
-
A Tisza első károsultjai a pedagógusok, akik oly sokat tettek a kormányváltásért
Emlékszem hány és hány pedagógus tűntetésre kellett elmennünk riporterként vagy figyelni az eseményeket ügyeletes újságíróként az elmúlt években, mert a legtöbb tanár elégedetlen volt a rendszerrel, a fizetésével, azzal, hogy mit kell oktatni. Lettek is botrànyok, hiszen a figyelmeztetések ellenére sokan sztrájkoltak, nem vették fel a munkàt és ahogy ez lenni szokott ilyen esetben, ki lettek rúgva, amin nagyon felháborodtak.
-
Nem az a bűnös, akire Magyar Péter rámutat, ez egyelőre MÉG nem Észak-Korea
Látom, hogy kiadták a kólásdobozoknak, hogy kőkeményen promózzák be a mai napot, hiszen bűnözőket visznek el majd és az új ÁVH is megkezdi a munkáját. Az is felvet néhány kérdést, hogy hiába tiltom, ikszelem ki, ezeket a tiszás képviselőket és tiszás kamuoldalakat dobja be a Facebook folyamatosan. De hát ez biztos véletlen.
-
Orbán Anita a panaszkodó barátnő szerepét húzza magára
Sokan láthatták a videót, amiben Orbán Anita épp elődjét, Szijjártó Pétert szidja New Yorkban ráadásul egy olyan témában, ami messze áll a valóságtól
-
Mi a magyar péteri taktika lényege?
Az, hogy az általa elkövetett vagy elkövetni szándékozott cselekményekkel (akár bűnökkel) megvádolja az ellenfeleit, ellenségeit. Régi jó trükk ez, amelyet a történelemből már megismerhettünk. A kijelölt, állítólagos cél akkor is valamiféle igazságtétel volt, csakhogy épp igazságosság nélkül.
-
Nagy verés a „szeretetországban”
A Magyar Pétert tojással megdobó férfit (biztonsági emberek vagy rendőrök?) a falhoz nyomták, majd hárman is rátérdeltek és megbilincselték. A kérdés, hogy miért volt erre szükség? Elég lett volna kivezetni a rendezvény helyszínéről és a probléma megoldva. A rendőrség garázdaság miatt feljelentést tehetett volna, ez is jogos lépés lenne egy ilyen esetben.
-
Most mit takar az abszolút filmszínház?
Az elmúlt hónapokban már kiismerhettük a Tisza-kormány működését. Valahányszor valami oltári nagy stikli készül a háttérben bedobnak egy Facebook-kompatibilis sztorit, hogy inkább ezzel foglalkozzanak az emberek, ahelyett, ami a háttérben zajlik.
-
Ez most nem fog jól esni
Ami a tegnapi (április 12. utáni bármelyik) szokásosan őrült napon történt, a miniszterelnök napi rendszerességű és rendszerszintű botrányai, az igazságszolgáltatás erősen dramatizált fellépése, és minden ami ezek mögött van, az a mi 16 évünk következménye is.
-
A fékezhetetlen
Különleges nap ez a szeptember 28-a hétfő, a Parlament rendkívüli ülésének napja, amikor is a Tisza képviselői felfüggesztették két ellenzéki képviselő mentelmi jogát, Hankó Balázsét és Seszták Miklósét.










