Sikorski hülyébb, mint két pár rendőrcsizma, szerinte Oroszország nélkül kellene tárgyalni Oroszországgal

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter hétfőn újfent bebizonyította, hogy a kortárs európai diplomácia nem más, mint a nyilvánosság elé tárt elmebajok és kielégíthetetlen vágyak széles tárháza. A november 19-re tervezett amerikai–kínai–orosz csúcstalálkozóról ugyanis kihagyná Oroszországot, és inkább az Európai Uniót ültetné a helyére. Hogy az USA és Kína az EU-val tárgyalva tárgyaljon Oroszországgal. Vagy ki tudja, mi jár a fejében, a kezeletlen agyszifilisz bohókás kis baktériumain kívül.
Sikorski elméjében Donald Trump, Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin helyett Trump, Hszi és egy európai küldött tárgyalhatna az Egyesült Államok, Kína és Oroszország viszonyáról. Hogy az oroszok mit szólnak hozzá, az meg kit érdekel, majd elolvassák a tárgyalás végkövetkeztetéseit kinyomtatva, oroszra fordítva, és engedelmeskednek. Vagy nem. A lengyel diplomácia láthatóan eljutott arra a fejlettségi szintre, ahol már a résztvevőknek sem szükséges részt venniük a tárgyalásokon, de az EU legyen ott mindenhol, hiszen annyira erős, annyira daliás, annyira meghatározó, hogy csak na.
Sikorski szerint a háromoldalú csúcs fölöslegesen emelné Oroszországot a globális szuperhatalmak közé, holott Moszkva már régen nem tartozik oda. Ezzel az érveléssel önmagában még lehetne mit kezdeni. Oroszország gazdaságilag tényleg messze elmarad az Egyesült Államoktól és Kínától, hagyományos haderejének teljesítményét az ukrajnai háború nem éppen a legjobb színben tünteti fel, az orosz állam működését pedig olykor egy afrikai ország is joggal kérhetné ki magának. Csakhogy az oroszoknak van egy kellemetlen mániájuk, több ezer nukleáris robbanófejet tartanak rendszerben. Márpedig amíg Moszkva képes elpusztítani az emberi civilizáció jelentős részét, addig a globális biztonságról folyó tárgyalásokon sajnos akkor is tényező marad, ha az Uralon túl élő lakosság egy része az udvar végébe jár a pottyantósba.
De nem is ez Sikorski gondolatmenetének legszórakoztatóbb része. Hanem az, hogy az USA–Kína–Oroszország-csúcson Oroszországot az Európai Unióval helyettesítené. Ennél már csak az volna eredetibb, ha egy válóperes tárgyalásról kitiltanák a férjet, és a helyére beültetnék a házassági tanácsadót. Az indoklás pedig az lenne, hogy a férj egy suttyó, aki nem érdemli meg, hogy házastársként kezeljék. Lehetséges. Csakhogy ettől még a válást vele kell rendezni. Ahogyan Oroszország nukleáris fegyvereiről, Kínához fűződő viszonyáról és az Egyesült Államokkal fennálló konfliktusairól is meglehetősen nehéz úgy megállapodni, hogy az oroszok helyén Ursula von der Leyen simogatja a bajszát az asztal egyik oldalán, és időnként felolvassa a huszonkettedik szankciós csomagról eredményességéről szóló álmait.
Ráadásul a sencseni találkozó egyik lehetséges központi témája éppen a nukleáris fegyverzetkorlátozás. Ez különösen alkalmassá teszi az Európai Uniót Oroszország helyettesítésére, hiszen az EU-nak nincs önálló nukleáris arzenálja. Franciaországnak van, de az francia. A brit atomfegyverek pedig már csak azért sem tartoznak az uniós készlethez, mert Nagy-Britannia kilépett az EU-ból, és a rakétáikon ott van a made in USA felségjelzés. A lengyel külügyminiszter elképzelése szerint tehát a világ három meghatározó nukleáris hatalmának képviselői helyett két atomhatalom és egy nukleáris fegyverrel nem rendelkező gazdasági és politikai közösség ülne össze megvitatni, hogy a harmadik atomhatalom hány robbanófejet tartson meg.
Persze azt senki sem vitatja, hogy Európának helye van az európai biztonságról, különösen Ukrajna jövőjéről szóló tárgyalásokon – Sikorski ezt joggal követelhette volna. De ebből nem következik, hogy az EU-nak Oroszország helyére kellene ülnie. Lehetne például negyedik résztvevő, vagy részt vehetne egy külön, az európai biztonságot tárgyaló egyeztetésen, csak akkor illatos zsebkendőket kellene vásárolniuk, hogy kibírják Putyin rendszerének szagát.
Ha azonban az Egyesült Államok, Kína és Oroszország egymáshoz fűződő viszonyát akarják megtárgyalni, akkor abból az oroszokat kihagyni nagyjából olyan zseniális ötlet, mint a háromtest-problémát úgy megoldani, hogy az egyik égitestről nem veszünk tudomást. Matematikailag bizonyára egyszerűbb lesz, csak a valóság nem feltétlenül alkalmazkodik a lengyel külügyminisztérium elképzeléseihez.
Sikorski gondolatmenete mindenesetre szép példája annak, amikor a érzelmi sürgetést sikerül összekeverni a geopolitikai valósággal. Mert lehet utálni Putyint, lehet lenézni az orosz gazdaságot, lehet szankcionálni Moszkvát, és lehet azon dolgozni, hogy Oroszország soha többé ne tudjon megtámadni egy szomszédos országot, ez minden rendben van, ezek mind értelmezhető politikai célok. De Oroszországot egyszerűen lecserélni az Európai Unióra egy olyan találkozón, amelynek éppen Oroszország az egyik meghatározó szereplője, nem külpolitikai stratégia, hanem közönséges elmezavar.
Kíváncsian várjuk Sikorski következő javaslatát.





