Tévút abban reménykedni, hogy Magyar Péter jellemhibáin támad fel a nemzeti oldal

bojasrevansos.jpg

A választások óta keresem az alkalmat, hogy ezzel a címmel írjak végre egy posztot arról, milyen elhibázott stratégia arra alapozni: Magyar Péter arcpirító jellemhibái, kínos viselkedése, kormányzati alkalmatlansága majd visszatereli a választókat a Fidesz-KDNP-hez. Jelenleg ugyanis semmi egyéb stratégiai ötlet nem körvonalazódik a polgári oldalon. A csapda pedig éppen abban van, hogy ahogy eddig, úgy ezután sem lesz egy lélegzetvételnyi pillanat, hogy ezt felismerjék: az elviselhetőség léthatárán egyensúlyozó miniszterelnök nem segíti visszaszerezni a polgári oldal méltóságát és erejét.


Fogalmazhatunk egyszerűen is: attól, hogy valaki rühelli Magyar Pétert, nem válik automatikusan az ellenoldal szavazójává. Már nem. Határhelyzetben az elszánt magyari vagy nem szavaz inkább senkire, vagy csak azért is kitart amellett, hogy az elmúlt tizenhat évnek, de legalábbis az utolsó négynek búcsút kell inteni. Ha ehhez Magyar Péter kell, akkor már csak büszkeségből is.


Magyar Péter pedig naponta temeti a polgári oldalt az ország házába. Élve. Legutóbbi parlamenti felszólalásában éppen Seszták Miklóssal ásatta el. Voltak már afféle becslések, hogy meddig tart ki a jelenlegi miniszterelnökben a baszdüh, a TISZA pártban a prolihergelés. 133 nap? Fél év? Egy? Mintha abban reménykednénk, hogy az abszolút filmszínház szünetében lesz egy pillanatnyi lélegzetvételnyi idő újrarendezni a sorokat, megrázni a bozontos üstököket, felbukni a felszínre, vagy kicsit afölé is. Pedig az abszolút filmszínház, amelynek Magyar Péter a főszereplője, éppen nem erről szól. Ha kell, madáretetőkbe rejtett milliárdokon keresztül, de fenntartják az országbotrányt. Addig jó ugyanis, amíg a kelet-európai csicska országocskák nem rondítanak bele Brüsszel szándékaiba. Legyen az az Európai Egyesült Államok rémképe, vagy a népességcsere. Pláne nem ildomos engedni, hogy a famulusországok megerősödjenek. Az árt a nyugati országok gazdaságának, meg akkor nem lehet a zavarosban halászni. Privatizálni, meg lecsapni a nagy uniós tenderekre. Sokkal megfelelőbb, ha Közép-, és Kelet-Európa uniós tagországaiban a végtelenbenyúló zavar, káosz és politikai kilátástalanság tobzódik.  


Ráadásul az ilyesféle káoszban könnyűszerrel előmásznak a politikai baloldal nemzeti értelemben teljesen leszerepelt, az önpusztulásban érdekelt szereplői. Akik előszeretettel helyettesítik be magukat bármilyen felmerülő közéleti probléma esetén. Magukat, meg mindazt, ami alapvető, társadalmi undort keltő sikertelenségüket megalapozza. Ugyanis, az már most lászik: Magyar Péter botránypolitizálása nem a megoldást, nem a jövőt hordozza, hanem a botrány káoszának végnélküli fenntartását.


Ami viszont a lényeg, hogy volt itt az elmúlt tizenhat év alatt egy igen komoly nemzetpolitikai filozófia. Hiába is hiányolták a polgári kormánytól a konkrét programot a balliberális kritikusok, az minden kormányzási ciklus alatt aszerint alakult, hogy a gazdasági lehetőségek mit engednek meg annak kiteljesítése érdekében. A kormányzás eszerint mindig ehhez a nemzetpolitikai stratégiához igazodott. És ez az, ami mellett erkölcsileg továbbra is hitelesen kitartanak a polgári oldal megfogyatkozott szavazói, minden korrupciós botrány ellenére. Sőt, sok TISZÁ-hoz pártolt szavazó is alapvetően egyetért ezekkel a célkitűzésekkel.


A legtöbben ugyanis érzik, történelmi időszakot élünk, amikor egy nemzet belső jövőképe, és az amelletti kitartás alapvetően határozza meg a megmaradását. Bennünket, magyarokat a történelemi viszontagságok igencsak kondicionáltak, felkészítettek arra, hogy létkérdésekre megfelelő válaszokat tudjunk adni. Az aktuális politikai program hiába volt tehát esetleges, képlékeny, hiányos a polgári kormányzás alatt. Az alapvető elvek az elmúlt tizenhat év alatt rögződtek, tudatosultak. Legyen ez profán módon a „no gender, no migration, no war”. Vagy bonyolultabban kifejtve, a munka alapú társadalom, a biztonság, a tervezhető jövő, a család tisztelete. Kultúra. Civilizáció.


Ezek azok a hívószavak, amelyek nem fognak kihallatszódni soha az abszolút filmszínház kakofóniájából. Maguktól nem. A színházat fenn fogják tartani. Ez elemi érdeke a regnáló hatalomnak, és támogatóinak is. Nem lesz szünet, nem lesz pillanatnyi csend, nem lesz lélegzetvételnyi idő. Nem lesz egyetlen kortynyi édes oxigén sem. Azért meg kell harcolni. Túl kell tudni emelkedni a TISZA áradásának zavaros hullámain.


  • És még egy elnagyolt hasonlat a végére. Magyar Péter most azt igyekszik bizonyítani, hogy a Fidesz-KDNP-nek, és egyáltalán, a polgári kormányzásnak lejárt a szavatossága. Amit azonban valójában minden józan ember vár most, az a polgári Magyarország GARANCIÁJA, az értékrend, az irányok hiteles képviselete, ami NEM politikai termék. Sosem volt az, mégha még belülről is ezt sugallták egyes dekadens szereplők. Ezt kell most felmutatni, mint a jelzőbója fényét, mert ennek az áradásnak a viharát, amely bennünket körülvesz, nincs érdeke lecsillapítania senkinek. Kivéve a magyaroknak.