Nem akarok olyan országban élni, ahol Ursula otthon érzi magát

Bevallom, fura érzéssel mentem neki idén az október 23-ának. Az országban tartózkodott ugyanis valaki, aki – éppen úgy, ahogy annak idején a szovjetek – most is egy birodalom gyarmataként tekint Magyarországra. Nyilván Ursula von der Leyenre gondolok, aki egy egészen hányadék kijelentést tett, mégpedig azt, hogy „otthon érzi magát Magyarországon”. Hát én meg nem akarok olyan országban élni, ahol Ursula von der Leyen otthon érzi magát, mert abban az országban valami nagyon nincsen rendben.

Nyilván nem vagyunk hülyék, pontosan tudjuk, hogy ez az egész beszéd, a jelenlétét is beleértve, egy erődemonstráció volt, amivel a brüsszeli birodalom képletesen rátaposott az új gyarmatának a fejére. Tették mindezt ráadásul a magyarok egyik legfontosabb napján. És ettől annyira gyomorforgató ez az egész.

Egyébként csak mondom, hogy annyira otthon érzi magát itt Ursula, hogy évekig nem csinált mást, mint Magyarországot vegzálta, és visszatartott nekünk járó pénzeket, amelyek egyébként jártak volna a magyaroknak, és amelyekkel jól jártak volna azok a magyarok, akik között állítólag nagyon otthon érzi magát, elmondása szerint.

És ezek után nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy Ursula nem a magyarokat szereti, nem a magyarok között érzi magát otthon, hanem egy bizonyos politikai rendszerben érzi otthon magát, amelyet ő segített hatalomra Magyarországon. És már csak ennek okán is én valójában egy olyan országban szeretnék élni, ahol Ursula von der Leyen és a hozzá hasonló brüsszeliek rendkívül sz@rul érzik magukat.

Ursula arról is beszélt, hogy szerinte „egy család vagyunk”. Azt is hozzátette, hogy a magyarok története egyúttal egy közös európai történet is.

Hát, én bevallom, hogy nem akarok Ursula von der Leyennel egy család lenni, sem vér szerint, sem pedig átvitt értelemben, de még unokatestvér, haver vagy volt szobatárs sem lennék szívesen. Ráadásul nem tudom, Ursula tudja-e, hogy ez nem az a hely, ahol az emberek az ő értelmezésével megegyezően azt gondolják, hogy „a család az család”.

Egyébként az is kérdéseket vet fel, hogy melyik közös történetre gondol Magyar Péter főnöke? Arra, amikor '56-ban nem jött segíteni ez a csodálatos család, pedig megtehette volna? Nem tudhatom, mert erről nem volt szó a beszédben. Biztos azt az oldalt elfújta a tavaszi szél.

Ami a mai napon még egészen rémisztő volt, az az, hogy már nem is titkolják a titkos paktumokat és a függőségi viszonyt. Ursula császárnő ugyanis Magyar Péternek üzenve a Parlamentben azt mondta: „Amikor közvetlenül a választások után találkoztunk, megegyeztünk egy közös jövőbeli útban.”

Tehát Ursula direkt vagy véletlenül, de bevallotta, hogy Magyar Péternek a választási győzelem után nem a magyar embereken járt az esze? Nem azon töprengett, hogy hogyan tehetné jobbá a magyarok életét, hanem megegyezett Ursulával arról, hogy hogyan kellene élniük a magyaroknak a saját országukban? Erről lenne szó?

Jaj, pedig tényleg utálom folyamatosan azt mondani, hogy „megmondtam”.