A miniszterelnök nem a "hősök" előtt, hanem ismét saját maga előtt tisztelgett
„Egy jó beszédnek olyannak kell lennie, mint egy nő szoknyájának: elég hosszúnak, hogy elfedje a tárgyat, de ahhoz elég rövidnek, hogy felkeltse az érdeklődést”- tartja bölcsen a mondás. Azok pedig, akik szónoklatra, beszédre adják a fejüket igyekeznek eleget is tenni ennek.
Kivéve, Magyar Péter, akinek beszédei vagy teljesen meztelenek vagy pont, hogy kényszerzubbony van rajtuk. Ehhez pedig még a miniszterelnök hozzáteszi a maga alternatív valóságát, amelyet egy jó adag egoizmussal még nyakon is önt.
A kormányfő tegnapi beszéde is épp ilyen volt: hosszú, tele ismétlésekkel, összevisszasággal, vádakkal, saját maga magasztalásával, összemosással, kisajátítással. Íme, néhány ezek közül:
A Tisza Párt győzelmének és az októberi forradalomnak az összemosása, illetve annak kisajátítása
Miközben a kormányfő arról beszélt, hogy senkinek sincs joga kisajátítani a "szabadságot", hogy a "zászló, a címer, a kokárda" nem "csak egyetlen politikai tábornak jár", addig Magyar saját magának és a Tisza Pártnak sajátítja ki az 1956-os forradalmat. A miniszterelnök az áprilisi győzelmüket a forradalom győzelmeként aposztrofálja, többször is kijelentve, hogy most már "valóban független Magyarországon" élünk.
Hogy pontosan mit is jelent ez? Nézzük meg, hogyan is fogalmaz Magyar Péter:
"[...] aki saját népével szemben Moszkvában vagy bárhol máshol keres támogatást, 1956 szolgáljon intő figyelmeztetésként. Hangsúlyozta, hogy idegen támogatással ideig-óráig meg lehet tartani a hatalmat, de a magyarok szabadságvágyát soha nem lehet megtörni".
Igen, akár önkritika is lehetne ez a kormányfőtől, de mint tudjuk, az nem az ő asztala. És ha már "támogatás", emlékezzünk, hogy bizony Ursula von der Leyen volt az, aki felszólalt a magyar parlamentben és Magyar Péter volt az, aki minden szükséges módosítást (ideológiai és politikai alapon is) eszközölt az Európai Bizottság kérésére, hogy Magyarország megkapja az uniós pénzeket. Mindezt ellenkezés nélkül.
Valóban a hősök előtt tisztelgett Magyar vagy inkább saját maga előtt?
Az utóbbi. Beszéde nagy részében a kormányfő összemosta az előző kormányt a kommunistákkal, saját magát és pártját pedig a megmentő szerepében tüntette fel, akik a forradalmárokhoz hasonlóan, de "sikeresen felszabadították" az országot az "elnyomás" alól.
Tisztelgés ez az '56-os hősök előtt? Számomra biztosan nem. Bár tudom, hogy a szavazókörökben olykor sokat kellett állni és várni, hogy az ember behúzhassa azt a bizonyos X-et abban a hatalmas "diktatúrában", de azért talán mégsem hasonlítható ahhoz, amikor valaki fegyvert fogva, az életét kockáztatva harcol a hazájáért. Kíváncsi lennék, hogy ha ez ma vagy a jövőben megtörténne, vajon hányan maradnának itt és ragadnának fegyvert, hogy harcoljanak egy nagyobb ügyért? Igaz, ahhoz meg kellene tapasztalni, hogy milyen is egy igazi diktatúra.
A kormányfő szerint míg a Tisza Párt kétharmadával az egész ország nyert, addig az előző kormány kétharmada csak megosztottságot hozott
A kormányfő értelmezésében 2016-ban egy megosztott nemzet állt fel ünnepelni, míg most, a Tisza kétharmadával, már "együtt állhatunk a hőseink előtt tisztelegve". Különös értelmezése ez a választási eredményeknek, főleg úgy, hogy a Tisza Párt ugyanabban a választási rendszerben aratott győzelmet, mint az előző kormány. A Magyar Péter-i értelmezés azonban mégis az: az a kétharmad nem fedte le az egész lakosságot, míg a Tisza Párt kétharmados győzelme már önmagában megteremti az "egységet". Sajnos, ismerjük ezt. Amikor az "másképp gondolkodóknak" látszólag kezet nyújtanak, de a másik kezükkel oda szorítják a kést az ember oldalához.
Régi idők megoldása ez, és sajnos még mindig "divatban" maradt.
Ahogy látjuk a szokásos, ismert séma most is megjelent a miniszterelnöki beszédben: vádold azzal az ellenfeleidet, amelyet te magad teszel, illetve tenni szándékozol.
