Mekkora csel befeküdni külföldi hatalmaknak és utána figyelmeztetni, hogy ilyesmit nem szabad
Mitől méltó egy ünnep, mitől hiteles egy megemlékezés? Elsősorban attól, ha valaki nem saját magát helyezi a középpontba, ahogy ganaj módon tette Magyar Péter, a lyukas zászlóba is a saját fejét montírozva bele.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulója tökéletesen megmutatta a megosztott, egymás ellen uszított és hergelt társadalom túlfűtött reakcióit, ahogyan azt is, hogy egy ember hogyan tudja kisstílű, személyes bosszúját egy egész politikai közösség hitvallásává tenni. A drónzár nagymesteréről tudjuk, hogy szerelmes saját magába, de október 23. egészen mást érdemelt volna.
Mi lett végül ebből?
Megint sikerült egy bádoghangú óbégatószeánsszal, és unalmas, semmitmondó zakatolással, üres szlogenekkel és szánalmas utalásokkal, fenyegetésekkel meglepni az összegyűlt embereket. Még a rajongótábor egyes elemeinek is sok vagy inkább kevés volt ez a teljesítmény, akik közül aztán néhányan hazaszállingóztak, mielőtt az aranykalászok bajnoka befejezte volna az össznépi fárasztást.
A puszika majdnem olyan jól megy már, mint Zelenszkijnek.
Vajon meddig működik még a bolsevik trükk? Meddig lehet a saját bűnöket és hibákat másra fogni? Annyira szánalmas, és még mindig működik egyes csoportok felé.
Nem is éri meg elemezni ezt ömlengést, de azért azon gondolkozzon el mindenki, aki képes rá, hogy ha Magyar Péter arról beszél, hogy ne feküdjünk be a hatalmaskodóknak, ne legyünk mások szolgái, akkor miért tapsol a sleppjével annak az Ursula von der Leyennek a magyar Országgyűlésben, akit korábban még szidott, és aki a nemzeteket elnyomó birodalmi politika legfőbb képviselője. Von der Leyen volt a díszvendég. Igen.
A két esemény között pedig szinte percek teltek csak el. Ez az alak pedig képes a meghunyászkodása után arról papolni, hogy külföldi támogatással csak ideig-óráig lehet húzni.
Ebben igaza van!
Nem sül le a képéről a bőr. Akinek van füle, hallja, hogy tulajdonképpen ezzel saját magának üzent. Von der Leyent díszvendégnek meghívni pont azoknak a vádaknak a beismerése, amelyekkel bolsevik módon ellenfeleire próbált kenni. Mindezt október 23-án.
Pontosan azt csinálja, amit az ötvenes években Rákiosikék, akik a szovjetek bábjaiként népi demokráciáról és erőről ordibáltak, kábítva az embereket. Csak akkoriban nagyon kevesen hittek ezeknek az alakoknak. A valóság pedig akkor is egyszerű volt: kiszolgáló személyzet vezette az országot, akik számára a nemzet fogalma nem létezett, csak a szervilis befekvés. Aki pedig a díszvendégként meghívott von der Leyennel a háta mögött szuverenitásról dumál, az vagy a világ leghülyébb vagy leggátlástalanabb embere.
Döntsétek el, melyik verzió a nyerő.
A kép segít: ilyen az, amikor nem fekszünk be a birodalmi főnöknek és szuverének vagyunk.
