Mező Gábor: „Számomra Nagy Imre nem hős. Egy sodródó politikus, aki egy fokkal valóban jobb volt a félőrült Rákosi Mátyásnál”
Orbán Viktor Nagy Imréék emlékműve előtt tisztelgett, Mező Gábor, a kommunista félmúltunk legkiválóbb kutatója pedig klaviatúrát ragadott az esemény hallatán. Írását változtatás nélkül közöljük újra.
„Orbán Viktor elárulta lapunknak, miért utazott Párizsba, és mit keresett a francia főváros híres temetőjében, a Père-Lachaise-ban. A volt miniszterelnök elmondása szerint néhány napot a családjával és az unokáival töltött a városban, az út során pedig felkereste Nagy Imre és mártírtársai emlékművét is. »Néhány napot a családommal és az unokáimmal töltöttünk Párizsban. Október 24-én kimentem a Père-Lachaise temetőbe, mert október 23-án zárva van. Itt található Nagy Imre és mártírtársainak emlékműve« – mondta a Blikknek Orbán Viktor. A volt kormányfő szerint az emlékmű nem csupán jelképes síremlék, hanem a magyar rendszerváltás egyik fontos előzménye és szimbóluma is. Azt is hozzátette, hogy minden magyarnak ajánlja a hely felkeresését, aki Párizsban jár. Orbán Viktor párizsi tartózkodása az október 23-i megemlékezések miatt vált a sajtó által felkapott témává”.
Az emlékművet a kommunista belügyminiszter fia, az SZDSZ-es ifjabb Rajk László tervezte. Az avatás 1988. június 16-án történt. Nem véletlenül, hiszen Nagy Imrét és kommunista mártírtársait 1958. június 16-án hajnalban végezték ki. A magyar „rendszerváltás” legfontosabb és sajnos minden értelemben szimbolikus, előremutató eseményét is ezen a napon rendezték meg, csak már 1989-ben. De az már a békés átmenetről, a békés átmentésről szólt. Az akkor még megbízhatónak vélt Orbán Viktort (a Fideszt az SZDSZ kisöccsének tekintették, a vidéki gyerekeknek, akik jó liberálisok) odaengedték, a radikális rendszerváltókat – Molnár Tamás, Krassó György etc. – természetesen nem.
Orbán a beszédével fel is húzta a főszervező Vásárhelyi Miklóst, aki maga is rettegett sztálinista kommunista volt, aztán a Nagy Imre-kör talán legbefolyásosabb tagja. Orbán beszédénél még szebb, felemelőbb volt Rácz Sándoré. De azzal is úgy lehettek: tulajdonképpen belefér. Első az üzlet, az átállás, az igazságtétel hamarosan bekövetkező elmaradása. A komcsi Mező Imre özvegyének és Vásárhelyi Miklós egymásnak írt megbocsátó levele, azaz az SZDSZ–MSZP koalíció tulajdonképpeni előüzenete. Aki itt figyelt, és látott (például Krassó), az már ebből látta: nem lesz itt valódi rendszerváltás.
Vásárhelyi amúgy a sokáig velük tartó Erdős Péter – lánya a fideszes Hankiss Ágnes, unokája a tiszás Vitézy Dávid – szerint sokkal alkalmasabb vezető lett volna Nagy Imrénél. Csakhogy a szovjeteknek nem volt róla annyi anyaguk (szemben „Vologyával”, azaz Nagy Imrével, akiről volt bőven, feljelentések, miegymás), ezért aztán Vásárhelyi lett a második ember az Erdős szerint (is) teszetosza, kevéssé felkészült Nagy mögött.
Szintén Erdős mondta el – és ezt is megírtam A szárnyszegő című könyvemben –, hogy ők pont valamiféle Kádár-rendszert akartak volna Nagy Imréékkel együtt. Csak aztán Kádár lelépett és elárulta őket. Sőt, azt is elmondta Erdős, hogy már megvolt a hatalomátvétel terve – hogy mikor buktatják meg Gerő Ernőt és jöhet vissza Nagy Imre –, de ötvenhat tulajdonképpen közbejött. Nagyon is hihető narratíva ez. Látjuk, hogy egy brancs volt, amelyik kommunista túlélte a megtorlást, arra általában fényes jövő várt: lásd például Erdős hanglemezgyáras ténykedését, de Vásárhelyi is dramaturg lehetett. Nem segédmunkás. Lásd még a komcsi újrahasznosítás témakörét (mint az ÁVH-s tisztekkel).
Nézzük, mit írnak a felkeresett párizsi emlékműről: „A szimbolikus sír viharban megrongált, tört hajóhoz hasonlít, amelynek félbetörött kopjafa-árbócáról az 1956-os lyuk mentén kettéhasadt, bronzból öntött magyar zászló lóg” – ez rendben van. „Az árbócon Nagy Imre portréja látható.” Ez már kevésbé. Ez már az SZDSZ-es narratíva. Tudom, hogy '88-ban ezt még máshogy látták sokan, de már régóta lehet tudni az igazat. „A márványtömbökön az árbóc alatt franciául, a tatot formázó tömbön magyarul a következő szöveg olvasható: »1958 - 1988 / Legyen ez a francia föld jelképes sírhelye / Nagy Imrének / Losonczy Gézának / Maléter Pálnak / Szilágyi Józsefnek / Gimes Miklósnak / és az 1956-os magyar forradalom / minden kivégzettjének / akiknek saját hazájukban nincs sírjuk / Az Emberi Jogok Magyar Ligája / Párizs 1988«.”
Szép a szöveg. Nézzük csak: van a nevek közt két kommunista politikai bűnöző (Nagy Imre, Losonczy Géza), egy kommunista propagandista (Gimes Miklós), aki halált követelt a Magyar Közösség-koncepciós ügy vádlottjainak (ezt én írtam meg, magam találtam rá erre a cikkre). Meg az átállt Maléter Pál, s persze az a Szilágyi József, aki „1947 és 1949 között a pártközpont karhatalmi, katonai osztályának vezetője” volt.
Ők lennének a valódi, tiszta hőseink? Nem.
Lehet, hogy kiviszem oda egyszer a gyerekeimet, de akkor azt is el fogom mesélni, hogy ki volt Nagy Imre, meg Szilágyi és a többiek. Aztán mesélek nekik a valódi hősökről, Krassó Györgyről (szobra nincs, utcája nincs) vagy Pákh Tiborról (szobra nincs, utcája nincs) és a többiekről. Remélem, ezt Orbán Viktor is megtette.
Ez jutott eszembe erről a képről. Én is felkerestem ezt a temetőt, amikor Párizsban voltam nászúton, de engem Jim Morrison-sírja érdekelt. Lehet rá sok jót és sok rosszat mondani, de legalább nem volt kommunista.
Nagyon sok történész és író, újságíró igen sokat dolgozott azért, hogy a Nagy Imre-kultusz mellett megjelenjen valami más is ötvenhatról. Ezeket a történészeket, újságírókat manapság izolálják, lejáratják, támadják, kirúgják, részben pont ezért. Sokan bizony ott lettek hagyva az út szélén, keresik, hogyan, hol tudnák folytatni.
Számomra Nagy Imre nem hős. Egy sodródó politikus, aki egy fokkal valóban jobb volt a félőrült Rákosi Mátyásnál. De a hősöket én máshol keresem. Pontosan értem, hogy ez egy szimbolikus hely, pontosan tudom, hogy sok minden ezekhez az emlékművekhez köt minket. De azt is, hogy minden ilyen gesztus a Nagy Imre-mítoszt erősíti.
