A német kívánságlista már megvan, a számlát majd a magyarok fizetik

261102_022_foto_Revans.jpg
20261102 Budapest Országgyűlés, plenáris ülés. -- Kapitány István -- fotó: Pesti Balázs

Friedrich Merz német kancellár november 10-én, Magyar Péterrel tartott berlini sajtótájékoztatóján nemcsak udvariassági köröket futott: üdvözölte a német cégek „versenyfeltételeinek javítására” utaló budapesti jelzéseket, és megemlítette, hogy nemrég német gazdasági delegáció járt Magyarországon. A tárgyalások részleteit nem bontotta ki, de felajánlotta a német LNG-terminálok kapacitásait, és a megújuló energia fejlesztéséhez is német segítséget ígért. A finom diplomáciai csomagolásból azért kilógott a lóláb: a német üzleti érdekeknek tetsző irányba kellene terelni a magyar energiapolitikát.

A látogatásról az Ost-Ausschuss der Deutschen Wirtschaft, a német vállalatok kelet-európai érdekképviselete számolt be részletesebben - szúrta ki az Ellenpólus. Október 15–16-án 45 vállalati képviselő érkezett Budapestre Philipp Haußmann vezetésével, és Kapitány Istvánnal tárgyalt. A miniszteri kommunikáció a szokásos, szépen polírozott kulcsszavakat emelte ki: exportképesség, energiabiztonság, befektetői kedv. A német szervezet beszámolója viszont konkrétabb volt. Szó esett szélerőművekről, vendégmunkásokról, az árrésstop eltörléséről, az építőipar átalakításáról és — nem utolsósorban — a rezsicsökkentésről.

A német lobbiszervezet nyíltan üdvözölte, hogy az új kormány feladta a magyar vállalatokat előnyben részesítő korábbi gyakorlatot. A beszámoló szerint Orbán alatt a külföldi befektetők, különösen az építőiparban és a kiskereskedelemben, diszkriminatív intézkedésekkel szembesültek — most pedig ez „a múlté”. Milyen megható: a hazai cégek háttérbe szorítása külföldről nézve máris a verseny szabadságának ünnepe. Az árrésstop eltörlését is örömmel fogadták, az építőipar „EU-konform” átalakítását pedig azért méltatták, mert az — a cikk értelmezése szerint — utat nyithatott nyugati cégeknek olyan nagyberuházásokhoz, amelyeket korábban magyar vállalkozások vittek.

A beszámoló az energetikában sem hagy sok teret a találgatásnak. A német vállalatok kifogásolták, hogy a lakosság kedvezményes, államilag támogatott áron jut energiához, miközben a nagyvállalatok többet fizetnek, és közvetve részt vállalnak a rendszer fenntartásának költségeiből. Magyarán: ami a magyar háztartásoknak olcsóbb rezsit jelent, az a lobbiszervezet szemében üzleti sérelem. A rezsicsökkentés eltörlése tehát nem pusztán hazai politikai vita tárgya, hanem olyan kívánság is, amelyet német vállalati érdekek fogalmaznak meg. A szélerőművek támogatása pedig — milyen véletlen — „új üzleti lehetőségeket” teremtene a német cégeknek.

A munkaerő kérdésében is mást hangsúlyoz a német beszámoló, mint a politikusi nyilatkozatok: eszerint a képzett szakemberek célzott munkavállalási engedélyei ismét szóba kerültek, mert a német vállalatok saját munkavállalóikat is alkalmaznák magyarországi beruházásaiknál. A szervezet emellett a kínai befektetői kapcsolatok leépítését és a német cégek szerepének növelését is kívánatos iránynak tartja.

Mindez ugyan a német érdekképviselet beszámolója, a következtetést viszont nem nehéz levonni, a kormány egyértelműen nyitott a követeléseik felé. Amikor egy külföldi üzleti szervezet elégedetten sorolja, hogy csökkenhet a hazai cégek előnye, eltűnhet az olcsóbb lakossági energia, és új piacok nyílhatnak a német vállalatok előtt, akkor érdemes megkérdezni: kinek a gazdaságpolitikáját írják éppen? A magyarét, vagy azokét, akiknek a befektetői küldöttsége már megérkezett, a kívánságlistája pedig gondosan dokumentálva is van?