Diplomáciai gesztus vagy túlzott hízelgés?

A diplomácia világában nem számít újdonságnak, ha valamelyik ország vezetője az őt fogadó állam anyanyelvén szólal fel, illetve mond beszédet. Általában ez egy diplomáciai gesztus az adott állam felé. Ugyanakkor bizonyos feltételek hiánya esetén a "gesztus" könnyen áteshet a behízelgés kategóriájába, ahogyan ez a tegnapi napon is történt. 

Ugyanakkor az idegen nyelven történő felszólalást csak akkor választják a politikusok (most ide nem értve az angol nyelvet), ha beszélik is az adott nyelvet és értik is azt, hogy éppen miről beszélnek. Fontos kritériuma ez egy jól elmondott beszédnek, hiszen annak elmondásával a politikus nem köznevetség tárgya akar lenni, hanem magabiztosságot akar sugározni. Továbbá azt kívánja, hogy felszólalását ne politikai behízelgésnek tartsák, illetve a másik állam előtti teljes főhajtásként értékeljék, hanem valódi diplomáciai gesztusként.

Az a politikus, aki kellő önbizalommal és magabiztossággal rendelkezik, viszont nem beszéli az őt fogadó ország nyelvét (az angol kivételével), megelégszik azzal, ha a közös nyelven, angolul szólal fel és osztja meg nézeteit a hallgatósággal. Diplomáciai gesztusként pedig legfeljebb az szolgál, hogy pár mondatot mond hallgatósága anyanyelvén. Mert az ilyen politikusoknak egész egyszerűen nincs szüksége a politikai behízelgés eszközéhez nyúlni, mert tisztában vannak saját kvalitásukkal és a hangsúlyt a beszédük tartalmi részére akarják helyezni.

Magyar Péter viszont nem ebbe a kategóriába tartozik.

A magyar miniszterelnök azt az utat választotta, hogy úgy mondja el németül a beszédét, hogy még a szavak kiejtésével sem volt tisztában. Ő és támogatói diplomáciai gesztusként állították be az idegen nyelven a német hallgatóságnak szóló beszédét. Azonban ez így ebben a formában nem állja meg a helyét.

Az, hogy Magyar Péter német nyelvtudás hiányában választotta ezt, nem diplomáciai gesztus, hanem inkább politikai behízelgés a németeknek. Szándékos választás volt ez, amely arra is szolgált, hogy bizonyos szinten kompenzálja a magyar miniszterelnök kvalitásbeli hiányosságait.

Magyar Péter lépése így ahelyett, hogy diplomácia gesztusként lehetne értékelni, megmarad a "gyengeség" és a behízelgés jelének, amelyet a politikailag gyakorlott vezetők tökéletesen felismernek és igyekeznek ki is használni.