Mennyire érthetjük meg a lengyel helyzetet?

Messziről kezdjük a dolgot. A szerb választás kapcsán elkövettem egy publit alapvetően azzal kapcsolatban, hogy milyen módszerekkel választották ki a Diákok listájára a jelölteket. Teljesen átláthatatlanul ugyanis. És szociológiailag az is érdekes, hogy mennyire politikán kívüli és milyen hátterű embereket szedtek össze. A végkövetkeztetésem az volt, hogy valószínűleg ezentúl Szerbiát is kívülről fogják kormányozni. 

Ennek kapcsán rám írt valaki Szerbiából, akinek a Facebook dobta fel a posztomat, hogy szerinte miben is tévedek. Az ellenvéleménye, ahogy az én véleményem is természetesen tűri a kritikát, tulajdonképpen mindenben igaza volt érzelmileg, amit írt, de egyáltalán nem érintette meg az, hogy a szigorúan vett politika sztori szerint a szerbek ugyanúgy a semmibe ugrottak a diákok listájával, mint mi a Tiszával. Az érve a következő volt ugyanis: sok szerb fiatalt ismer és azok még mindig nagyon nacionalisták. Tulajdonképpen egészségesen nacionalisták, nem úgy, mint a magyar fiatalok. Szerinte egy rendesen nacionalista párt győzött Szerbiában. 

Ez a felvetés csak egy nappal később jelent meg a magyar sajtóban, jelesül az, miszerint talán pont csak egy dolgot lehet tudni az új szerbiai parlamenti többségről, azt hogy rendesen nacionalista. És ez rendesen átrajzolja a képet, amit látni véltem. Szerbiában ahhoz nem kell orosz beavatkozás, hogy a nacionalisták nyerjék meg a választásokat. A homály, ami az egész folyamatot övezi ténykérdés. Akárki manipulálhatta a jelöltállítást, ha a nyertesek alapjában véve a hagyományos nacionalisták, akkor minden diákos progresszivitás csak színezi a képet, de nem történt semmi szokatlan Szerbiában. Egyszerű történet ez, a közösségi média mobilizálási képessége működött ott is, de a technológiát most más politikai irányból használták fel. Nyilván nem ennyire egyszerű, de a Balkán az Balkán, a szlávok azok szlávok, errefelé semmi sem pont úgy van, ahogy mi itt gondoljuk. Én feltételeztem, hogy az agymosás a szerb fiataloknál is működött, de valószínűleg nagyot tévedtem. 

Javaslom ezt a felismerést vegyük be a lengyel helyzet megértéséhez fűzött előfeltevéseink közé. Tusk és bandája (ennyi rosszindulatot megengedhetünk magunknak) el akarja foglalni az alkotmánybíróságot. Ismerve őt, kizárt, hogy ezt valami jóra akarná használni a későbbiekben. De Tuskról, mint európai politikusról tudjuk, hogy milyen mélyen hajolt meg a németek akarata előtt (és a hátuk mögött), miniszterelnöki tevékenysége nem éri el az ingerküszöbünket. De csak ennyi, manapság nem járunk bulizni Lengyelországba, mint elődeink a hatvanas, hetvenes években. 

Tömegkommunikációsan sajnos úgy vagyunk “tartva”, hogy Lengyelország politikai viszonyairól nem tudunk semmit. Szociológusként azért kerülnek elém mindenféle anyagok a német, a francia, az angol társadalom állapotáról, a nagy politikai botrányok is ideérnek, a kilencvenes években rendszeresen néztünk brit és német tévéket, rendszeresen beszélek olyan emberekkel, akik éltek valamennyit német nyelvterületen az elmúlt évtizedekben és követik azt, ami ott történik. De a környező országok (és az utódállamok) politikai viszonyairól összemérhetetlenül kevesebbet tudok. Maximum a magyar kisebbség romlásának adatai érnek el. Hiába volt az elmúlt 16 év, hiába mondta mindig Orbán Viktor, hogy Közép-Európában a lengyeleknek kellene fújniuk a passzátszelet, semmiféle kulturális hátteret nem tudok ahhoz társítani, ami most a lengyeleknél történik. 

Csak gyanítom, hogy ugyanaz a kulturális különbség dolgozik a lengyeleknél is, mint nálunk. És ezek területi megoszlása is jellegzetes. De, hogy ezek mélyén milyen részletek rejtőznek a népkarakterben, az teljes homály. Vajon a lengyel is egy nacionalista társadalom, az oroszellenesség mögött ez van, vagy csak azok a szörnyű bűnök, amelyeket a lengyelek a németeknek már mintha megbocsátottak volna (csak kérdezem), de az oroszoknak nem? De ha a lengyel társadalom valóban konzervatívabb, akkor miért nem képesek jobban ellenállni annak a nyugati, főleg német ideológiai nyomulásnak, amely az ő értékeiket ugyanúgy rombolja, mint a miénket? 

A jobboldal választási veresége, Tusk győzelme után a lengyelek jobboldali köztársasági elnököt választottak, aki láthatóan éberen őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, vagyis nem engedi, hogy Tusk jogállamon kívüli eszközökkel állítsa helyre a “jogállamot”. A népszerűségi versenyben vesztésre álló Tusk számára az egyetlen kínálkozó kiút a helyzet eszkalálása, és az, hogy a remélt erőszak felelősévé lehet tenni a konzervatív pártokat. Mert ez ugye olyan “európai”. Lengyelországban sincs láthatólag esély valamiféle kiegyezésre, és ez úgy tűnik egész Európa, főleg az EU politikai betegsége már.