Annyira “jól” sikerült a tiszás ügynöklista, hogy már jogi segélyt nyújtanak azoknak, akiket hamis színben tüntettek fel

Forrong a magyar nép, miután több tízezer magyar - sok esetben már elhunyt - ember nevét töltötték most fel, legtöbb esetben félreérthető vagy teljesen téves módon az internetre, Magyar Péterék parancsára. A legismertebb botrány a nyitott akták kapcsán Lezsák Sándorhoz kapcsolódik, aki maga is bekerült a nyilvántartásba, miközben közismert tény, hogy ő maga a kommunisták megfigyeltje, a rendszer ellensége volt. Alig telt el néhány óra a weboldal ékesdése óta, máris szükséges a megkárosítottaknak jogi segítséget felajánlani.
Legalábbis ezt gondolják azok, akik elindították a blista.hu oldalt, ahol várják azoknak a valódi történeteit, akiknek a neve és személyes adatai most Magyar Péterének köszönhetően felkerült a világhálóra. Mindez történt úgy, hogy a kontextus az esetek nagy részében kimaradt, így nem tudni, hogy a listán található személyek önként, vagy zsarolás okán kerültek a kommunisták markába.
Az oldalon azt írják: "ingyenes jogsegélyt és megszólalási lehetőséget biztosítnak mindazoknak, akiket az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatala során tévesen azonosítottak, méltánytalanul megbélyegeztek, vagy akiknek sérültek a személyiségi jogaik".
Az oldal létrehozói azt is leszögezik, hogy a “kommunista diktatúra működését fel kell tárni, az elnyomó rendszer felelőseit meg kell nevezni. Ebben nincs vita. Abban viszont van, hogy szabad-e emberek becsületét pusztán egy évtizedekkel ezelőtti nyilvántartási bejegyzés alapján megítélni. Az állambiztonság eszköze volt a fenyegetés, a zsarolás és a kiszolgáltatott helyzetek kihasználása. Voltak, akik ellenálltak, akiket kényszerrel próbáltak együttműködésre bírni, és olyanok is, akiknek tényleges tevékenysége az iratokból nem állapítható meg”.
Mint írják, várják azoknak a történeteit, aki elutasították a megkeresést, akik kényszer hatására szerveződtek be, akik vitatják a róla nyilvánosságra került dokumentumokat, illetve várják nyilvános listán szereplő hozzátartozók jelentkezését is.





