Ügynökakták - Bütyök: 1-0

akta.png

Egy nappal az ügynökakták nyilvánosságra hozatala a lista egyelőre 1-0-ra vezet a miniszterelnökkel és sunyi bandájával szemben, a kormányfő máris nyilvánosan kért bocsánatot az először leügynöközött Lezsák Sándortól, akiről hamar kiderült, hogy nem ő volt kommunista besúgó, hanem a rendszerváltoztatás emblematikus figurájaként róla jelentettek a kommunista kollaboránsok. 


Amint az korábban megjósoltuk, a baszdühből levezényelt ügynökösdi könnyen válhat sistergős öntökönrúgássá, pláne úgy, hogy a már a kampányban belebegtetett bosszúhadjárat semmilyen szakmai, vagy politikai szinten nem volt előkészítve, sőt, erre szándék sem volt. Szándék mindössze arra volt, hogy valahogy levadásszák Orbánt, aki gógyisan már sok-sok évvel ezelőtt tisztázta szerepét, mivel bizonyára tisztában volt a sunyi kommunisták szándékaival, amelyeket nem írhattak felül még a gránitszilárdságú kétharmadok sem. Lezsák besározása nem adminisztrációs hiba, hanem szándékos lövés Orbán közvetlen környezete irányába. Csütörtökön azt írta a főbohóc: 


Mivel telefonon nem sikerült elérnem Lezsák Sándort, ezért itt szeretnék tőle bocsánatot kérni, amiért a Levéltár informatikai rendszerének hibája miatt tévesen bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába. 


Tévesen bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába, ugye? Hát persze! És az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáránál sem volt egyetlen szakember sem, aki szólt volna, hogy főnök, ez így nem kerek? Pont a Lezsák? Ezek az úgynevezett szakemberek harminchat éve dédelgetik az aktákat, eddig ennyire jutottak? Hogy adminisztrációs hiba? Pubi, tudod miért nem mertek szólni? Mert fosnak tőled a gátlástalan és alaptalan bosszúvágyad miatt. Mert féltik az állásaikat. A levéltárat vezető háromnevű idióta tegnap vigyorogva bokázott neked, amikor más szavakkal, de azt jelezte, hogy van még ott, ahonnan ez jött, ezen heherészett a síkhülye szóvivőd. 


Tényleg nem veszi fel neked a Lezsák? Komolyan gondoltad, hogy megbeszélitek? Hogy Sanyi bátyám, valaki összekeverte a rubrikákat, de most már minden rendben? Ő meg mondta volna, hogy jól van Petikém, így már rendben van, ugorj be, ha erre jársz! Lezsák pontosan tudhatta, ha szóba áll veled, abból egész biztosan egy újabb orbitális hazugságot gyártasz. Én nem vagyok jogász, te igen. Tudod mi ez? Alapesetben is nagy nyilvánosság előtt elkövetett súlyos rágalmazás, annak az összes minősítő körülményével együtt. Ha már maffiázol: kapise? A Lezsák elleni hadjárat az elején elhasalt, és hidd el, ebben az országban jelenleg sokkal több ember van, aki - ebben sem - hisz neked, mint amennyi igen. 


Folytassátok csak ezt a mocskos játszmát, mi sokan átlátunk rajtatok, és a józan ész alapján reméljük, hogy nagyon-nagyon rátok fog égni. Talán végzetesen. Amúgy annak, hogy tavasszal ti jöttetek, van egy pozitív oldala is, amit egyre többen látnak: akiknek korábban nem volt fogalma arról hogy miképp él, rombol a sunyi kommunista, az most a saját bőrén tapasztalja meg.


#ügynökakták #magyarpéter #lezsáksándor #ábtl