Az ÁSZ elnöke továbbra is jogi úton kívánja elérni az Integritás Hatóság elnökének elmozdítását

Míg Magyar Péter nehezen nyugszik abba bele, hogy nem tudja akaratának - személyes bosszúvágytól vezérelve - megfelelően elmozdítani az Állam Számvevőszék (ÁSZ) elnökét Windisch Lászlót, addig az ÁSZ elnöke jogi úton kísérli meg újra elérni az Integritás Hatóság elnökének, Biró Ferenc Pálnak az elmozdítását. Sajtóértesülések szerint Windisch László az Ítélőtáblán fellebbezett a Fővárosi Törvényszék döntésével szemben, amely megszüntette az Integritás Hatóság (IH) hűtlen kezeléssel vádolt elnökének hivatalvesztésére irányuló pert.
Az ügy még idén júniusában kezdődött, amikor is az ÁSZ elnöke keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre, amelyben azt kérte, állapítsák meg, hogy Biró Ferenc már nem felel meg a tisztség betöltéséhez szükséges törvényi feltételeknek, ezért a bíróság szüntesse meg a jogviszonyát. A Központi Nyomozó Főügyészség pedig vádat is emelt Biró Ferenc Pál ellen hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt – az ügyészség szerint a vádlott többek között felesége luxusautó-használatával, fiktív brüsszeli szerződésekkel és alkalmatlan ismerős foglalkoztatásával összesen 140 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a hatóságnak.
Biró persze nem ismerte el a bűnösségét és az egész ügyet csupán politikai indíttatásúnak találta. Az IH elnöke ellenkérelmet nyújtott be a közigazgatási perben. Majd a Fővárosi Törvényszék októberben megszüntette az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke által Biró Ferenc Pál ellen jogviszony megszüntetése iránt indított közigazgatási pert, arra hivatkozva, hogy a kereset elkésett.Windisch nem fogadta el a törvényszék indoklását, miszerint a kereset elkésett, mert azt az ÁSZ elnöke csak a vádemelés után nyújtotta be. Ezért fellebbezést nyújtott be az Ítélőtáblához.
Forrás: Index/Fotó:MTI


