Matolcsy ügye csak egy újabb eszköz a cél elérésének érdekében

A Matolcsy-ügy kapcsán azért mellékesen nem árt tudni, hogy 2025. február 10-én indítottak eljárást a gonosz, erőteljesen fideszes Állami Számvevőszék feljelentése alapján. Az a Windisch László indította, akit Magyar Péter bosszúvágya azért próbál eltüntetni az ÁSZ éléről, mert MP volt feleségének, Varga Juditnak lett az élettársa.
Így megy ez jogállamokban. A feljelentés idején egyébként Matolcsy György még az MNB elnöke volt. Idézik sokszor Orbán Viktort, aki a 2010-ben örökölt borzalmas gazdasági helyzetben stabilitást hozó Matolcsyt dicsérte. Persze, hogy ezt is összemossák az MNB-üggyel. De pont ezért fájdalmasan beszűkült a jelenlegi politikai közbeszéd, mert mindent a legegyszerűbb üzenetek uralnak.
Mik is?
"Lopott, tőletek vette el, a zsebetekből csent ki sok száz milliárdot, ebből a pénzből új autót vehettél volna" és még sokan mások.
Az igazság természetesen sokkal bonyolultabb, de ez sokakat nem érdekel amúgy sem. Vért akarnak látni, amit régóta ígérnek neki. Botor módon azt remélem, hogy nem politikai döntés születik az ügyében, hanem szakmai, bár manapság az ilyesmi már csak ábránd. Én sem hiszem, hogy nem a politikai akarat dönt.
Sajnos teljesen egyértelmű, hogy mire megy ki a játék. Orbán Viktor Lakitelken nem véletlenül mondta, hogy mindenkit megpróbálnak bevinni, őrizetbe venni, meggyanúsítani, majd az ötvenes évek mentorait követve vallatni és sarokba szorítani, alkut ajánlani, mindezt azért, hogy mondjanak terhelőt Orbánra.
És igen, a kör bezárul, a cél, Orbán Viktor. Mert Magyar Péter még mindig cefetül fél tőle. Érzi kettejük közt a különbséget, csattog a foga a gyűlölettől, miközben a maga beteg módján imádja is.
Jelenleg erről szól az országunk.
Mindent ennek a bosszúszomjas, múltat végképp eltörölni akaró szándék tükrében kell néznünk. Mert inkább jöjjön a sáskajárás, pusztuljon bele az ország, csak Magyar Péter bosszút állhasson és végleg földbe tiporjon mindent és mindenkit, aki a múltjára emlékezteti és arra a szakadékra, ami közte és egy valódi államférfi között tátong.
Kapcsolódó cikkek
-
Ez történik, ha a gyűlölet irányít és kapkodva próbálod eltiporni a veled egyet nem értőket
-
Varga Mihályt is meghallgatják az MNB-ügyben
-
Annyira “jól” sikerült a tiszás ügynöklista, hogy már jogi segélyt nyújtanak azoknak, akiket hamis színben tüntettek fel
-
A Fidesz a tiszás Tarr Zoltán lemondását követeli





