Matolcsy letartóztatásban marad

matolcsy.jpg

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.


A Budai Központi Kerületi Bíróság október 23-án rendelte el a jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított egykori jegybankelnöknek a letartóztatását egy hónapra szökés, elrejtőzés, az eljárás befolyásolásának lehetősége és bűnismétlés veszélye miatt.


A kényszerintézkedés védői fellebbezések miatt másodfokon a törvényszék elé került, ahol megállapították, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja kellően alátámasztott. Továbbá fennáll a gyanúsítottak elérhetetlenné válásának, a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlésnek a veszélye is. A védői felvetésekkel ellentétben nincs lehetőség sem az ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletre elektronikus nyomkövető alkalmazásával, sem pedig óvadékra, így Matolcsy György letartóztatását november 23-áig fenntartja a törvényszék - közölték.