A gyomormosott mackó

sm.png

A közösségi médiában terjedő pletykákra alapozva hosszabbíthatták meg Seszták Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított képviselőjének letartóztatását. Kor - kór - rajz a nagyon-nagyon független hatóságok miniszterelnöki kézivezérléséről, a kőprofi balfaszkodásról, amelynek elkövetői még büszkék is tetteikre.


A második helyen kullog a heti tiszás lista készpénzvitéz versenyében Seszták Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt állítólagos korrupciós bűncselekmények miatt letartóztatásban lévő országgyűlési képviselője a szektahíradó információi szerint 9 milliárd, azaz, kilencmilliárd készpénz rejtegetett lakásában egy titokzatos széfben, amelyben - a hivatalos hatósági közlés szerint - a nyomozók NEM találtak semmit. Az összeg így is csinos summa, de alaposan elmarad a Matolcsy 91, azaz kilencvenegy, ugyancsak kápéban elkummantott lóvéjához képest, amelyet szintén NEM találtak meg az illetékesek.


Figyelemre méltó, hogy Seszták esetén a lopott lóvéról először az egyik fácsés Tisza-sziget jól értesültjei számoltak be, természetesen név és bármiféle bizonyíték nélkül. A népes csoport tagjai rendőrök, akik már Matolcsy lóvéja esetében is örömmel csináltak magukból csörgősipkás bohócot. Lássuk be, a legotrombább rendőrviccek sem túloznak, sőt, az állomány jelenlegi állapotát tekintve még hízelgőek is a kékekre.


Ahogy a volt jegybankelnök esetében, úgy Seszták vélt turpissága esetén is érdemes egy kicsit matekoznunk. Amennyiben húszezresekben tárolta a zsét, akkor 450 000, azaz négyszázötvenezer darabot kellett beszuszakolnia a széfbe. Ha ezeket a bevett szokásoknak megfelelően százas kötegekbe rendezte, akkor az 4500, azaz négyezerötszáz pakk. Ehhez már dukál egy XXL-es mackó, ami akkora lehet mint a Cápás Ildi gardróbszobája.


Ha a Sesztáknak lett volna annyi esze, hogy ekkora összeget nem otthon, a mackóban rejteget, hanem beteszi mondjuk egy nem túl acélos állampapírba, havonta nettó 35-40 milliót akkor is kaszált volna rajta. Ha a lóvé mosott, így nem vihető be a bankba, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy külföldre, mondjuk Svejcba vitte volna, ahol még a Kedves Vezető mégoly elszánt fináncai sem találták volna meg. Seszták azonban állítólag a mackót választotta, lehet, hogy abból fedezte a hétköznapi kiadásait. Hasitasi nem kér kódot.


Eddig a hülyeség, ennél azonban lényegesen szomorúbb, hogy a névtelen nímandokból álló fácsés rendőrbrancs sejtetései alapján a Seszták letartóztatásának meghosszabbítását előterjesztő ügyész, és az arról döntő bíró úgy ítélte meg, hogy Seszták széfjében ugyan NEM találtak semmit a nyomozók, de ennek az az oka, hogy a házkutatás előtt kipakolta a mackót, és a lóvét elásta valahol. Egyszerűbben: az, hogy a nyomozók a lakásban NEM találtak készpénzt, az a hatóságok szerint azt jelenti, hogy DE, csak a della máshol van. Mindezt egy pletykára alapozva. Kőprofik.


Mivel fél évvel a választás után oda jutottunk, hogy a kormányrendeletek, törvények, egyéb jogszabályok kihirdetése már nem a Magyar Közlönyben történik, mint a tatárjárás idején, hanem a Facebook-on, úgy tűnik, hogy egy-egy hatósági vizsgálat alapja is lehet egy közösségi médiás mendemonda. A Kedves Vezető a jogerős vélelemmel együtt kidoboltathatná a jogerős híresztelésről szóló törvényt is, lényegesen leegyszerűsíthetné a bosszúhadjáratot, még csak rendes, gépelt feljelentés sem kell hozzá.


#szesztákmiklós #széf #készpénz #tisza #álhír #korrupció