A Fidesz a tiszás Tarr Zoltán lemondását követeli

Janos_Boka_GAC_24Sept2024.jpg

A Fidesz a tiszás kultuszminiszter, Tarr Zoltán lemondását követeli, miután botrányos események zajlottak le az állambiztonsági múltat feldolgozó adatbázis körül. A lavinát Lezsák Sándor nevének az ügynökaktákban hálózati személyként történő megjelenése indította el, amire később az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója úgy reagált, hogy az csak informatikai hiba miatt került az adatbázisba. 

Bóka János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „Az ATV Start ma reggeli műsorában döbbenetes beszélgetés zajlott le. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója elismerte, hogy november 4-én olyan emberek nevét hozták nyilvánosságra a »mágnesszalagos lista« részeként, akik valójában megfigyeltek voltak, nem pedig besúgók. Közéjük tartozik Lezsák Sándor is. A Tisza, igazi újkommunista tempóval összemossa az elkövetőket az áldozatokkal”.

Magyar Péter kérjen bocsánatot

A frakcióvezető felszólította Magyar Pétert, hogy "kérjen bocsánatot azoktól, akiket a kommunisták után most a Tisza is megalázott, besározott, emberi méltóságukban meggyalázott". Majd megfogalmazta a Fidesz azon követelését, hogy

"a teljes honlapot tegyék elérhetetlenné addig, amíg megnyugtatóan nem tudják megállapítani, ki volt együttműködő, és ki volt megfigyelt. Követeljük a politikai felelősség megállapítását: Tarr Zoltánnak mennie kell!"

Bóka János hangsúlyozta, hogy "már hónapok óta világos, hogy nem szolgálja a múlt megértését és feldolgozását, ha állambiztonsági dokumentumokat, amelyeknek egyébként csak egy része maradt fenn, magyarázat és a körülmények ismertetése nélkül ömlesztve nyilvánosságra hozunk". Majd úgy folytatta: "ez a megoldás a megfigyeltek emberi méltóságára sincsen tekintettel. Itt emberi életekről, sorsokról és tragédiákról van szó. Ők nem statiszták az abszolút filmszínházban, hanem honfitársaink, emberek, akiket a Tisza megalázott."

A Tiszának politikai érdeke a hergelés és a békétlenség szítása

"A Tisza pillanatnyi politikai érdekei szerint megint embereket fordít egymás ellen, hergel és békétlenséget szít. Pontosan úgy, ahogyan eddig tették. Ha valaki összefüggéseiből kiragadva és a teljesség igénye nélkül csak a 6-os kartonnak nevezett beszevezési lapokat hozza nyilvánosságra, névre kereshető nyilvános felületen, akkor annak aligha lehetett más célja. Odadobni neveket a nyilvánosság elé, amin utána napokig lehet csámcsogni, és az igazság talán sohasem derül ki. De ugye nem is ez a cél..."

Majd hozzáfűzte: 

"És a Tisza megint terel. Eltereli a figyelmet arról, hogy képtelen, vagy talán nem is akar kormányozni, az ország valódi problémaival foglalkozni. A Tisza megint átveri az embereket. Ma reggel megtudtuk, hogy a nyilvánosságra hozott nevekkel is átverte.”