Kapcsolódó cikkek
-
Annyira “jól” sikerült a tiszás ügynöklista, hogy már jogi segélyt nyújtanak azoknak, akiket hamis színben tüntettek fel
Forrong a magyar nép, miután több tízezer magyar - sok esetben már elhunyt - ember nevét töltötték most fel, legtöbb esetben félreérthető vagy teljesen téves módon az internetre Magyar Péterék parancsára.
-
Ügynökakták - Bütyök: 1-0
Egy nappal az ügynökakták nyilvánosságra hozatala a lista egyelőre 1-0-ra vezet a miniszterelnökkel és sunyi bandájával szemben, a kormányfő máris nyilvánosan kért bocsánatot az először leügynöközött Lezsák Sándortól, akiről hamar kiderült, hogy nem ő volt kommunista besúgó, hanem a rendszerváltoztatás emblematikus figurájaként róla jelentettek a kommunista kollaboránsok.
-
Tiszás ügynökbotrány - Sajtótájékoztatót tartottak a nemzeti oldal politikusai a Tisza lejáratókampánya kapcsán
A Tisza-kormány eddigi tevékenysége nem szól másról, csak a bosszúról és a politikai lejáratásról. Erre akarják használni az ügynökaktákat, legújabb áldozatuk pedig Lezsák Sándor, akinek neve hamisan szerepel a dossziék között. Az ügynökbotrány kapcsán Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője, valamint Molnárné Dr. Lezsák Anna országgyűlési képviselő tartottak sajtótájékoztatót, amit Orbán Viktor közösségi oldalán követhetnek.
-
A Fidesz a tiszás Tarr Zoltán lemondását követeli
A Fidesz a tiszás kultuszminiszter, Tarr Zoltán lemondását követeli, miután botrányos események zajlottak le az állambiztonsági múltat feldolgozó adatbázis körül.
-
Elvtársak! Mi lesz a tartótisztekkel? Megint átvert benneteket Magyar Péter
Miféle ördögi dolog ez az ügynökaktás performansz a Tiszától és Magyar Pétertől. Megint az egy mondatban összefolyó ellentmondás uralja ezt a társaságot. Leleplezni az ügynököket, mondják ők, de valójában elkendőzik a valóságot, az árnyékba tolják az igazi bűnösöket, és megint egymás ellen uszítanak ártatlan embereket.
-
Ügynökakta igen, impex nem? Pedig ugyanott vannak az iratok...
Ami összemosható, az slágertéma a baloldalon, a többit el kell felejteni, tartja a marxista mondás.
-
Tetszettek volna idejében megnevezni a kommunista ügynököket!
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala nem harminchat évet késett, ahogy az ördögfióka visítja, hanem harminchat éve véglegesen megbicsaklott. A miniszterelnök - aki a MEG NEM történtek idején még a csattogós lepkét tologatta - történelmi tettnek igyekezik beállítani azt, ami történelminek ugyan történelmi, de nem egyéb, mint egy gyalázatos blöff. Okot ad ugyanakkor a derűre, hogy vastagon benne van az öntökönrúgás lehetősége.
-
Schmidt Mária: „Orbánt akarják, nem az igazságot”
Schmidt Mária szerint az ügynökakták nyilvánosságra hozatala csak ürügy Orbán Viktor erkölcsi és politikai megsemmisítésére, és a kommunista titkosszolgálatok manipulált iratait használják fel a politikai ellenfelek ellen.
-
Úgy röppent rá a nép az ügynökaktákra mint anno az iwiwre, azt azonban nem veszi észre senki, hogy ez is csak a színház része
Kiváló terelőhadművelet az, amit a Tisza-kormánytól láthatunk. Napokig, hetekig vagy akár hónapokig is azzal lesz elfoglalva mindenki (legalábbis, akik tudják, hogy mit jelentett ügynöknek lenni a kommunizmusban), hogy a rokonait, ismerőseit, felmenőit, munkatársait, közéleti szereplőket és ki tudja még kit ellenőrizzen, hogy fent van-e a neve a bűnösök között. Mindeközben elfeledkezhetünk arról, hogy hullanak a fejek az állami szektorban, nem működnek még mindig rendesen a minisztériumok, nőnek az adóterhek és épül az urambátyám rendszer a mi pénzünkből.
-
Így reagált Szikora Róbert az ügynökvádra
Az ügynökakták szerint Szikora Róbert, az R-Go frontembere Nanu-Nanu fedőnéven szerepelt a III/III-as csoportfőnökség hálózati személyei között, ám az énekes tagadja, hogy jelentéseket írt volna.










