Úgy röppent rá a nép az ügynökaktákra mint anno az iwiwre, azt azonban nem veszi észre senki, hogy ez is csak a színház része

261102_049_foto_Revans.jpg
20261102 Budapest Országgyűlés, plenáris ülés. -- Magyar Péter -- fotó: Pesti Balázs

Kiváló terelőhadművelet az, amit a Tisza-kormánytól láthatunk. Napokig, hetekig vagy akár hónapokig is azzal lesz elfoglalva mindenki (legalábbis, akik tudják, hogy mit jelentett ügynöknek lenni a kommunizmusban), hogy a rokonait, ismerőseit, felmenőit, munkatársait, közéleti szereplőket és ki tudja még kit ellenőrizzen, hogy fent van-e a neve a bűnösök között. Mindeközben elfeledkezhetünk arról, hogy hullanak a fejek az állami szektorban, nem működnek még mindig rendesen a minisztériumok, nőnek az adóterhek és épül az urambátyám rendszer a mi pénzünkből.

Az emberi kíváncsiság határtalan, mindenki, mindenről tudni akar, nem véletlen, hogy a valóságshowk is nagyon sokáig hatalmas népszerűségnek örvendtek. Imádunk kukkolni, mások életében vájkálni, a múltat bolygatni, hogy aztán pálcát törhessünk egymás feje felett. Ezt pedig Magyar Péter is tudja, nem véletlenül játsza az abszolút filmszínházat. Emiatt dobta be az ügynökaktákat is, hiszen évek óta fúrja sokunk oldalát, hogy a komcsik kiket szerveztek be annak idején. Most jönnek is a nevek, Dévényi Tibi bácsiról, Szikora Róbertről, Vágó Istvánról és sok más, ismert emberről. A miniszterelnök nyilván szerette volna, ha Orbán Viktorról is kiderül, hogy egykoron a másik oldalon állt, de ebbe beletörött a bicskája és nemhogy nem rombolta, inkább építette a volt miniszterelnök imázsát ezzel.


Kimaradni ugyanis a beszervezésből nem volt könnyű. S bár most is Wittner Mária szavai jutnak eszembe, aki azt mondta, hogy nem gyűlöli a kommunistákat, hanem undorodik tőlük, mégis azt kell, hogy mondjam, voltak az ügynökök között olyanok is, akiket kő keményen zsarolt a rendszer és emiatt nem volt sok választásuk. Véletlenül sem mentegetni akarom azokat, akik másokról jelentést írtak, illetve beszervezhetőek voltak, de nálam bocsánatos bűn, ha volt köztük olyan, aki például a családja épségének megóvása miatt lépett erre a mocskos spicli útra.


Most hirtelen senki nem foglalkozik a 2027-es költségvetéssel

Visszatérve Magyar Péterre, egy hihetetlen manipulátornak tartom. A kereskedelmi csatornák kapkodhatnak utána, ha nem lesz már az ország élén, ugyanis tényleg képes az emberek figyelmét arra irányítani, ami neki fontos. Mert, hogy most hirtelen senki nem foglalkozik a 2027-es költségvetésben foglalt adóemelésekkel vagy azzal, hogy az urambátyám módszer leépítését ígérte, mégis egyre nagyobbat épít. Éppen mai hír, hogy Kátai-Németh Vilmos miniszter is a barátnőjét alkalmazta a kabinetben, ahogyan a miniszterelnök barátnője is a Miniszterelnökségen kapott állást, Nagy Ervin exe szakbizottsági tagságot kapott és már most kapja az NKA támogatásokat, mindeközben túlárazott irodákat bérelnek egymástól a tiszások. Ez pedig csak egy töredéke annak, amit tudunk.


  • Mindezek ellenére munka után ma a legtöbben a laptopjuk előtt ülve pötyögik be az ismerősük, rokonuk, felmenőjük nevét a Nyitott Akták oldalára, hogy megtudják, hogy annak idején Marika néni valóban igazat mondott-e róluk. Ennek ugyan ma már különösebb jelentősége nincs,( a szörnyülködést és pálcatörést leszámítva) az adóemelésnek viszont van, utóbbi most mégsem érdekel senkit, ahogyan az adófizetők pénzének herdálása a haverokra sem.