A Wekerle Plusz és a CSOK Plusz tegnaptól nem vehető igénybe együtt

261019_542_foto_Revans.JPG
20261019 Budapest Országgyűlés, Vitézy Dávid fotó: Pesti Balázs
A korábbi Otthon Start még kombinálható volt a CSOK Plusszal, az új Wekerle Plusz viszont kizárja a másik államilag kamattámogatott lakáshitelt. Vagyis az érintett családoknak választaniuk kell a konstrukciók között. Ez nagyon megnehezíti majd az ingatlan piaci mozgásokat és a családosok helyzetét. 

Hiába kínál az új program kedvezményes hitelt, aki a CSOK Pluszra is épített volna, annak szűkülhet a finanszírozási lehetősége. A Wekerle Plusz legfeljebb 50 millió forint, maximum 25 évre; az új lakásoknál a kamat legfeljebb 3%, a használtaknál legfeljebb 5%. A valódi kérdés tehát az: miért kellett egy olyan konstrukciót bevezetni, amely bizonyos igénylőknek új lehetőséget ad, másoknak, mondjuk ki: többeknek, viszont elveszi a korábbi kombinálás lehetőségét? Ez már jogosan feltehető szakpolitikai kérdés. Ugyanis a legtöbb kormánypárti meg van győződve arról, hogy ez egy szakértői kormány. A nagy szakértők alatt pedig úgy tűnik teljesen normális sokak számára, hogy minden drágul és kedvezőtlenné válik. Jelentem: nem, nem az!