Donald Tusk a lengyel Magyar Péter

Az állítás fordítva is igaz, hiszen elnézve a két politikus diktatórikus módszereit, egy csöppet sem csodálkozhatunk a varsói tüntetés kirobbanásán. A liberális Donald Tusk egyszerűen leváltotta az Alkotmánybíróság elnökét és alelnökét, majd a saját maga által kiválasztott bírákkal akarta vezetni az intézményt. Ugye ismerős? Döntéséről pedig a facebookon posztolt.
Karol Tadeusz Nawrocki a köztársaság elnöke éppen repülőn ült útban Szenegál felé, de amint tudomást szerzett a történésekről utasítást adott a pilótának, hogy forduljon vissza Varsóba. Tüntetők százai vették körbe az Alkotmánybíróság épületét, majd megjelentek a rohamrendőrök is, akiknek ki volt adva, hogy az éppen felmentett elnököt Bogdan Swieczkowskit ne engedjék be az épületbe. Utóbbi támogatói segítségével felflexelte a leláncolt bejárati ajtót, de bejutni nem tudott az épületbe, mivel a rendőrök útját állták.
Tusk magánháborúja
Donald Tusk magáénak tulajdonította a műveletet, és a közösségi médiában azt állította, (Magyar Péter módra) hogy a vezetők leváltására azért volt szükség, hogy megakadályozzák a „törvénytelenségeket”. Tusk hónapok óta harcol Nawrockival és annak konzervatív, jobboldali PiS pártjával, mivel Nawrocki nem hajlandó beiktatni a parlament által kinevezett három új alkotmánybírót, akiket Tusk politikai meggyőződésük és nem szakmai múltjuk alapján választott ki. Tusk szélső-liberális Polgári Koalíciója ellenőrzi a lengyel parlamentet, míg Nawrocki a köztársaság elnöki posztját tölti be, és az Alkotmánybíróságon azok a bírák látják el feladatukat, akiket a PiS nevezett ki, mielőtt Tusk 2023-ban hatalomra került.
Nawrocki is utat tört magának
A köztársasági elnök, aki amatőr bokszoló volt, testi erejét bevetve tudott csak bejutni az Alkotmánybíróság épületébe. A konzervatív PiS párt számos támogatója várta őt az intézmény előtt, amikor megérkezett a repülőtérről. A nyugati sajtó persze szélsőjobboldali tüntetők megmozdulásáról ír és egy szót sem ejt Tusk jogsértő, a demokráciát semmibe vevő magatartásáról. Tusk is letartóztatásokkal és a média vegzálásával indította politikai karrierjét három éve. Őt is Brüsszel támogatta a politikai tisztogatásaiban. Nawrocki találkozott a „puccsot” elkövető bírókkal és elmondta nekik, hogy nem tölthetik be az alkotmánybírói posztot, mivel nem lettek beiktatva.
Mit akarnak a tüntetők?
A konzervatív, polgári tábor azt követeli, hogy helyezzék vissza az elnököt és az alelnököt posztjaikra. Ha ez nem történik meg és Tusk emberei kerülnek az Alkotmánybíróság élére, akkor az nem lesz többé független a politikától, illetve az Igazságügyi Minisztériumtól. Anna Korwin-Piotrowska alkotmánybíró, aki Tusk embere az este bejelentette, hogy átmenetileg átveszi az elnöki posztot. Ez verte ki a lengyeleknél a biztosítékot, mivel szerintük ez nagyjából felért egy puccsal. Főleg, hogy a bírónő bejelentése után a bíróság weboldaláról azonnal el is távolították a két vezető profilját, Tusk pedig közzétette facebook bejelentését a bírák felmentéséről. Később azt próbálták beadni a felháborodott lengyeleknek, hogy meghackelték a bíróság weboldalát, és nem is lettek leváltva az elnök és az alelnök. Ezt viszont a tüntetők nem hitték el Tusknak. A mai napon tárgyalásokkal akarják megoldani a fennálló problémát, de gyors megoldásra nem lehet számítani.
Kapcsolódó cikkek
-
Lengyel államfő: A teljes felelősség Donald Tuskot terheli
-
Szándékosan küldtek ki tapasztalatlan rendőröket Tuskék a lengyel Alkotmánybíróság bejárata elé?
-
Megszűnt létezni Donald Tusk a hazai kormánypárti sajtónál, pedig a puccskísérlete még a házilapjait is érdekli
-
Nawrocki feljelentést tesz, Tusk építi saját színházát – Ki nyer a lengyel perdömpingben?





