Elfogyott a halloweeni tök a sarki zöldségesnél!

A felkiáltójel a cím végén nem fejezi ki ennek a drámának a teljességét. Meginog a halloweeni tök ellátás? Mélyebb titkok rejtőznek ennek a mélyén feleim, amelyeket mindjárt feltárok nektek. Számomra a dolog úgy kezdődött, hogy valami karambol volt előttem és kénytelen voltam kerülőutat választani és ha már így esett megálltam egy jobb környéken található zöldségesnél bevásárolni.
Szoktam itt néha, jó kis bolt, minőségi az árú, és nem is túl drága. Szociológiailag olyan családiházas környékről beszélünk, amelyeket olyanok építettek, akik a nyolcvanas és a kilencvenes években gazdagodtak meg és akik a házak felhajtóin parkoló autók alapján a tatárjárás idején is meg tudtak egyezni a kutyafejűekkel. Miközben válogattam a paradicsomot hallottam, hogy az eladó hölgy arról társalog valakivel, feltehetőleg a tulajjal vagy a főnökével, hogy gyakorlatilag elfogyott a halloweeni tök. Mint távoztomban megállapítottam valóban csak négy, enyhén sérült példány árválkodott dekorként az üzlet előtt, amelyet igényes vásárló már nem vesz meg. Mert miféle igénytelenség is lenne az, hogy a halloweeni dekortök amelyet a gyerek megfarag, hátul már ütődött.
De a tanulságos élményeimnek még nem volt vége, örömmel értesülhettem, hogy a piac helyesen mérte fel a magyar lakosság halloweeni tök igényeit és rendelkeznek tartalékokkal. Sőt a piac működésébe is betekinthettem, az eladó hölgy és az ismeretlen úr ugyanis azt is megbeszélték, hogy árat emelnek 290 forint per kilogrammról 350-re, mert annyiért is elmegy. Megjegyzem nem tudtam nem értesülni erről az információról, ugyanis az üzlet kicsi, az úr meg ki volt hangosítva.
Csak úgy megjegyzem, hogy van a piacon kézműves, tehát bió halloweeni tök is, az még drágább. Ha valaki nem tudná, ezek a tökök általában nem ehetőek. Azon most nem kívánok elmélázni, hogy mi a bánatos tökömnek ünnepeljük mi a Halloweent, főleg úgy, hogy fogalmunk sincs annak kulturális tartalmáról és kontextusairól. És mi magunk sem rendelünk hozzá ilyesmit, elég, hogy élvezik a gyerekek állítólag.
Van itt pénz kérem, hiszen ilyesmit is el lehet adni tömegével, egy elhúzódó válság közepén, “a rosszabb már nem lehet” örömteli megszűnéséből következő eufórikus állapot vége felé, akkor, amikor már nyilvánvaló lett, hogy a halloweeni tök kevésszámú ehető változata sem lesz áfamentes.
Felrémlik bennem a Gyurcsány iránti nosztalgia, milyen hatékonyan is sikerült neki a különböző ünnepi készülődések idején megelőzni a bolti tömegjeleneteket a vásárlóerő mérséklésével! A kereskedők ezért szakemberek, pontosan tudják, hogy az emberek mikor hajlandóak tudomásul venni, hogy véget ért a habzsidőzsi. Sohasem előre, hanem mindig csak utólag. Hegyekben állnak az indokok, hogy miért is ne vegyél kilónként 350-ért ehetetlen tököt egy nyugatról importált mindenféle kulturális összefüggés nélküli “ünnep”(?) letudása érdekében, de a magyar még kiélvezi hogy van még pénze és egy narancsszínű valamire költi.
Szociológusként természetesen mindig érdekelt, hogy például mivel is kezdik a takarékoskodást a magyarok. Hát jelen állás szerint nem a Halloweennel. Vagy csak lehet, hogy mostanra lettünk optimista nép és hiszünk a szebb jövőben.





