Hozhatott volna bármi jót az “aktanyilvánosság”?

Próbáljunk meg jóindulatúak lenni és tegyük fel, hogy amit a Magyar Állam most megtett, az nem a hatalmat jelenleg birtokló Tisza Párt politikai, hatalmi céljainak megvalósítása érdekében történt, hanem tényleg valami értelmes célja volt. 

Fogalmilag persze az történt, hogy a Magyar Állam nyilvánosságra hozott olyan dokumentumokat, rengeteget, amelyekkel kapcsolatban semmilyen módon nem lehet megállapítani, hogy a bennük foglaltak bármilyen módon is találkoznak a valósággal. Ezek a dokumentumok emberekről állítanak bizonyos dolgokat, némelyekről jót, például azt, hogy megtagadták az együttműködést, de ez ugyanúgy nem validálható, mint az, hogy az illető tényleg csinált-e valami erkölcsileg rosszat, ha nem tagadta meg.

Az adathalmaz nyilván nem teljes, ismert gazemberek nincsenek benne, és nyilvánvaló az is, hogy számtalan nem közismert személy aktáit is eltüntették belőle. Az aktákból erkölcsi következtetés nem vonható le, hiszen azokban nem rögzítették a zsarolásokat, a fenyegetéseket, adott esetben a fizikai és pszichológiai kínzásokat sem. Az aktákat olyan emberek írták, akik mindig a saját érdekükben hajlították a valóságot, ez volt a szakmájuk. Rengeteg embernek volt alkalma és állt érdekében meghamisítani az akták tartalmát is, a nyolcvanas évek végétől, és a kilencvenes évek végéig erre minimum a szakértelem és a technológia úgy állt az SZDSZ és az MSZP és a még működő hálózatok rendelkezésére, hogy arra senki nem láthatott rá. 

Ami most nyilvánosságra került nem egy tényanyag, hanem maximum történelmi érdekesség, amiből tanulmányokat lehet írni, de bármiféle teljes bizonyosságot senkire és semmilyen tényre vonatkozóan nem lehet szerezni. 

Ezt mindenki tudja és tudta is az elmúlt évtizedekben, párszor kibeszéltük rendesen, mindenki pontosan tudta még pár éve is, hogy a kommunisták mindig hazudnak, nem csak akkor ha érdekükben áll, hanem pusztán élvezetből, gonoszságból is. 

Ami az elmúlt napokban történt, az egész akció értelmetlenségét igazolta, meg persze azt, hogy minimális gondosságot és eleganciát sem voltak képesek felmutatni azok, akik megtervezték és végrehajtották. Kénytelen vagyok azt is feltenni, hogy a fenti tények az ötletgazda politikusok számára is ismertek voltak, de nem törődtek vele. Ahogy azzal sem, hogy bármiféle értelmes indoklását adják annak, miszerint ezt a teljesen értelmezhetetlen és nyilvánvalóan nem teljes és számtalan hamisítással tarkított, létében is önellentmondásokkal és kiáltó hiányokkal tarkított adathalmazt miért is akarták a társadalom nyakába zúdítani? 

Jobb lett bármi is? Kiderült a köz számára bármi olyan, amiből építkezhetünk, ami a társadalmi béke felé vezet? Enyhült az áldozatok szenvedése, kapott valaki elégtételt, bármely bűnös került rosszabb helyzetbe? Megértettünk-e többet abból, amit a kommunisták műveltek velünk 1945-től máig? Nagyon nem. Aki gyűlölni akart, az gyűlöl tovább és élvezi, aki felejtene, azt emlékeztetik a szülei, nagyszülei szenvedéseire és az ellenük elkövetett bűnök megtorlatlanságára és minden még élő áldozat sebeiben is megforgatják mégegyszer a kést. 

És azok, akiknek volna szégyellni valójuk, tökéletesen elvannak úgy, ahogy eddig. A kommunistáknak, a vamzereknek, a kéjjel feljelentőknek, bejelentőknek, besúgóknak nem sajátja a lelkiismeret. Az a pár ember, akinek volt lelkiismerete a bűnösök közül, az már rég százszor-ezerszer végigkínlódta a bűneit a saját lelkében. 

Eleve lehetetlen volt, hogy ez az akció bármi jót hozzon nekünk. Megbocsátani csak azoknak lehet, akik képesek felfogni és megérteni és persze értékelni a megbocsátó gesztusát. A kommunisták nem ilyenek. Ők büszkék arra amit tettek. Szívesen emlékeznek arra, hogy némi kis hatalommal és erőszakkal, hogyan is lehet egyébként rendes emberek életét tönkretenni. 

Felejteni meg csak akkor lehet, ha a tettesek nem jönnek rendszeresen vissza, hogy emlékeztessék az áldozataikat arra, hogy ők milyen jól megúszták. Akik ezt az egészet így kieszelték, merő gonoszságból cselekedtek, tudták, hogy milyen botrányok lesznek, kiknek a gyűlöletét lehet ezzel felszítani és legfőképpen emlékeztetni akartak bennünket arra, hogy ezt meg lehet velünk tenni. Hiszen újra megtették, az arcunkba röhögtek és azt mondták, most is járhat bárki így, lehet a hatalom játékszere. És soha nem menekül. Sőt azt is el lehet intézni, hogy áldozatként legyen bűnösnek tartva és kínozza a lelkiismerete. És persze az igazi bűnösöknek is üzentek, meg fogjátok úszni, végül is mindig megússzátok, hiszen egyetlen főkommunista, tartótiszt, verőember sem került úgy címlapra, mint egy erőszakkal beszervezett, de soha nem jelentő szerencsétlen, akinek volt később bármi kis karrierje, ami miatt ismerté vált  és így lettek irigyei.

De engem azért az vígasztal, hogy nem mi vagyunk ilyenek, hanem csak a kommunistáink.