Panyi Szabolcs, meg a gazdái rettegnek a jobboldali sajtótól, csak tudnánk, hogy mi félnivalójuk van - talán a hazugságok és a hazaárulás?

No, olvasom, hogy Panyi Szabika arról értekezik, hogy szerinte ki kéne vetni a szakmából minden olyan újságírót, aki nem nyalogatja fényesre Magyar Péter miniszterelnök úr farát, valamint nem üdvözli, hogy Ursula néninek pár ezüstért eladták az országunkat és erről még véleményt is formál.

A minden bokorba orosz kémeket képzelő Panyika úgy fogalmaz: “végső soron a magyar újságírói közösségnek kell újra és újra rámutatnia arra, hogy ezek a szereplők nem részei a szakmának, az újságírói közösségnek”. Eme okfejtést ráadásul nem más lájkolja, mint a tiszás Médiatanács frissen megválasztott elnöke, Polyák Gábor, aki nem mellesleg az elmúlt 16 évben az egyik legvéresszájúbb O1G-aktivistaként taníthatta a médiás tanulókat az eltén (köztük amúgy engem is). Hogy erről mit gondolok, azt más sok helyen kifejtettem.

Szóval ez a kettő jóember most egymást támogatja abban a véleményben, hogy minden erővel el kell lehetetleníteni, SŐT ki kell vetni a szakmából azokat, akik velük ellentétben nem hazudják a nyilvánosság felé a függetlenséget, hanem határozott világképpel és véleménnyel megfűszerezve kommentálják a híreket, írnak véleményeket, formálják a közvéleményt.

Semmi meglepő nincs abban, hogy fél évnyi tiszás uralom után itt tartunk. A mézeshetek elmúltak, a kormányzás súlya egyre csak nehezedik a folyamatos belső viszonyokkal és inkompetenciával küzdő kormányon, közeledik a hideg tél, jönnek a megszorítások, lepleződnek le a hazugságok. Mi meg itt vagyunk és minderről beszámolunk, elmondjuk ezekről a véleményünket és egyre jobban élvezzük is, hiszen média szempontból régen volt már ilyen “izgalmas” a belpolitika.

Természetes, hogy rohadtul zavarjuk őket, ezért most új fázisba lépett az elnyomás. Azt hitték ugyanis, hogy Orbán jelenléte nélkül nem tudunk magunkkal mit kezdeni, aztán most itt állnak rohadt mérgesen és értetlenkedve, hogy például feltámadt a Pesti Srácok és Revans néven brutál számokat hoz. Jól érezzük magunkat a valóságban, lásd Revans Opening Party és október 23-án Orbán jelenléte és hívószava nélkül is brutál tömeg jelent meg, hogy közösen emlékezzünk meg az 56-os hősökre. A kormányváltás, tehát nem jött be, mi gondolkodó magyarok nemhogy eltűntünk, hanem még hangosabbak vagyunk, mint előtte, egyre több ember szimpatizál velünk és hallgat meg minket. Jöhet a következő szint, a totális elnyomás.

Panyi Szabolcs nyomorult életében már a fantázia is csak a vele egyet nem értők elnyomásáról szól (jó szar lehet), de el kell szomorítsam, hogy a valóságban a gondolkodó tömeg és annak hangjának elnyomása soha nem fog tudni megvalósulni. Próbálkoztak már sokan, mindig kukoricásban futás, vagy még annál is rosszabb lett a vége. Számukra. Ez persze nem fenyegetés, csupán a történelmi események felidézése.

Én magam immár 8 éve vagyok politikai újságíró. A csupasz, tényszerű beszámolók, tudósítások mindig a legkevésbé szeretett műfajaim közé tartoztak. Én véleményt szerettem és szeretek írni, a saját értékrendem szerint tárom a tényekkel átfűzött híreket tisztelt Olvasó elé. Sosem hazudtam arról, hogy mit gondolok a világról, és soha nem is fogok - a Panyi félékkel ellentétben - hazudni az olvasónak.

Idén nyáron úgy hozta az élet, hogy bátorságot vettem arra, hogy politikai tartalmat osszak meg az online portálok mellett több közösségi platformon is, illetve piackutatás gyanánt támogatást kérjek a tartalomgyártói munkámra azoktól, akik arra érdemesnek tartanak. Számtalan bíztató üzenet mellett kaptam is sokatoktól támogatást, szóban, írásban és igen, utalás formájában is. Engem a Panyi-félékkel ellentétben ugyanis soha nem támogatott semmilyen álcivil szervezet sok-sok pénzzel és uniós közpénzt sem kaptam soha, mivel én nyíltan ellene vagyok a németek újabb birodalmi törekvéseinek és ennek szinte minden nap hangot is adok. Teszem mindezt már 8 éve, és fogom tenni ezt ezután is még sok-sok évig. Hívják a regnáló miniszterelnököt bárhogyan. Nekem ez a hivatásom, a szakmám, amit minden nap nagy élvezettel és szeretettel csinálok, magamért, értetek, a gondolkodó tömegért, a hazámért.

8 éve főleg a háttérben, néhány hónapja viszont elég erős reflektorfényben teszem mindezt. És azóta megannyi támogató üzenet, valóságos ölelés és bíztató szó érkezett felém, ami mindig erőt ad, és amiből tudom, hogy lehet bármennyi elmebeteg fantáziájú Panyi Szabolcs ebben az országban, a lelkemet és a hitemet megtörni soha nem fogják tudni. Így a végére elhoztam még nektek név nélkül egy korábbi üzenetet, amit egy fiatal lánytól kaptam a TikTokon. Én értetek csinálom, míg a Panyi-félék KIZÁRÓLAG a pénzért és a gazdájukért. Ezt jól véssétek az eszetekbe!

"Kedves Dóri! Követlek már egy jó ideje. Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak neked üzenetet. Az igazság az, hogy kissé egyedül érzem magam. 21 éves vagyok falun nőttem fel 18 évig magas szinteken néptáncoltam, mindig fontos volt számomra a magyarság. Sokat jártunk Székelyföldre táncolni, számomra ott egy olyan világ van ahol jobban otthon érzem magam mint itthon a szülői házamban. ( Természetesen értsd jól) Nagyon szeretem a hazám, a kultúránkat az ételeinket, minden ami egy kicsit is Magyar. És őszintén, amiért írok igazán, hogy rettegek, de nem amiatt, hogy háború lesz mert az már sajnos elkezdődött, sajnos egyre jobban azt látom, hogy visszafordíthatatlan károk vannak. Rettegek, rettegek, mert mind az amit láttam, hallottam, s tapasztaltam abban a világban ami számomra kedves elvész. Az ördög mindenhova be fúrja magát. Nem tudom, hogy igazából mi is a célom azzal, hogy írok, talán, hogy megnyugtassam magam, vagy esetleg tudassam veled, hogy vannak nők akik harcolnak veled. Sokáig katonának készültem szigorú konzervatív családban nőttem fel. A munka minden téren kötelező és elsőszámú volt. Tudom mi az a fegyelem és kitartás, tudok sokszor nagyon érzéketlenül végig vinni bármit, harcolni a jóért. De a katonaságról habár hatalmas álmom volt a hazám egyik első számú védelmezője lenni, rájöttem idővel, hogy van fontosabb. A család, a gyermekek. Így egy saját család mellett döntöttem. Pár éven belül a párommal aki ugyan olyan beállítottságú mint én babát szeretnénk, meg ha biztos is vagyok benne, hogy nehéz világ jön a fejünkre, de ha valamit megtanultam még az idős asszonyoktól az a mérhetetlen kitartás és fegyelem amit soha idős korukra sem adtak fel. Drága Dóri! Hatalmas erőt adjon neked a Jó Isten! És ne feledd! Ameddig vagyunk egy páran talán a jó nem vész el teljesen. Sok egészséget kívánok az egész családodnak!"