Trumpnak kinéz ma egy pofon, kérdés, hogy mekkora

A félidős választások nagy kérdése, hogy a közvélemény-kutatók megint a vágyaikat mérték és Trump megússza valahogy, vagy jön az elnökségét elöntő kék hullám. Az előjelek nem a hivatalban lévő elnöknek kedveznek, az utolsó urnák pedig lezárulnak ma hajnalban. Néhány óra múlva már okosabbak leszünk. Vagy nem, de legalább megismerjük a választások eredményét és a Kongresszus összetételét.
Elég nehéz spekulálni nem sokkal éjfél után, hiszen csak néhány államban zárták le a szavazást, az eredmények pedig még a kanyarban sincsenek. Hangulatjelentések jönnek, a demokraták bizakodnak, a republikánusok reménykednek. Guam szigetéről mindenesetre már vannak számaink, de abból se olvashatunk ki biztosabb végeredményt, mint a tegnapi ebédből megmaradt csirkecsontokból; azt viszont jegyezzük fel, hogy a nem hivatalos adatok szerint a demokraták Guam szavazati joggal nem járó képviselői státuszát pirosról kékre változtatták. Mintegy 8 százalékkal mozdították el a két párt szavazati arányát maguk felé a 2024-eshez képest.
A legfőbb kérdés, amire ma választ fogunk kapni, hogy mi érdekli a szavazókat, és a demokratáknak sikerül-e elhitetniük ezúttal, hogy őket is ugyanaz érdekli, mint a szavazókat. Oké, ez így zavaros, bontsuk elemeire! Arról közmegegyezés van, hogy a választókat leginkább a megélhetési kérdések (élelmiszer, üzemanyagárak, lakhatás, rezsiköltségek és infláció) foglalkoztatják. Trump ugyanezeket a problémákat 2024-ben sikeresen fordította a demokraták ellen, mondván: a magas adók, a hülye zöld ideológia és a rossz kormányzás miatt van minden. A megélhetési fagyi most visszanyal, mert a demokraták rámutatnak Trump kontraproduktív vámpolitikájára és az iráni háborúra, hogy amiatt rossz minden. A kihívónak meg mindig igaza van, Trump elhárította a demokraták okozta bajokat, majd kitermelte a sajátját. Ha az USA-ban ragaszkodnak a táncrendhez, akkor a demokraták békét kötnek Iránnal, hogy áradjon az olaj a világon, illetve leviszik a vámtarifákat, hogy újra olcsó legyen a brazil szója és a vietnámi papucs. De majd jön a zöldpolitika, a repesztéses kitermelés betiltása, a karbonadó és a többi, hogy legközelebb a republikánusok kampányolhassanak a tuti recepttel.
De mégis a hihetőségen van a hangsúly: a választók elhiszik-e a demokratáknak, hogy a megélhetési kérdésekkel akarnak foglalkozni elsősorban, a többi csak fűszer? Nem az lesz, hogy a lakosságot érintő kérdéseket félreteszik, és jönnek a szokásos topikok, mint pl.
impeachment Trump ellen; abortuszt mindenhova azonnal; zöld-zöld-zöld-mégzöldebb energia és karbonadó; a kommunista és egyéb elmebeteg ideológiák államrezonná kényszerítése; és a migráció szabadon engedése.
Mert ezektől az ügyektől, amilyen elszántsággal és kompromisszumképtelen módon eddig képviselték, nemhogy a republikánusok, de még a mérsékelt demokraták is világgá mennek. Persze, Trumpot nem szeretik, akár az elnök családja és stábja környékén felmerült korrupciós ügyeket is szívesen viszontlátnák egy kongresszusi vizsgálat formájában, de azt az eszelős boszorkányüldözést, amit korábban, Trump első elnöksége alatt bemutattak, nem igénylik újra. A kongresszus két házának átvételére készülő demokraták nem véletlenül tettek minden munkacsoportjuk élére mérsékelt figurákat, és tolták háttérbe az ultraprogresszív, iszlamobal irányzatukat.
A republikánusoknak meg a remény maradt, hogy a közvélemény-kutatók megint elmérték magukat. Kansas és Iowa államokat ismét a csatatérnek nyilvánították, enyhe demokrata fölénnyel vagy döntetlennel. Mint 2024-ben, amikor a mérésekkel szemben Trump agyonverte Kamala Harrist ebben a két államban.
A Revans tippe: a képviselőházat bukja Trump, a szenátusban megmarad a republikánus többség, akár csak egy alelnöki szavazattal.





