Ötvenhat arcai

Igen, felsejlik az arcuk sok évtized után, azoknak a hősöknek, akik már nem élnek közöttünk. Akkor, a kilencvenes, kétezres évek elején, ha nem keresem meg a ténylegesen harcolókat az ötvenhatos forradalomban és szabadságharcban, akkor alig maradt volna tényszerű emlékezet a kommunisták által elhazudott valóságról.

Pongrátz Gergely, a Corvin köz főparancsnoka testvéreivel együtt hatan ( András, Bálint, Ernő, Bandi, Ödön) harcoltak a totális diktatúra, a szovjet megszállók ellen. Gergely a rendszerváltás után tért haza az Egyesült Államokból, de elkeseredve látnia kellett, hogy amiért harcoltak, abból csak néhány dolog valósult meg. A bűnösök, a gyilkosok ágyban, párnák között haltak meg, elmaradt az igazságtétel, hiába adták a Pesti- és Budai srácok az életüket a hazáért.

Varga Jani bácsi nemrég ment el közülünk. Tizenhat évesen harcoltak a Corvin közben, a Vajdahunyad utcában Wittner Máriával, aki 19 éves volt és életük kockáztatásával a tűzvonalban voltak. Janika, a pesti srác szobra ott áll a Corvin mozi előtt. A börtönből kiszabadult ezrek nincstelenül kerültek az utcára, kis vagyonukat elvették, lakásaikba a volt ávéhások, pufajkások s munkásőrök költöztek.

1990-ben az alkotmány első törvénye, hogy az ellenforradalom forradalom- és szabadságharc volt. De elmaradt a szabadságharcosok méltó kárpótlása, megbecsülése. Pongrátz Gergelynek és Ödönnek elege lett a rendszerváltó kormányok, a demokrácia kicsinyességéből, hálátlanságából, így leköltöztek a Kiskunságba, Marispusztára, ahol saját pénzből és közadakozásból létrehozták az Ötvenhatos múzeumot, az egyetlent és a szintén forradalmár Csete György építész segítségével felépítették az Ötvenhatos kápolnát. Azóta zarándok hellyé vált.

Aztán itt van Vanek Béla, villamos mérnöknek készült, aki a forradalmi bizottmányban való aktív részvételért tíz évet kapott, rendesen le is ülte. 1969-ben szabadult, az egyetemet soha nem folytathatta. Ő volt az, aki a Miatyánkból is kihagyta a megbocsátás szót. A Dupla nullás ügyben Hrozova Erzsébetet életfogytiglanra ítélték, a bűne az volt, hogy sebesülteket ápolt. Katonatiszt férjét kivégezték. Erzsébet együtt ült L. Kiss Margit egykori rendőrrel és Wittner Mária halálra ítélttel a Kalocsai Börtönben. Végül ők szabadultak ki legutolsóként 1970. március 15-én.

Az ötvenhat arcai közül felsejlik Fónay Jenő, a Széna tér parancsnok-helyettese (Szabó bácsi főparancsnok helyettese, kivégezték) akit először halálra ítéltek, majd életfogytiglanra változtatták. Fónay írta meg a Kisfogház rettenetét és a halál szintjeit. Ki kell mondani: össznépi felkelés volt 1956. A cigányok is harcoltak, mint Bizsu és Kócos. De ugyanígy Fátyol István, aki cigány embernek vallotta magát, a Déryné Színház ( Faluszínház) világosítójaként érte a forradalom. Megszervezte fegyveres csoportját a Tanács körúton, a Király utcában és harcoltak a ruszkik és az ávéhások ellen. Később Obersovszky Gyulával és Gálival létrehozták a ,,néma tüntetést”, és mint csepeli lakos, röpcédulákat terjesztettek úgy, hogy a csepeli erőmű pihenő kéményén három és fél mázsa röpcédulát eresztettek ki a munkástanács tagjaival együtt. Az iszonyúan erős huzat teleszórta Csepelt és Budafokot röpcédulákkal. A megtorló kádári hatalom Fátyol Istvánnak sem kegyelmezett, pedig a híres cigányzenész család tagja volt.

A kétszázötven meginterjúvolt ötvenhatos közül nem hagyhatom ki Tollasi Ilona munkást sem. A Baross-téri fegyveres csoporthoz tartozott, a konyhán főzött az éhes felkelőknek. Biszkuné dr. Tóth Matild ítélte el, aki Tóth Ilona orvos rezidenst küldte a halálba. Az MSZMP belügyminiszterének, Biszku Bélának a felesége tíz évet mért Ilonára. Nem is annyira a szörnyű börtönévek bántották, hanem az, hogy Eörsi István író azt írta a harcoló lányokról, személy szerint róla is, hogy ők utcalányok voltak nem forradalmárok.

A Pongrátzok mellett a másik nagy forradalmi család a Vojt testvérek voltak, tizenegyen harcoltak a Corvin-közben, a Práter utcában. Mind kétkezi munkások voltak, már csak Vojt Rezsőt és Vojt Irént találtam meg a Józsefváros egyik pince lakásában. A valamikori félelmetes harcos Vojt Rezső, akit csak Rókának hívtak, látogatásomkor, a kioperálhatatlan repesszel a fejében, egy tolószékben ült. Azért nevezték Rókának, mert a harcban olyan ravasz volt, mint a róka, ha pedig feldühítették, akkor elvörösödött a feje. Megkeseredett emberek. A börtönévek után nem tudtak egyről a kettőre jutni. Róka búcsúzóul nekem csak ennyit mondott:

"megnyomorodtam, de nem bántam meg, hogy harcoltam. Szegények maradtunk, nem pénzért csináltuk, hanem a haza iránti kötelességből."

A vidék forradalmárai is tevékenyen részt vettek, hogy a világ legerősebb szárazföldi hadseregét, a szovjeteket meghátrálásra kényszerítsék. Hraboszky László műegyetemi hallgató vitte a Műszaki egyetem forradalmi bizottságának üzenetét Békéscsabára, ahol a Békés megyei forradalom egyik vezetője, kovásza volt. A szegedi egyetemistáknak is kiemelkedő szerepe volt a forradalom kirobbantásában. A MEFESZ a szegedi nagygyűlésen fogalmazta meg először, hogy vonják ki a szovjet csapatokat Magyarországról. A diákok személyesen vitték a hírt az egyetemi városokba Debrecenbe, Miskolcra, Sopronba, Győrbe, Veszprémbe, Pécsre és Budapestre. A forradalom kirobbantásához, a budapesti felkeléshez a szegedi egyetemisták politikai követelései adták a gyújtó szikrát.

Kiss Tamás a szegediek nevében a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem nagygyűlésén olvasta fel a MEFESZ követeléseit 1956. október 22-én. Innentől kezdve a forradalom kitörése megállíthatatlan volt.

November 4-én kétszázezer fős szovjet hadsereg árasztotta el az országot. A forradalmat kegyetlenül leverték a pufajkásokkal összefogva. Megint a hazaárulás győzött, a kádári megtorlás még kegyetlenebb volt. Hivatalosan a peranyagok szerint 250 embert végeztek ki, sok ezren kerültek a rácsok mögé, több mint kétszázezren elmenekültek az országból. Egyes történészek szerint a forradalomban részvételük miatt 500 embert gyilkoltak meg, vertek agyon, holttestüket beledobták a Dunába, a Tiszába, a Körösbe, a Marosba. Fekete Pál gimnáziumi magyar-történelem tanár, a Békés megyei forradalmi bizottság volt elnöke ezekről a szörnyűségekről beszélt kutatásai alapján. Őt életfogytiglanra ítélték. Tíz évi rabság után a Tanár úr hiába tudott szinkrontolmács szinten németül és oroszul, csak a szegedi téglagyár agyagbányájában jutott neki hely. Tanári állásról nem is gondolhatott, élete utolsó évtizedeiben épület-burkolóként dolgozott.

Mennyi történet lenne még, úgy ahogy az ötvenhatos forradalmárok, szabadságharcosok tízezreinek drámai sorsa feldolgozatlan maradt.

Kétségtelen, hogy a forradalmárok élő lelkiismerete az életfogytos Wittner Mária lett, aki életét – országgyűlési képviselőként is – arra áldozta, hogy mindig és mindig emlékeztesse a társadalmat a kommunizmus áldozataira és a szocialista köntösbe bújt hóhérainkra. Wittner Mária 2001. február 25-én – a kommunizmus áldozatainak emléknapján – mondta el a Parlamentben a nagy hatású vádbeszédét. Az ülésteremben megfagyott a levegő, amikor feltette a kérdést: milyen morál alapján ülnek a magyar parlamentben azok, akiknek ideológiai elődeik vagy személyesen maguk is küldték nemzetünk kiváló polgárait a bitófára és gyalázták meg holtukban is. Wittner Mária húsz pontban vádolta meg az MSZP és az SZDSZ képviselőinek felmenőit, akik kifosztották, megalázták nemzetünket. A kommunizmus bűnei határtalanok.

A volt forradalmár megvádolta őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében, megvádolta a kommunistákat a 298-as parcella halottaiért, az ÁVH, mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében, megvádolta a kommunista politikusokat a sortüzek áldozatai nevében. Végül Wittner Mária a vádbeszédében megkérdezte, hogy a magyar parlamentben milyen jogon alkotnak most is törvényeket? Majd leszögezte az 52A559. sz. halálra ítélt:

"a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket."

Eltelt 70 év, de az ország még mindig a ketté osztottság állapotában van. Ötvenhat megítélése is kettős, a balliberálisok, az új kommunisták magukénak akarják tulajdonítani a népfelkelést. Magyar Péter magán-köztelevíziója már 1956-ról úgy beszél, hogy az események. Ötvenhat nem forradalom-és szabadságharc volt, hanem események. Visszakanyarodunk a sötét kommunista diktatúra időszakába? Nem tudom. De tragikus, hogy a magyarok máig nem tudnak megegyezni a nemzeti minimumokban.