Az erősen kommunista Kaliforniában mégse ették meg a gazdagokat

Kaliforniában, a progresszív baszdüh politika amerikai fellegvárában megpróbáltak egy nagyobbacska szeletet einstandolni a milliárdosok vagyonából, de az ilyesmire máskor nyitott választók váratlanul leszavazták az ötletet. Csodálkozunk. Legfőképpen azon, hogy mindenről és mindennek az ellenkezőjéről is meg lehet győzni ezek szerint a választókat, ha elég pénzed és befolyásod van.
Nem a Wall Street asztalon hagyott porokat szipókázó tőzsdecápái, nem az éppen bucivá vert republikánusok, de nem is Donald Trump vétói akadályozták meg a nagy társadalmi igazságosság eljövetelét, hanem maguk a kaliforniai polgárok. Persze nem teljesen önmaguktól. Ám a döntés megszületett, az amerikai félidős választásokkal egy időben tartott népszavazáson az állampolgárok 52,8 százaléka mondott nemet a vagyonadóra, miközben Magyarországon éppen most készülnek bevezetni annak visszafogottabb, de cserébe szezonális jelleggel visszatérő változatát.
A kaliforniai 40-es számú népszavazási kezdeményezés szerint az egymilliárd dollárnál nagyobb nettó vagyonnal rendelkező személyeknek egyszeri, ötszázalékos adót kellett volna befizetniük a kasszába, hogy abból mindenféle társadalomjobbító és közérzetjavító programot finanszírozhasson a gondoskodó, atyáskodó állam. Az összeg kilencven százalékát az egészségügyre, a maradékot oktatási és élelmezési programokra szánták.
Csakhogy Kaliforniában a Demokrata Párt sem tudott egységesen lelkesedni. Gavin Newsom, demokrata kormányzó, aki továbbra sem tett le arról, hogy egyszer elnök lesz, ellenezte a vagyonadót, mert attól tartott, hogy a gazdagok a lábukkal szavaznak, elköltöznek az államból, magukkal cipelve a vállalkozásaikat, a befektetéseiket és a később beszedhető adóbevételeket. Micsoda felismerés.
Sokkal fontosabb, hogy az amúgy balos, a középosztályt bármikor szívesen megadóztató progresszív milliárdosok sem lelkesedtek a saját pénztárcájukat érintő világmegváltásért. És itt jön a lényeg. A Google társalapítója, Sergey Brin pl. több mint százmillió dollárral támogatta az ellenkampányt. Sőt, úgy általában az adó ellenzői jóval többet költöttek, mint a támogatók, vagyis kiderült, hogy a milliárdosok a saját érdekükben is képesek mobilizálni a választókat, nem csak akkor, amikor a köreikben divatos aberrált és extrém ügyeket kell népszerűsíteni a társadalomban.
Azért a kaliforniai lakosság nem lett hirtelen mélyen konzervatív a milliárdosok pénzügyeivel kapcsolatban. A népszavazáson mintegy hatvan százalékuk támogatta a legmagasabb jövedelmek megemelt adókulcsait, vagyis a magasabb jövedelmeket sujtó magasabb adókkal szemben nincs kifogásuk. Csak az egyszer már megszerzett vagyon miatti büntetésről beszélték le őket a vagyonosabb polgár- és embertársaik. Aminek köszönhetően azok, akik korábban meg akarták enni a gazdagokat, mert éppen ebbe az irányba kellett elcsatornázni a dühüket, a népszavazás pillanatában hirtelen már nem akarták megenni a gazdagokat. Mert a gazdagok sok pénzt költöttek arra, hogy ne egyék meg őket, a választók pedig bólogattak, hogy igen, tulajdonképpen a parizeres zsömle kefirrel is megfelel. Hogy aztán másnap ugyanezek a milliárdosok ismét nekiálljanak azokat a felforgató NGO-kat finanszírozni, akik meg akarják enni a gazdagokat.




