Bokamagasságú csúsztatásokkal vádolja Pikó András Karácsony Gergelyt, aki lassan mindent központosítana

karacsony_magyar.jpg

Vicces látni, hogy Karácsony Gergely bár évekig arról beszélt, hogy az exkormány ne központosítson mindent és éljen vissza a hatalmával, majd ugyan ezt, az általa állítólag elutasított módszert használja arra, hogy sarcolja az önkormányzatokat. Össze is akasztotta a bajszát több, eddig szövetségesnek számító polgármesterrel, akik közül van, aki már kommentben írja neki, hogy méltatlan a bokamagasságú csúsztatása.

Csodálatos pesti humorról ír mai bejegyzésében a főpolgármester, aki szerint két polgármester barátja követelte, hogy hívja össze Karácsony Gergely a polgármestereket egyeztetés céljából, majd amikor ez megtörténik a megbeszélés közepén felállnak és elmennek. Jó balos módjára pedig (ezt már csak én, mint a liberális gondolkodók szakértője írom) bemennek a tévébe és elkezdik szidni a főpolgármestert, hogy nem beszélget velük. A bejegyzés alatt megtaláljuk az egyik „polgármester barát”, Pikó András kommentjét is, aki szerint bokamagasságú csúsztatás ez és méltatlan. A nyolcadik kerületi polgármester problémája az, hogy az egyeztetés előtt másfél órával további pénzelvonási javaslatokat dugtak az orruk alá, amit alkalmuk sem volt átolvasni. Azt pedig nem mondták, hogy nem beszélt velük. Halkan jegyzem meg, de ez is egy politikai trükk, amit évek óta nem csak kerületi, de országos szinten is játszanak a döntéshozók. Ugyanakkor Sporoni Tamás, Terézváros polgármestere sem hagyta szó nélkül az esetet, hiszen szerinte az önkormányzati fenntartású intézmények kerülnek így majd bajba. 


piko.jpg
Nem csak Pikó, de Soproni Tamás, Terézváros polgármestere is beszólt Karácsonynak.


Miről is van szó? Karácsony Gergely vérszemet kapott és a kormánnyal arról egyeztetett, hogy a budapesti parkolásból befolyt összeget a főváros is megdézsmálná és egy új rendszert hoznának létre. Ezt nagy felháborodással fogadta többek között Pikó András és a IX. kerület polgármestere Baranyi Krisztina is. A koncon való marakodás itt nem állt meg, mert Karácsony rájött, hogy miért ne nyúlhatná le a kerületeket más területen is. Kitalálta, hogy a főváros és a kerületek is az iparűzésiadó-bevételének 1 százalékát fordítsák a szociális krízis mérséklésére. Ám nem csak itt akarja megszabni, hogy mire költsenek a polgármesterek. Az utak állapotát a parkolási rendszerből befolyt összegből foltoztatná és a turizmusba is belenyúlna. Szerinte ugyanis nem igazságos, hogy a turisták által fizetett adót az önkormányzatok kapják teljes egészében, miközben a turizmus szervezése és az azzal járó feszültségek kezelése a főváros feladata. Hogyan is fogalmaztak korábban? A kormány kivérezteti az önkormányzatokat? Nos, azt hiszen a kiveréztetés inkább ez.

Érdekes látni egyébként azt is, hogy Vitézy Dávid eddig nagy ellenfele volt Karácsony Gergelynek, de úgy tűnik a miniszter olyan jó ötletbörzét tartott a főpolgármesternek, hogy sikerült megdumálni, hogy hogyan is néz ki egy egyszerű pénzszerzési módszer. Lehet, hogy majd a „polgármester barátok” eltávolodnak tőle, de a kormány majd támogatja őt, amíg az érdekük úgy kívánja. Így nem lesz több csődközeli állapot, legalábbis a Fővárosnál, a kerületek meg majd oldják meg csak, hogy a gazdasági miniszter szavait is idézzem. Végre kezd összeállni a fejemben a kép azzal kapcsolatban, hogy a főpolgármester miért fogdos időről-időre macskákat egy-egy kép erejéig: azért, mert ezzel akarja jelezni, hogy ő is ahhoz dörgölőzik, aki ételt és simogatást ad neki. Aztán továbbáll.