Mégis miről fog tárgyalni Amerikában a külügyminiszter saját külpolitika híján?

A kormányváltás után a magyar külpolitika résmentesen feltakart a Brüsszelen keresztül folytatott német birodalmi politika mögé. Lezárta a kapcsolatokat a globális déllel, megüzente a közös európai álláspontot Kínának és Oroszországnak és ennyi. Minek külügyminiszter egyáltalán ehhez?

Orbán Anita csütörtökön találkozik Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel Washingtonban – így szól az örömhír. A magyar külügy vezetőjét két napnyi előszobáztatás talán ma délután végre fogadja az amerikai kollégája. Ha nem jön megint közbe valami. Aki amúgy nem a kollégája, tehát tulajdonképpen kegyet gyakorol a keddi alázás után, mikor a már levegőbe emelkedett Orbán Anitát tájékoztatták arról, hogy Rubio inkább Trumppal elhúzott Texas államba kampányolni a visszaigazolt időpontfoglalás ellenére.

Rubio tényleg nem kollégája Orbán Anitának, mivel az USA-nak, szemben Magyarországgal, van önálló külpolitikája. És Rubio ezt az önálló külpolitikát vezeti. Magyarországnak nincs önálló külpolitikája, mióta Németország alakított kormányt Magyarországon. Ha valaki nem hiszi, nézze vissza a magyarországi parlament ünnepi ülését október 23-án, és figyelje meg alaposan Ursula von der Leyen arcát, hallgassa meg a Bizottság elnökének beszédét! A dölyfös, győztes gyarmattartó szónokolt a gyarmati adminisztráció szerepét magára öltött egypárti magyarországi parlament előtt.

Mégis miről tárgyalhatna Orbán Anita Marco Rubioval?

Megígéri, hogy az amerikai érdekeknek, kéréseknek is igyekszik megfelelni, amennyiben azok nem ütköznek a brüsszeli német parancsokkal? Egyáltalán milyen mozgástere maradt az országnak, miután a Visegrádi Négyek nem tartalmaznak hozzáadott értéket többet a német vágyakat kielégítve, az Ázsia irányába pedig morális cordon sanitaire-t húztunk morális alapon. Mondván, azok nem eléggé jó illatú demokraták. Május óta az ázsiai országokkal való kapcsolatainkat a brüsszeli adminisztráción keresztül fogyasztjuk, laza mozdulattal eldobva azt, amit a magyar diplomácia az elmúlt 16 évben felépített. Ugyanis keleti partnereink (oroszok, kínaiak, a Türk Államok Szervezetének tagjai stb.) Magyarországot valós súlyánál és gazdasági erejénél messze magasabbra értékelték és kezelték.

Most meg, ha egyáltalán bármi életjelet is mutat a magyar diplomácia, az kimerül a nyugat- és észak-európai országok fenekének ápolgatásával. Hogy valami dicséretet, elismerést, vállveregetést kilihegjünk tőlük. Olyat, hogy „ügyes kis jogállamod van végre, fiam, beírok az ellenőrződbe egy igyekvő hármast”.

Ha Magyarországgal akarsz valamit elintézni, akkor kit kell felhívni? – tehette fel a kérdést magának a kérdést Marco Rubio, és arra jutott, hogy Kaja Kallast vagy Ursula von der Leyent. Esetleg António Costát. Ahogy korábban Szijjártót hívták fel, ha valami kérdés merült fel bennük mondjuk egy baranyai amerikai beruházás kapcsán, nem pedig a megyei elnököt. De a magyarokkal miről tárgyaljon?

Magyar idő szerint délután 4 órakor azért mégis szakít pár percet Orbán Anitára, aki papíron külügyminiszter. Udvariasságból. De legalább Ursula von der Leyen elégedett velünk egy picit.