Ismerős brit konteó: Orbán telefonon beszélte le Vučićot, hogy megpuccsolja a szerb választásokat

vucicsiman.jpg

Konkrétan csak a neveket kell kicserélgetni, máris megkapjuk az Aleksandar Vučić választási vereségének utóéletéről szóló konteót. Az összeesküvés-elméletnek nyilvánosságot adó brit The Times természetesen Orbán Viktor is beleszőtte valahogyan a mesébe…


Tudtuk, csak nem sejtettük, hogy Aleksandar Vučić nem is mondott le olyan könnyen a hatalomról. A The Times szerint ugyanis többezer rendőrt és karhatalmistát készített be a választások előestéjén arra az esetre, ha mégsem ő nyerne. Hasonlókat a magyar választások kapcsán is megszellőztettek mértéktartó nyugati lapok és a hazai Tisza-média, eszerint Orbán Viktor is az erőszakszervekkel tartotta volna fenn a hatalmát. Utóbbiaknak végül csalódnia kellett a magyar demokráciában.


Épp időben radagott telefont Orbán Viktor

A The Times azért újdonságot is hozott a konteós mesébe. Eszerint meg nem nevezett források, folyosói pletykák és egy belgrádi kofaasszony is megerősítette, hogy Orbán Viktornak köszönhető, hogy végül Vučić a távozás mellett döntött. Mégpedig az történt, hogy a magyar exdiktátor telefonon felhívta a választási eredmények miatt pánikoló, és már majdnem erőszakra vetemedő másik exdiktátort, mondván,


Sanyikám, jobb lesz, ha mégsem vereted végig a tüntetőket, és egyszerűen lelépsz a politikai porondról.


Brüsszelben is nagyon aggódtak

A The Times különben arcokat is keresett az állítólagos puccskísérlet igazolására. Spasoje Vulević, a szerb terrorellenes rendőri egység KORÁBBI parancsnoka állította például azt, hogy a Belgrádban felsorakozó „erőembereket” Vučić a kedvezőtlen választási eredmények esetére készíttette be. 


Sandro Gozi, a liberális Renew Europe EP-képviselője is aggasztó diplomáciai pletykákról számolt be egy erőszakos hatalomátvételi kísérletről. A győztes Egyetemista Lista egyik vezető politikusa, Radomir Saičić pedig tényként állította, hogy Vučić több telefonhívás hatására döntött végül a távozás mellett.


  • Vučić szóvivője nyilván tagadta a vádakat, ami csak méginkább megerősíthet mindenkit abban, hogy mégiscsak úgy történt minden, ahogy a pletykák pletykálták.


A szerb nép, és a győztes Egyetemista Liga mindenesetre óriási hálával tartozik a volt magyar miniszterelnöknek, hogy egy telefonhívással fenntartotta Szerbia demokratikus rendjét.