Itt olvashatóak Orbán Viktor beszervezési kísérletének dokumentumai (GALÉRIÁVAL)

Most, hogy a Tisza kormány tervezi nyilvánossá tenni az eddig is nyilvános és szabadon kutatható ügynökaktákat, elősompolygott Panyi Szabolcs, mint érintett szakértő, úgymond kolléga. Azzal a sztorival állt elő, hogy Németh Miklós, Magyarország utolsó kommunista miniszterelnöke állítólag látta Orbán Viktor beszervezési aktáit. Orbán Viktor erre reagálva egy terjedelmes, de igen rosszul olvasható iratköteget tett elérhetővé fényképek formájában az oldalán (GALÉRIÁNKBAN). Ezekből kitűnik, megpróbálták beszervezni, de nem sikerült, ugyanakkor komoly apparátussal folyamatosan megfigyelték őt, és feleségét, Lévay Anikót, a szellemes Viktória és Bojtár fedőnevek alatt. Még lehallgatókészülékeket is beszereltek Orbánék otthonába. Az alábiakban a mesterséges intelligencia segítségével igyekeztük olvashatóvá, átláthatóvá tenni a megfigyelések leiratait...
SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
III/III OSZTÁLY
SZIGORÚAN TITKOS!
Tárgy: ORBÁN VIKTOR tevékenységéről
JELENTÉS
Jelentem, hogy társszervtől kapott információ és értékelő-elemző munka kapcsán DR. ORBÁN VIKTOR-ral kapcsolatban – aki a „BOJTÁR” fn. 3-SZ/0797 sz. bizalmas nyomozás célszemélyének férje – az alábbi információk jutottak birtokunkba.
DR. ORBÁN VIKTOR /: Székesfehérvár, 1963. május 31. [olvashatatlan] Erzsébet :/ pk, KISZ-tag, magyar állampolgárságú, nőtlen, az ELTE Jogász Szakkollégiumának tagja. Állandó lakcíme: 807? Székesfehérvár, Vöröshadsereg útja 52., 198?-től Szolnok, [olvashatatlan] Gy. út. 19. I/6. Ideiglenes lakása: Budapest XI., Ménesi út 12.
DR. ORBÁN-t 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 Osztálya, de beszervezésétől elálltak. 206-8/21/1982. sz., 11-2110/1982. számon környezettanulmány készült róla. Ezt követően 1983-ban a Batthyányi örökmécsesnél március 15-én rendzavarás címén intézkedést foganatosítottak vele szemben a BRFK állományába tartozó rendőri szervek.
A demokráciát, a demokratikus jogokat becsmérlő jellegű cikkeket jelentet meg a [„Rajk-féle”?] választás kapcsán az ELTE szakkollégiumi értesítőjében.
1985-ben előadássorozat megtartására hívja meg, kéri fel a BM III/II-1 Osztály által ellenőrzött Tőkés Rudolfot.
– 2 –
Ez évben „VIKTÓRIA” fn-en a BM III/III-2 Osztálya bizalmas nyomozás alá vonja. A nyomozást 1986-ban bizonyítékok hiányában megszüntetik.
Az ellenzéki jogász körökön belül kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik, elismert szaktekintélyként, megbízható személyként tartják számon e körökben.
Diplomamunkáját előbb a szegénység és a szocializmus összefüggéseiből, majd az 1956-os munkástanácsok tevékenységének új szemszögből való értékeléséből írja – sikertelenül.
Interjút készített ismert ellenzéki személyekkel, Donáth Ferenccel és Lendvai György-gyel az önigazgatásról és visszásságokról.
Kapcsolatai közt megtalálhatók:
[Aláhúzott üres rész.]
Iles[?] és „BOJTÁR” házasságkötése után, amennyiben nem sikerülnek budapesti tervei, feltételezhető, hogy ügyvédként vagy jogtanácsosként elhárítási területünkön kíván elhelyezkedni.
Szolnok, 1987. augusztus 25.
[Aláírás]
/: [Tegnyesi?] [olvashatatlan] r. őrgy. :/
Nytsz.:
18/3-[kézzel: 527]
Készítette: FJ/né
Készült: 1 pld. 33-SZ-10797 sz. d.
[Minősítésfeloldó bélyegző: 1999. szeptember 15.]
NÓGRÁD
MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
III/III. OSZTÁLY
„SZIGORÚAN TITKOS!”
Szám: [21-?]/1986.
Tőkés Sándor
r. őrnagy elvtársnak
SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
III/III. OSZTÁLY VEZETŐJE
SZOLNOK
Területünkön információink szerint LÉVAY ANIKÓ (Szolnok, 1963. május 15., an.: Cseh Klára) id.: Salgótarján, Pécskő út 5., áll.: Szolnok, Rózsa u. 4/a. szám alatt lakos személy.
Nevezett ebben az évben végzett az ELTE Jogi Karán és [olvashatatlan] került a salgótarjáni Jogvédő Munkaközösségbe.
Egyetemi évei alatt részt vett az ellenzéki tevékenységben, amely jelenleg sem szakított.
A BM III/III-2. Osztály „Viktória” fn. bizalmas nyomozásában kapcsolatként szerepel.
Terve, hogy vőlegényével, – aki az említett ügy célszemélye – Salgótarján környékén kertes családi házat bérelnek és itt kívánnak szellemi társasági életet élni barátaikkal.
Kérem Vezető Elvtársat, hogy készíttessen információt nevezett szolnoki körülményeiről (iskola, családi környezet, kapcsolatok, ellenőrzése tevékenysége) és azt osztályunknak szíveskedjék megküldeni.
Salgótarján, 1986. június 23.
[Aláírás]
Kovács
István r. alezr.
osztályvezető
Nytsz.:
3/[?]-1986.
Készült: 2 pld-ban.
Kapja: 1 pld. [olvashatatlan]
2 pld. [olvashatatlan]
NÓGRÁD
MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
III/III. OSZTÁLY
„SZIGORÚAN TITKOS!”
Tárgy: Dr. Lévay Anikó ügyében
JELENTÉS
Salgótarján, 1986. június 25.
A BM III/III-2. Osztály 11-Sz-10648. számon ellenőrzés alatt tartja Orbán Viktor budapesti lakost, az ELTE jogi karának utolsó évfolyamos hallgatóját.
O.V-nak szoros kapcsolata dr. Lévay Anikó (Szolnok, 1963. augusztus 15., an.: Cseh Klára,) isk. végz.: jogtudományi egyetem, fogl.: ügyvédgyakornok, hajadon, pk., áll. lakcím: Szolnok, Rózsa u. 4/a., ideiglenes: Salgótarján, Pécskő u. 5. I. 3. szám, munkahelye: ÜMK Salgótarján.
Tárgyban nevezettel kapcsolatosan 3/a. technikai rendszabály útján társszerv tájékoztatása alapján az alábbi információk keletkeztek:
1985. 05. 28. L. A. értesíti „Viktort”, hogy beszélt Ablonczival a salgóbányai táborral kapcsolatosan. A helyi jogászszövetségtől a szervezéshez anyagi támogatást kapnak, amelynek fejében előadásokat fognak tartani a szövetségtől a rendezvényen. Ez augusztus 31-től szeptember 07-ig tartana. Budapestről 30–35 fő érkezne.
Június 16-án Kövér László (Bp. ELTE Kollégium, nevelő tanár) kereste L. A-t, aki tájékoztatta, hogy jól halad a szervezéssel. Ismételten említette az Ablonczi nevet, mint illetékest a tábor ügyében.
A program előadói között felsorolta Kukovelli István, Kéri László, Gombár Csaba, Csillag László, Varga Tamás, budapesti lakosok neveit.
A további szervezők, illetve előadók nevei Kövér László, Orbán Viktor, Szájer József budapesti lakosok.
– 2 –
Junius 17. L. A. "Viktorral" beszélt. Elmondta, hogy a tábor költségei olcsóak, de ennek esetleg az az ára, hogyha ideiglenesen is – be kell lépni a KISZ-be. "Viktor" megnyugtatta, hogy erre nem fog sor kerülni.
L. A., kérdezte, mi lesz akkor, ha a helyiek esetleg azt hagyják az ő vagy a Kövér előadását, mivel megsértődnek. Mire közlik vele, ez sem nagy baj, legfeljebb kevesebben lesznek.
Junius 18. L. A. értesítette "Viktort", hogy az ideológiai titkárral sikerült elintézni a tábor ügyét. Salgóbányára küldjék a megrendelőt, 35 főre.
Értékelés:
Az információk nem ellenőrzöttek, de megbízható
forrásból származnak.
A tervezett rendezvény résztvevői – a III/III-2-a Alosztály feltételezése
szerint – azonosak az 1985. nyarán Szarvason rendezett diáktanácskozással,
amelyet operatív úton ellenőriztek.
Az előadók között: Kövér, Szájer személyei ismertek, az ellenzéki tevékenységgel való szimpatizálásuk, esetenkénti tevékenységük miatt.
Intézkedés:
Az eddigi adataink alapján megállapítható, hogy
nevezett területünkön fokozódó aktivitást mutat az ellenzéki tevékenység
segítésére.
Kapcsolatokat keresett és alakított ki több olyan személlyel, akik korábban már
látókörünkbe kerültek, dolgozó munkakörén belül.
Személyének, tevékenységének ellenőrzésére javaslatot készítünk, bizalmas
nyomozás elrendelésére.
[aláírás]
Karczagi Tamás r. szds.
Nytsz: 6/[kézírás, bizonytalan]–1986.
Készült: 1 pld-ban.
Kapja: Anyaga.
NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
III/III. OSZTÁLY
„SZIGORÚAN TITKOS!”
„KÜLÖNÖSEN FONTOS!”
Tárgy: 3/e technikai rendszabály beépítéséről.
JELENTÉS
Salgótarján, 1986. augusztus 29.
Jelentem, hogy engedélyezett terv alapján 1986. augusztus 28-án "BOJTÁR" és "VIKTÓRIA" fn. bizalmas nyomozásokban végrehajtottuk a 3/e technikai rendszabály beépítését és beüzemelését.
Az akció során a tervtől eltérés nem történt, dekonspirációra utaló információ, jelenség nem jutott a tudomásunkra.
A célhelyeken 4 db. "léc" és 1 db.
"labda" rendszabály telepítésére került sor.
A vételi helyekre 2 db. bázisszobát létesítettünk.
A rendszabály működtetését a BM III/III-2. Osztály 3 fős operatív csoportja,
folyamatosan a helyszínen végzi, míg az értékelést és a leírást a Nógrád megyei
RFK. III/III. O. és a BM. III/III-2. Osztálya
végzi.
[aláírás]
Karczagi Tamás r. szds.
Nytsz: 6/[kézírás,
bizonytalan]–1986.
Készült: 1 pld-ban.
Kapja: "Bojtár" fn. do.
SZOLNOK MEGYEI
RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
III/III OSZTÁLY
SZIGORÚAN TITKOS!
215-[kézírás: 84]/1987.
TÁRGY: Információ kérés
BM III/III-2 Osztály
Vezetőjének
Tímár Zoltán r.alezredes Elvtárs
BUDAPEST
Tájékoztatom Osztályvezető Elvtársat, hogy osztályunkon társadalomra veszélyes csoportosulásban való aktív részvétel gyanúja alapján folytatjuk a Nógrád megyei RFK III/III Osztálya által 1986-ban kezdeményezett "BOJTÁR" fedőnéven bizalmas nyomozást 33-Sz-10797 számon.
A bizalmas nyomozás célszemélye Dr. LÉVAI ANIKÓ házastársa a BM III/III-2 osztályon nemrégiben lezárt "VIKTÓRIA" fn bizalmas nyomozás célszemélyének, ORBÁN VIKTOR-nak.
Információink szerint ORBÁN is Szolnokon kíván elhelyezkedni a jogi pályán.
Tekintve, hogy Dr. LÉVAI máris erős szervező ill. felvilágosító munkába kezdett, feltételezzük, hogy idekerülése után ORBÁN is aktivizálja tevékenységét.
Kérem az Osztályvezető Elvtársat, hogy az operatív helyzet adta lehetőségeknek megfelelően ORBÁN VIKTOR
– 2 –
személyéről, tevékenységéről, kapcsolatairól osztályomat tájékoztatni szíveskedjék.
Szolnok, 1987. január 23.
[aláírás]
/: JANKOVICS PÁL r.őrnagy :/
osztályvezető
Készült: 3 pld-ban.
Kapja: 1 pld. cím.
2 pld. [olvashatatlan] d.
3 pld. 33-10-797. d.
Nytsz: 18/3-[kézírás, bizonytalan]
SZOLNOK
MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG
III/III OSZTÁLYA SZIGORÚAN TITKOS!
[iratszám: nehezen olvasható]
TÁRGY: „BOJTÁR” fedőnevű bizalmas nyomozásban
INTÉZKEDÉSI
TERV
A Nógrád
megyei Rendőrfőkapitányság III/III Osztálya 1986. július 1-én bizalmas nyomozás
alá vonta „BOJTÁR” fedőnéven Dr. LÉVAI ANIKÓ /Szolnok, 1963. VIII. 15. an: Cseh
Klára / pártonkívüli, magyar állampolgárságú, nemzetiségű, ügyvéd gyakornok
foglalkozású, SZOLNOK, Rózsa u. 4/A szám alatti lakost.
Nevezett ideiglenes jelleggel SALGÓTARJÁN, Pécskő út 5. I/[?]. szám alá jelentkezett be és a helyi I. számú Ügyvédi Munkaközösségnél helyezkedett el.
[Az oldal
alsó részén egy sor takart/hiányos.]
LÉVAI vőlegénye ORBÁN VIKTOR, akit most ellenséges személyként tartanak számon Budapesten a BM III/III-2-a Alosztály 11-SZ-10648 számon „FUTÓ” bizalmas nyomozásának célszemélye
[Minősítésfeloldó
bélyegző, 1999. 09. 15.; kézzel írt lapszám: 89.]
– 2 –
rendszeresen szervez [??], illetve ún.
„[??]” [??] értelmiségi fiatalok részvételével előadásokat, sőt maga is tartott
előadást [??] téma körében. Több értelmiségi tábor tevékenységében vett részt,
így Szarvason és Salgóbányán.
Tudatosan
törekszik az ellenséges radikális ellenzék területén meglévő kapcsolatainak
továbbfejlesztésére, illetve ellenséges kiadványok beszerzésére.
A bizalmas
nyomozást „BOJTÁR” fedőnéven 33-SZ-10797/[?] számon tovább folytatjuk tekintve,
hogy Dr. LÉVAI [??] a 2. számú ÜMK-ben helyezkedett el és valószínűleg tartósan
Szolnokon letelepedni.
Információink
szerint leendő férje ORBÁN VIKTOR a „VIKTÓRIA” fedőnevű bizalmas nyomozás
célszemélye – befejezve egyetemi tanulmányait szintén Szolnokon kíván munkába
állni.
A bizalmas
nyomozást társadalomra veszélyes csoportban való aktív részvétel gyanúja
alapján folytatjuk. Célunk a célszemély ellenzéki kapcsolatainak mélyebb
felderítése, társadalomra veszélyes tevékenységének megszakítása,
megnyilvánulásainak [??], operatív és jogi erejű bizonyítékok beszerzésével.
Tekintettel
a fentiekre, céljaink elérése érdekében az alábbi intézkedéseket tervezzük
végrehajtani:
– Folyamatos
kapcsolatot tartunk a BM III/III-2-a alosztályával, illetve a BM III/III-4
osz-[folytatás a következő oldalon]
[Minősítésfeloldó
bélyegző, 1999. 09. 15.; kézzel írt lapszám: 90.]
– 3 –
tályával,
figyelve az ügyben elért és gyakorlatunk útmutatásaikat, segítségüket.
HATÁRIDŐ:
Folyamatos
FELELŐS: Fenyvesi József hdgy.
– Továbbra
is fenntartjuk a munkakapcsolatot a Nógrád megyei RFK III/III Osztályával az
elkövetkezőkben az üggyel kapcsolatban keletkezett információk naprakész
áramoltatása érdekében.
HATÁRIDŐ:
Folyamatos
FELELŐS: Fenyvesi József hdgy.
–
Tájékoztatjuk Dr. S. I. hivatalos kapcsolatunkat személyével kapcsolatban és
hasonlóan a korábbi ügyekben tanúsított pozitív hozzáállásához, igényeljük
segítségét jelen esetben is a konspirációs szabályok betartása mellett.
HATÁRIDŐ:
1987. I. 20.
FELELŐS: Fenyvesi József hdgy.
–
Elrendeljük szoros „K” ellenőrzését [??] napra, kapcsolatainak ellenőrzése
céljából.
HATÁRIDŐ:
1987. I. 20.
FELELŐS: Fenyvesi József hdgy.
–
Felderítjük munkahelyi [??], a kollektívához [??] és a lehetőségek
figyelembevételével [folytatás a következő oldalon]
[Minősítésfeloldó
bélyegző, 1999. 09. 15.; kézzel írt lapszám: 91.]
– 4 –
törekszünk
alkalmi operatív, illetve társadalmi kapcsolatok létesítésére.
HATÁRIDŐ:
1987. II. 20.
FELELŐS: Fenyvesi József r. hdgy.
–
Munkahelyén bevezetjük a 3/a rendszabályt célzott tartalmi információk
megszerzése céljából.
HATÁRIDŐ:
1987. I. 20.
FELELŐS: Fenyvesi József r. hdgy.
–
Felderítjük, hogy hol szándékoznak új lakást venni és lehetőség szerint
bevezetjük a 3/e rendszabályt.
HATÁRIDŐ:
1987. V. 10.
FELELŐS: Fenyvesi József r. hdgy.
– „SZIKLAI”
fn. tmb-t eligazítjuk a célszeméllyel kapcsolatban követendő magatartás vonalra
és mivel ismerik egymást, bevezetjük a célszemély mellé mélyebb információk
megszerzése érdekében.
HATÁRIDŐ:
1987. I. 20.
FELELŐS: Fenyvesi József r. hdgy.
– Felkérjük
mind a helyi III/III Osztály, mind a III/II Osztály hálózati kontingensét és
arra alkalmas társadalmi [??] [??] [??] bevezetésére.
HATÁRIDŐ:
1987. I. 20.
FELELŐS: Fenyvesi József r. hdgy.
[Minősítésfeloldó
bélyegző, 1999. 09. 15.; kézzel írt lapszám: 92.]
– 5 –
[olvashatatlan]
figyelőszolgálatot adni a szocialista, mind a kapitalista országok
viszonylatában.
HATÁRIDŐ:
1987. II. 10.
FELELŐS: Fenyvesi József r. hdgy.
A
keletkezett információkat folyamatosan értékeljük és 1987. július hónap során
állást foglalunk az üggyel kapcsolatos intézkedések vonatkozásában.
Kérek
alosztályvezetőm engedélyezni a „BOJTÁR” fedőnevű bizalmas nyomozásban
tervezett intézkedések végrehajtását.
SZOLNOK,
1987. JANUÁR 14.
[aláírás] /
[olvashatatlan] r. őrnagy /
alosztályvezető
[aláírás] / FENYVESI JÓZSEF r. hdgy. /
ENGEDÉLYEZEM:
[aláírás]
/ KÜRTI SÁNDOR r. alezredes /
főkapitány-helyettes
NYTSZ:
18/2-[olvashatatlan]
KÉSZÜLT: 3 PLD-ban.
KAPJA: 1. PLD. 33-Sz-10797 sz. d.
2. PLD. BM III/III-4 Osztály
3. PLD. Értékelő tiszt
KÉSZÍTETTE: FJ/VIné.
[Minősítés
feloldásáról szóló bélyegző: 1999. 09. 15.]
SZOLNOK
MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
III/III. OSZTÁLY
SZIGORÚAN TITKOS!
KÜLÖNÖSEN FONTOS!
[olvashatatlan]
sz. példány
ENGEDÉLYEZEM:
[aláírás]
/: Jankovics Zoltán r. ezredes :/
megyei rendőrfőkapitány
[olvashatatlan]
17/3/e rendszabály telepítésére
JELENTÉS
„BOJTÁR”
fedőnéven 33-Sz-10797 sz. bizalmas nyomozás [olvashatatlan] társadalomra
veszélyes csoportosulásban való aktív részvétele [olvashatatlan] alapján DR.
LÉVAI ANIKÓ /: Szolnok, 1963. [olvashatatlan] 15. an.: Cseh Klára :/
pártonkívüli, magyar állampolgár [olvashatatlan], Szolnok, Orosz György út 19.
I/6. szám alatti [olvashatatlan] ügyében.
A bizalmas
nyomozást 1986. december [olvashatatlan] [olvashatatlan] megyei RFK III/III
Osztályától.
A célszemély
és férje DR. ORBÁN VIKTOR az [olvashatatlan] szakkollégiumnak tagjai szoros
kapcsolatot tartanak fenn ismert ellenzéki személyekkel. Augusztus hónap során
szolnoki lakásukon 24-től [olvashatatlan] [olvashatatlan] a BM III/III-2
Osztály által ellenőrzött személy részvételével [olvashatatlan] feladatszabó
tanácskozásnak.
A bizalmas
nyomozásban a mélységi információk megszerzése és a fent említett tanácskozás
anyagának megismerése érdekében célszerű 3/e rendszabályt telepíteni lakásukba
augusztus 24-ig.
[Minősítés
feloldásáról szóló bélyegző: 1999. 09. 15.]
– 2 –
[olvashatatlan]
felvételére a [olvashatatlan] körülményeket a bizalmas nyomozásért felelős
operatív tiszt biztosítja.
Kérem
fentiek alapján a „BOJTÁR” fn. bizalmas nyomozásban a műszaki szemrevételezés
végrehajtását, illetve a 3/e rendszabály telepítésének engedélyezését.
SZOLNOK,
1987. augusztus 6.
[aláírás] /:
Fenyvesi József r. hdgy. :/
[aláírás] /: Jankovics Pál r. őrnagy :/
osztályvezető
EGYETÉRTEK:
[aláírás]
/: [olvashatatlan] Sándor r. alezredes :/
főkapitány-helyettes
Nytsz.:
18/[olvashatatlan]
Készítette: [olvashatatlan]
Készült: 3 pld-ban.
Kapja: 1. [olvashatatlan] „BOJTÁR” fn. bny.
2. BM III/V-1/e alo.
3. BM III/V csp.
[Minősítés
feloldásáról szóló bélyegző: 1999. 09. 15.]
SZOLNOK
MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
III/III. OSZTÁLY
SZIGORÚAN TITKOS!
KÜLÖNÖSEN FONTOS!
Tárgy: 3/e
rendszabály telepítéséről
JELENTÉS
Jelentem,
hogy 1987. augusztus 12-én végrehajtott műszaki szemrevételezés előkészítését
felhasználva, a „BOJTÁR” fn. 33-Sz-10797 számú bizalmas nyomozásban 1987.
augusztus 23-án engedélyezett tervnek megfelelően végrehajtottuk a 3/e
rendszabály telepítését.
[olvashatatlan]
a tervtől nem történt eltérés, [olvashatatlan].
[olvashatatlan]
vételi helyen az ügyeleti [olvashatatlan] 24 órás váltásokkal, két-két fő
operatív tiszt [olvashatatlan].
Kérem
engedélyezni a rendszabály [olvashatatlan] további [olvashatatlan] 1987.
szeptember [olvashatatlan].
SZOLNOK,
1987. augusztus 23.
[aláírások,
részben olvashatatlan]
ENGEDÉLYEZEM:
[aláírás]
/: [olvashatatlan] Sándor r. alezredes :/
főkapitány-helyettes
[Minősítés
feloldásáról szóló bélyegző: 1999. 09. 15.]
SZOLNOK MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG
III/III OSZTÁLY
SZIGORÚAN TITKOS!
[Minősítés törölve! – bélyegző]
Tárgy: ORBÁN VIKTOR tevékenységéről
J E L E N T É S
Jelentem, hogy társszervtől kapott információ és értékelő-elemző munka kapcsán DR. ORBÁN VIKTOR-ral kapcsolatban – aki a "BOJTÁR" fn 33-SZ-10797 sz. bizalmas nyomozás célszemélyének férje – az alábbi információk jutottak birtokunkba.
DR. ORBÁN VIKTOR /: Székesfehérvár, 1963. május 31.
a: Sipos Erzsébet :/ pk, KISZ-tag, magyar állampolgárságú és nemzetiségű, az
ELTE Jogász Szakkollégiumának tanára. Állandó lakásai 1987-ig Székesfehérvár,
Vöröshadsereg útja 52., 1987-től Szolnok, Orosz Gy. ut. 19. I/6.
Ideiglenes lakása: Budapest XI., Ménesi út 12.
DR. ORBÁN-t 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 Osztálya, de beszervezésétől el álltak. 206-8/21/1982.sz, 11-2110/1982.számon környezettanulmány készült róla. Ezt követően 1983-ban a Battyányi örökmécsesnél március 15-én rendzavarás címén intézkedést foganatosítottak vele szemben a BRFK állományába tartozó rendőri szervek.
A demokráciát, a demokratikus jogokat becsmérlő jellegű cikkeket jelentet meg a "Rajk-féle" választás kapcsán az ELTE szakkollégiumi értesítőjében.
1985-ben előadássorozat megtartására hívja meg, kéri fel a BM III/II-1 Osztály által ellenőrzött Tőkés Rudolfot.
[Kézzel: 131; alul: 6. További bélyegzők és kézírások részben olvashatatlanok.]
- 2 -
Ez évben "VIKTÓRIA" fn-en a BM III/III-2 Osztálya bizalmas nyomozás alá vonja. A nyomozást 1986-ban bizonyítékok hiányában megszüntetik.
Az ellenzéki jogász körökön belül kiterjedt
kapcsolatokkal rendelkezik, elismert szaktekintélyként megbízható személyként
tartják számon e körökben.
Diplomamunkáját előbb a szegénység és a szocializmus összefüggéseiből, majd az
1956-os munkástanácsok tevékenységének uj szemszögből való értékeléséből írja –
sikertelenül.
Interjut készített ismert ellenzéki személyekkel, Donáth Ferenccel és Lendvai
György-gyel az önigazgatásról és visszásságáról.
Kapcsolatai közt megtalálhatók:
- DIETER ESCH[?], az NSZK "zöld"
parlamenti frakciójának egyik vezetője,
- NAGY ANDOR
összekötők a magyarországi "kékek" és
- MISZLIVETZ FERENC a
"zöldek" között,
- VARGA JÁNOS a
"Duna Kör" egyik vezetője,
- FODOR GÁBOR aki ifj.
Bibó barátja és jó kapcsolata [a sor vége a másolaton hiányos]
Nevezett és "BOJTÁR" házasságkötése után, amennyiben nem sikerülnek budapesti tervei feltételezhető, hogy ügyvédként vagy jogtanácsosként elhárítási területünkön kíván elhelyezkedni.
S z o l n o k, 1987. augusztus 25.
/: [Tönyvesi?] József r.hdgy :/
Nyt.sz.: 18/3-527 [a 527
kézírásos]
Készítette: FJ/Kné
Készült: 1 pld. 33-SZ-10797 sz.d.
[Minősítés törölve! – bélyegző; kézzel: 132; alul: 7]
BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS!
Törlés folyamatban!
Herczeg Miklós
[Aláírások, kézírásos megjegyzések]
Tárgy: Fiatal Demokraták Szövetségének újabb összejöveteléről
J E L E N T É S
A Belügyminisztérium szervei 1988. április 6.-án a 39/1974. számú Minisztertanácsi rendelet 13. §. 4. bekezdése alapján figyelmeztetésben részesítették a Fiatal Demokraták Szövetsége /FIDESZ/ ideiglenes intéző bizottságának tagjait – Orbán Viktor, Kövér László, Csaba Iván, Rácz András, Andrássy Miklós – azzal, hogy "megkezdett cselekményük folytatásától álljanak el, mert az bűncselekményhez vezet".
Az eljárás ellen Kövér László, Orbán Viktor és Csaba Iván panasszal élt, Rácz András és Andrássy Miklós a figyelmeztetést tudomásul vette. Kövér és Orbán azt panaszolta, hogy későn kapták meg az idézést, véleményük szerint cselekményük nem törvényellenes és, hogy nem kaptak a figyelmeztetésről írásos határozatot. Csaba Iván indokolása az volt, hogy az intézkedés adminisztratív jellegű és az ügy rendezésére inkább a politikai párbeszédet tartotta volna alkalmasnak.
A FIDESZ kezdeményezői 1988. április 10.-én a "Kisrabló" étteremben ujabb összejövetelt tartottak, ahol mintegy 60 fő jelent meg, közöttük több ellenzéki- ellenséges személy. Nyugati tájékoztatási szervek tudósítóit az összejövetelen nem azonosítottunk.
[Minősítés törölve! Bélyegző: 2000-06-30. Alul kézírásos jelzet: 6-7/295/88 [?].]
- 2 -
Ismertetésre került a FIDESZ
szervezőinek eddigi állása, majd az intézkedéssel érintettek számoltak be
részletesen a személyüket ért "atrocitásról". Ennek során Orbán
Viktor azt is kifejtette, hogy az ellenük lefolytatott eljárás nem rendőri, hanem
politikai jellegű, ezért részükről is politikai válaszra van szükség.
Kifejtette, hogy mind a szervezet, mind a figyelmeztetett személyek nevében a
sajtóban megjelentek helyreigazítását kérik, mivel a szervezet nem
törvényellenes és nem kezdeményezték a megalakulást, hanem deklarálták.
Amennyiben a helyreigazítás nem történik meg, sajtópert indítanak.
Szájer József az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumának nevelő tanára részletesen ismertette a jogi eljárás lehetséges formáját, felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben "jogi személyként" léphetnek fel, akkor hivatásos ügyvéd felkérését tartja szükségesnek.
Megfogalmazódott, hogy a FIDESZ által indítandó sajtópernek elvi jelentősége van, bizonyítani kívánják létrejöttük és működésük jogszerűségét és törvényességét. Ennek érdekében Németh Zsolt a Magyar Tudományos Akadémia tudományos ösztöndíjasa javasolta egy "Politikai nyilatkozat" megfogalmazását, amelyet az MSZMP és a KISZ vezető szerveinek juttatnának el. Ebben tiltakoznának az adminisztratív intézkedések ellen, hivatkoznának az alakuló ülésen résztvett párt és KISZ képviselőkre, akik tanusíthatják, hogy legálisan a szocializmus elvi alapjaival összhangban alakították a szervezetet, bejelentenék, amennyiben nem vonják vissza az ellenük hozott intézkedéseket, a teljes társadalmi és külföldi nyilvánosság támogatását igénybe veszik. Kijelentették, hogy bármi lesz is a döntés, tudomásul veszik, de leszögezik: nem vállalnak felelősséget azért, hogy a jövőben a fiatalok körében milyen "földalatti" szervezetek alakulnak meg.
[Alul kézírásos jelzet: 6-7/295/88 [?].]
– 3 –
A vita során ütköztek az álláspontok. A többség radikális megfogalmazást javasolt, mások úgy vélekedtek, hogy lehetőséget kell biztosítani a hatalomnak a téves tájékoztatás miatti hibás döntés korrigálására. Csaba Iván kifejtette, hogy a szervezet megalakítására politikailag nem megfelelő időpontban került sor, indítványozta a szervező munka beszüntetését, mivel nincs szükség „mártírokra”. Javaslatát elutasították, ezért bejelentette, hogy kilép a FIDESZ-ből.
A jelenlévők a „Politikai nyilatkozat” megfogalmazásával Németh Zsoltot, Deutsch Tamás jogász és Doth Vilmos közgazdász hallgatókat bízták meg, amelyet legközelebbi ülésükön vitatnak meg.
Ezt követően a megbeszélést – kisebb létszámban – magánlakáson folytatták. Itt többségi döntéssel úgy határoztak, hogy a FIDESZ szervezését és a tagtoborzást a jelenlegi formában folytatják. Gyakorlati lépésként a közeljövőben tervezik, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának neves professzoraitól kérnek írásos támogatást, ezzel is bizonyítva a szervezet törvényességét. Ugyanezen célból az Alkotmányjogi Tanácshoz is kívánnak fordulni. A FIDESZ megalakulásának tényét az Országos Ágazati Ifjúsági Parlamenten is be kívánják jelenteni. Felvetődött továbbá, hogy a jövőben nem nevezik meg képviselőiket, így nem lesznek olyan személyek, akiket „a hatalom” felelősségre vonhat. A találkozón a politikai anyagokat és további belépési nyilatkozatokat terjesztettek.
[Az utolsó mondat nyelvtani alakja az eredeti képen ellenőrzendő.]
– 4 –
Tájékoztatták a résztvevőket, hogy a legközelebbi összejövetelüket 1988. április 17-én 19 órakor a „Kisrabló” étteremben rendezik.
A Belügyminisztérium szervei a felsőoktatási intézmények vezetőit tájékoztatják és folytatják az ellenséges célokat realizálni szándékozók ellenőrzését.
Budapest, 1988. április [olvashatatlan].
Kapják:
Lázár György elvtárs
Grósz Károly elvtárs
Berecz János elvtárs
Aczél György elvtárs
Havasi Ferenc elvtárs
Hámori Csaba elvtárs
Fejti György elvtárs
Lukács János elvtárs
Pál Lénárd elvtárs
Szűrös Mátyás elvtárs
Kótai Géza elvtárs
Lakatos Ernő elvtárs
Radics Katalin elvtársnő
Varga Péter elvtárs
Köpeczi Béla elvtárs
Markója Imre elvtárs
Szijjártó Károly elvtárs
Melléklet: 2 lap
11–15/810/1988.
[Jobb alsó sarok: kézírásos levéltári jelzet, részben olvashatatlan.]
[ÁBTL – 2.2.3. A-karton nyilvántartás – „Győri Gábor”]
SZIGORÚAN TITKOS!
KÜLÖNÖSEN FONTOS!
A
JAVASLAT
[az operatív kapcsolat létesítésére – részben takart nyomtatott fejléc]
Neve: Orbán Viktor
Születési helye, ideje: Székesfehérvár, 1963. V. 31.
Anyja neve: Sipos Erzsébet
Iskolai végzettsége: gimn. érettségi
Pártállása: párt. [bizonytalan]
KISZ: 1979. [bizonytalan]
Munkája (szolg.) helye: [olvashatatlan]
Beosztása: [olvashatatlan]
Lakhelye: Székesfehérvár
Megye: Fejér
Nyelvismerete: OROSZ, ANGOL
Külföldi kapcsolata: nincs
[A nyomtatvány középső és alsó része kézírásos, több helyen bélyegzővel fedett; megbízható, betűhű olvasat nem állítható elő a rendelkezésre álló képből.]
A kapcsolat létesítése célja: Az őt [olvashatatlan] és a [olvashatatlan] bűncselekmények, valamint a KISZ-t kívülről befolyásoló jelenségek felderítése. [Erősen bizonytalan olvasat.]
[Jobb oldali rovatok: minősítés törlése; jellemzések; operatív javaslat; kézírásos aláírások és dátumok – részben olvashatatlan.]
ÁBTL – 2.2.3.
2012.03.29.
[ÁBTL – 2.2.2. Hálózati
nyilvántartások – „Győri Gábor kapcsolata”]
BM ADATFELDOLGOZÓ ÉS
TÁJÉKOZTATÁSI
CSOPORTFŐNÖKSÉG
AZ OPERATÍV NYILVÁNTARTÓ OSZTÁLY
SZIGORÚAN TITKOS!
KÜLÖNÖSEN FONTOS!
Értesítés
Budapest, 1989. június 22.
BM III/III-2
[olvashatatlan] osztály vezetőjének
[Állambiztonsági terület és iktatási hivatkozás részben olvashatatlan.]
Tarján István szds. nevű elvtárs
[Az értesítés gépelt törzsszövegének egy része bélyegzőkkel takart.]
„Győri Gábor”
Budapest, 89. június 22.
[... ] a BM III/III-2/a. [olvashatatlan] hálózatának kapcsolata.
1963. V. 31.
Székesfehérvár an: Sipos Erzsébet
Az értesítést a hálózati személy: Orbán Viktor [olvashatatlan]
Minősítés törölve!
[Minősítésfeloldó kézírásos jelzés, 1999. X. 6.; további pecsétek.]
ÁBTL – 2.2.2.
2012.03.29.
[Az irat űrlapszerű szerkezete és az átlós levéltári bélyegzők miatt több rovat nem rekonstruálható biztonsággal.]
Kapcsolódó cikkek
-
Annyira “jól” sikerült a tiszás ügynöklista, hogy már jogi segélyt nyújtanak azoknak, akiket hamis színben tüntettek fel
-
Ügynökakták - Bütyök: 1-0
-
Tiszás ügynökbotrány - Sajtótájékoztatót tartottak a nemzeti oldal politikusai a Tisza lejáratókampánya kapcsán
-
1956 november 5-én úgy tűnt hogy örökké fog tartani




























