Szétvergődi magát a propaganda: a 444 egy régi Orbán interjúval próbálja csorbítani az ENSZ-főtitkári értesüléseket

Ismeretes, vasárnap este robbant a hír, hogy állítólag az USA, Oroszország és Kína is szívesen látná a volt magyar miniszterelnököt az ENSZ élén. Mielőtt leírnám, hogy mit gondolok magáról a hírről és úgy egészben az ENSZ-ről, illetve annak vezetéséről, kicsit beszéljünk a propagandasajtóról, amely egész vasárnap este és hétfő délelőtt lázasan igyekezett kitalálni, hogyan nyugtassa le a hírtől minden bizonnyal dührohamot kapó magyar miniszterelnököt. Meg is lett a “szent Grál”, egy 2018-as Orbán interjú, amiben a volt miniszterelnök viszonylag világosan beszél mind a pozícióról, mind pedig az egész szervezetről. Csakhogy azóta eltelt néhány év, és jött egy Tisza-kormány, amely elvette a szabad választás lehetőségét a magyaroktól a visszamenőleges jogalkotással.
A 444 által idézett, 8 évvel ezelőtti Orbán interjú egy pontján arról volt szó, hogy Magyarország kilépett az ENSZ migrációs csomagjának a tárgyalásából, majd Amerika és Ausztrália is így tett. Miután arról kérdezték, hogy más országok is fogják-e követni Magyarországot, Orbán így válaszolt:
„Általában az ENSZ döntéseit az államok természetesen nem hagyják figyelmen kívül, de nem is tekintik olyan döntéseknek, mint amelynek közvetlen következménye lenne az ő életükre. Végül is az ENSZ-t nem azért találták ki, hogy világkormányként működjön. Persze a bürokraták, néhány, otthon megbukott és aztán így az ENSZ-be ejtőernyőzött politikus szeretné folytatni a politikai pályáját, és egy világkormányzásban szeretne részt venni, de ezek aberrált egyéni ambíciók.”
Orbán szerint „valójában az ENSZ-t azért hoztuk, hozták létre a II. világháborút követően, hogy legyen egy hely, ahol tudnak mindig érintkezni, beszélni egymással az egyébként ellentétes érdekekkel rendelkező államok vezetői is. Legyen egy hely, ahol fel tudjuk oldani a konfliktusokat, legyen egy hely, ahol esetleg meg tudunk állapodni néhány alapvető kérdésben, amit utána minden kormány megpróbál követni. Ezért az ENSZ-hez nem szoktak úgy viszonyulni a tagállamok, az ENSZ döntéseihez, hogy abból valamifajta fenyegetés származhatna rájuk, nem így szokták látni.”
Akkor arról beszélt, a migráció esetében más helyzet állt elő, „nem lehet felelőtlen nyilatkozatokat elfogadni”. Szerinte akkoriban kezdtek rájönni a tagállamok, hogy „az általuk egyébként nem különösebben komolyan vett ENSZ egy olyan dokumentumot készül elfogadni, amely utána a világnépvándorlás szabályozásának zsinórmértékéül is szolgálhat”. A dokumentum elfogadása szerint akciótervek követték volna, illetve „nagyon sok, alapvetően liberális eszköz, média, újságírók hada, egyetemek, bíráskodásban résztvevő személyek olyan irányba terelik majd a döntéseiket, amelyek lehetővé teszik a világméretű migrációt, vagyis a népvándorlást” - idézi fel az interjút a Tisza propagandalapja.
Beszéljünk akkor nyíltan az Orbán ENSZ-főtitkári pletykáról
Fontos leszögezni: Orbán Viktor még nem erősítette meg a híreket és hivatalos jelölés sem történt, habár sok idő nincs minderre, mert a jelenlegi főtitkár hivatali ideje december végén lejár. Ugyanakkor, ha komolyan vehetőek az értesülések és a három nagyhatalom közös szándéka, akkor azt is láthatjuk, hogy itt egy nagyon erős diplomáciai döntésről van szó.
Azt is szögezzük le: Orbán Viktor valóban elvesztette a választást, mindezt 2,5 millió szavazattal (nagyjából ennyivel szintén nyert már kétharmados választást), tehát nem egy olyan politikusról beszélünk, akinek a pártja a parlamenti bejutási küszöböt súrolta volna akár a legutóbbi választás során. Bukott politikusnak tehát én nehezen nevezném Orbán Viktort, választást elvesztő miniszterelnöknek, pártelnöknek viszont igen. És ezzel az ellenfele is pontosan tisztában van. Bukott politikusra, akire a kutya sem kíváncsi már, ugyanis nem szoktak - teljesen jogállami eszközökkel szembemenő - személyre szabott jogalkotást alkalmazni, és elvenni tőle, illetve a szavazóitól a lehetőséget arra, hogy a legközelebbi voksoláson rá ikszeljenek.

A Tisza tehát pontosan tudja, hogy Orbán nem bukott meg, csupán vesztett. Egy bukott és érdektelenségbe fulladt politikus miatt ugyanis nem hoznak olyan törvényt, amely visszamenőleges hatállyal 8 évre maximalizálja a miniszterelnöki pozíció betöltését. Hiszen felesleges lenne a procedúra. De mivel Magyarék pontosan tudják Orbán erejét és politikai tehetségét, ezért meghozták ezt a törvényt, így Orbán, ha akarna sem tudna indulni a 2030-as országgyűlési választásokon a miniszterelnöki székért.
Mindeközben a “bukott” Orbántól rettegő hatalom mindent megmozgat, hogy valaki végre már valljon valamit a Fidesz elnöke ellen, mert hát olyan csak nem lehet, hogy Orbán nem követett el semmilyen bűncselekményt, hiszen ezzel etették a népet éveken át, majd nyertek meg kétharmaddal egy választást.
A helyzet tehát az, hogy bármennyire is súlytalannak tűnik Orbán ENSZ-beli vezető pozíciója, a volt magyar miniszterelnök diplomáciai és politikai teljesítményével a magyar választók többségén kívül nagyjából mindenki más tisztában van ezen a világon. Az ENSZ-ben Orbánnak nincs befolyása az államok belpolitikájára, nem tudja benne megváltoztatni a világot és “forradalmak” élére sem tud állni benne. De diplomáciai hatása igenis erős lehet, ha akarja. Fontos megjegyezni, az eddigiek során, az elmúlt években az ENSZ-főtitkári pozícióba “ejtőernyőztetett” politikusok egyike sem volt olyan, világszinten ismert és elismert állami vezető, aki határozott politikai nézettel, célokkal és vízióval rendelkezett volna, mint a magyarok leváltott miniszterelnöke. Aki ismét mondom, nem megbukott, hanem vesztett. Évekig tartó, könyörtelen munkával, zsarolással, és brutális pénzmozgásokkal megtámogatott aktivizmussal sikerült őt leváltani, tették mindezt úgy, hogy sorozatosan átverték a magyar embereket, majd rávették őket, hogy saját magukat lőjék lábon a döntésükkel.
Orbán nem egy “névtelen” nyugati politikus, nem egy lobbista és nem egy bukott politikus, hanem egy politikai zseni, aki brutális diplomáciai hálót épített ki mind maga, mind pedig - egy darabig - a kis országa köré. Én éppen ezért látnék némi víziót ebben a pozícióban még úgy is, hogy valódi döntéshozatal valóban nincs benne. De be kell valljuk magunknak, hagytuk, hogy elérjék, Orbánt ne csak lecseréljék a magyar pályáról, hanem eltörjék mindkét lábát, hogy soha ne is tudjon visszatérni a magyar játékba. Most ezeket a napokat éljük, így minden olyan gesztus fontos lépés, ahol a leváltott magyar miniszterelnök “sérülésének gyógyítására” látunk kísérletet. Ha Orbán végül tényleg az ENSZ-főtitkára lesz, akkor még az is lehet, hogy újra lesz valami értelme a szervezetnek.





