Tanács Zoltán is százmilliós megbízásokat kapott a Fidesz-kormánytól, szóval lehet küldeni Feledy Botond után (FRISSÍTVE - százmilliárdos)

tanacs.jpg

Éveken keresztül dolgozott az Orbán-kormánynak Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter, a Magyar Nemzet szerint százmilliós értékű szerződések kötötték a korábbi kabinethez. Ugyanilyen „bűnök” miatt menesztették a napokban a Magyar Külügyi Intézet vezetőjét, Feledy Botondot. Kiváncsian várjuk, vajon a miniszter is erre sorsra jut?


Nemcsak Feledy Botondnak voltak üzleti kapcsolatai a korábbi Fidesz-kormányzattal a Tisza prominensei közül – írja a Magyar Nemzet. Közbeszerzési adatok szerint Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Horváth nemzetközi tanácsadó cégcsoport tulajdonosi státuszú partnereként a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, a Honvédelmi Minisztériumnak, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak, az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek és a Liget Zrt.-nek is dolgozott, összesen többszázmillió forint értékben.


Feledy Botond útilaput kapott emiatt


Elvileg nincs ezzel semmi baj, hacsak az nem, hogy hétfő este bizalomvesztésre hivatkozva, azonnali hatállyal felmentették Feledy Botondot, a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatóját, miután a Szabad Nép, akarom mondani, a Telex megírta, hogy Feledy cége 2023 decemberétől több mint 84 millió forint értékű megbízáshoz jutott Lázár János akkori Építési és Közlekedési Minisztériumától. 


Helyesbítünk az arányokon...

A Köztér ugyanakkor már egy mintegy 216 milliárd összértékű szerződéscsomagról ír, amely ahhoz a céghez köthető, ahol Tanács tanácsadóként dolgozott egészen, míg a TISZA pártba be nem lépett. A portál 98 db közbeszerzést talált 2010 és 2026 között a magyar állam és az IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft. „munkakapcsolatában”. Tanács Zoltán 2025 őszén ejtőernyőzött a TISZA párthoz az IFUA Horváth &Partners-től, ahol 1999 óta dolgozott. A Köztér információi szerint Tanács rendszeresen lobbizott például Palkovics Lászlónál, amikor miniszter volt, de a jó munkakapcsolat Lantos Csabával is folytatódott.


A teljes cikket olvassák el a Köztér oldalán.