Rohadtul nem ezt vártuk – a Tisza párti rendőrszakszervezetben is csak hüledeznek az illetményemelés láttán

TothTisza.jpg

Tóth Zoltán rendőr alezredes, a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) alelnöke és szóvivője, 2026 februárjában megmutatta magát a Tisza párt évértékelőjén. A szakszervezet hiába próbálta kimagyarázni, hogy itt nem párpolitizálás történt, az üzenet egyértelmű volt. Ebben a keretben érdekes, ahogyan végre megszólalt az illetményemelés kapcsán.


Tóth alezredes persze jó politikai érzékkel nem is a pénzikét kevesli, hanem a kommunikációban látja a hibát. Most már ugyanis arról beszélt a 24.hu-nak, ők eleve tudták, hogy nincs pénz az államkasszában, azaz a beígért béremelést nem tudják teljesíteni Magyar Péterék.

A Belügyminisztérium arról beszélt, hogy minden részletet elmondtak a szakszervezeteknek. Ezzel szemben nem mondtak el semmilyen részletet. A Tisza-kormány győzelmi jelentésként beszél a különböző ágazatokat érintő béremelésekről, holott előzetesen – legalábbis a rendvédelemben – titkolták, mire készülnek


– fogalmazott Tóth Zoltán, aki azzal igyekezett tovább mentegetni a kormányt,

hogy a nullához képest a mostani rendezés mindenképp több, az állomány mégis felhördüléssel fogadta a hírt.


  • Pedig Magyar Péter is megmondta: akik egy keveset is kaptak, azok csak gondoljanak arra, hogy mások még ennyit se, és fogják be a lepénylesőjüket. Tóth Zoltán pedig szépen át is vette ezt a szemléletmódot. Gratulálunk, és Boldog Karácsonyt!