Székelyföldön nem árad a Tisza

tarr_zoltan_szekelyfold.jpg
Pár napja Tarr Zoltán, egyfajta előőrsként látogatást tett Erdélyben és Székelyföldön, ahol a miniszter megkísérelte meggyőzni az erdélyi magyarokat, hogy a jelenlegi kormánynak is fontos a határon túli magyarság sorsa. 

Magyar Péter nyilván nem igazán heverte ki utolsó erdélyi körútját, amit még 2025 augusztusában tett. A látogatás, amelynek célja az lett volna, hogy a szavazatok növelése érdekében megszólítsa az ottani magyarságot, valójában politikai kudarcba fulladt, amelyből nehezen tudott kievickélni a jelenlegi kormányfő. De mit is várhat egy olyan személy, aki Erdély földjén lépkedve kijelenti, hogy Erdély "román föld" és ezzel megsérti azokat a határon túli magyarokat, akik vérüket is áldozva kiálltak magyarságukért?

Egy szóval, Magyar Péternek egyelőre ennyi elég volt az erdélyi magyarságból és inkább Tarr Zoltánt küldte előre a kormány és a határon túliak közötti kielégítő kapcsolat kiépítése céljából, és persze azért, hogy ha valami mégsem úgy alakulna, ahogy azt elképzelték, akkor annak közvetlen elszenvedője ne a miniszterelnök, hanem a miniszter legyen. Mert Magyar Péternek az arcul csapásból elég volt egyszer. És nem akart még egy pofonba beleszaladni, főleg nem a székelyeknél. 

De a székelyek nem felejtenek. 

Tarr Zoltán a Madarasi-Hargitán, ahol csak néhány fős hallgatósága volt (azok is "saját csapatából" kerültek ki), elmondta a kötelezőket, majd lényegében jelezte, hogy ők a bilaterális kapcsolatokban hisznek, vagyis elsősorban a szomszédos országokkal, pontosabban a mindenkori román kormányokkal akarnak jó viszonyt. Így érthetőbbé (de nem elfogadhatóvá) válik Magyar Péter "román földezése", aki szívesebben tett egy gesztust ezzel a románoknak, és sértette meg az erdélyi magyar közösséget. Ezzel egyben pedig fel is állította a fontossági sorrendet!

És mi lesz az eddig támogatásokkal? Nos, hogy mennyit is mire is kapnak majd pénzt a nemzettársaink azt majd a Tisza-kormány eldönti. Hogy milyen alapon? Tarr kijelentéséből ítélve politikai és ideológiai alapon fognak "röpködni" a magyar forintok. Az, hogy ez mennyivel lesz más, mint az Orbán-kormány támogatása, nem tudni, maximum annyiban, hogy ha a Tisza-kormány adja, na az már más tészta!

És ha már látogatás, akkor a miniszter elhozta azt a propagandát és azokat a hazugságokat is Székelyföldre, amelyek az anyaországiak többségét annyira magával ragadta. Ebből is kitűnik, hogy a Tisza Pártnak még mindig nem sikerült megérteni, hogy a székely lélek más, hogy a székelyeket korántsem lehet azzal a nyelvezettel és megbotránkoztatással megszólítani, amivel az anyaországiak nagy részét viszont le lehet kenyerezni. Ők (kevés kivételtől eltekintve) másképp gondolkodnak a magyarságról, az indentitástudatról, és ami a legfontosabb, hogy emlékeznek arra, hogy ki volt az, aki segítséget nyújtott nekik, aki - más kormányokkal ellentétben - nem románnak, hanem magyarnak nevezte őket és a magyar nemzet szerves részének tartotta őket és úgy is kezelte őket. 

Tarr Zoltán rossz vizekre evez, ha azt gondolja a "luxizásra" hivatkozással meg tudja ingatni őket, hiába élnek számosan szerény körülmények között. A székelyek ismerik a politika csínját-bínját, hiszen a románok keményen megmutatták nekik, hogy milyen is az. Ha velük szemben fel tudták venni a kesztyűt, akkor a Tisza-kormány nem jelenthet számukra kihívást. 

Magyar Péter pedig valóban jobban teszi, ha otthon marad, mert Székelyföld és a székelyek messze nem az ő világa.