Még a tiszás brigád sem annyira amatőr, hogy "fideszes kapcsolatai" miatt rúgják ki Feledy Botondot

1-scaled.jpg
Néhány napja még ilyen kép készült Feledy Botondról Velkey György László és Rácz András társaságában. A Magyar Külügy Intézet vezérigazgatója valakinek az útjában lehetett, ezért kellett távoznia. Fotó: Magyar Külügyi Intézet.

Még mindig nehéz elhinni, amit hétfő este 10 és 11 óra között olvasott az ember. Szóval Feledy Botondot azonnali hatállyal menesztik, amit a súlytalan Velkey György László jelent be Facebook-oldalán. A Telex rejtélyes módon villámgyorsan kapcsol, rövid idő alatt egy hosszú, alapos cikk jelenik meg, amiben azt írják, hogy Feledy az elmúlt években Lázár János tanácsadója volt. A kirúgás oka hivatalosan az, hogy a Magyar Külügyi Intézet (most már) exvezérigazgatója "fideszes" volt. Itt nemhogy bűzlik valami, de olyan csatornaszag árasztja el Magyar Péter rezidenciáját, hogy már a katasztrófavédelmet kell hívni miatta. Ugyanis ez a brigád sem annyira amatőr, hogy az átvilágításon ne derüljön ki az általuk kinevezett személyről, mit csinál, kinek dolgozott vagy épp dolgozik. Minden bizonnyal Feledynek egyszerűen azért kellett repülnie, mert valakinek az útjában lehetett.


Hétfő este tíz óra tájékán Velkey György László egy különös Facebook-posztban számolt be arról, hogy kirúgták Feledy Botondot a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatói tisztségéből. Az indokot mondja el maga a tiszás Velkey: 


“A Külügyminisztérium néhány nappal ezelőtt értesült a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról. A minisztériumhoz beérkezett információk alapján bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntetjük Feledy Botond vezetői megbízatását.”


Milyen különös, de 22:44-kor már egy szaftos cikk látott napvilágot a Telexen.


Ebben a szerző megírta például azt, hogy 


“A kirúgás előtt néhány órával küldtem ezzel kapcsolatban kérdéseket a Külügyminisztériumnak, miután egy közérdekű adatigényléssel megbizonyosodtam arról, hogy Feledy Botond az elmúlt években Lázár János tanácsadója volt.”


A cikk szerint “Feledy Botond cége, a Red Snow 2023 decemberétől egészen a kormányváltásig szerződésben állt Lázár János minisztériumával. Ezen időszak alatt három szerződés alapján összesen 84 215 500 forintot fizetett ki a minisztérium Feledy cégének.”


Én csak egyet (sőt, inkább több dolgot) nem értek. 


  1. Hogyan működik a Tiszás-kormány “átvilágítása”, ha annyit nem tudnak kiszűrni, hogy kinevezettjük mit csinál vagy mit csinált az elmúlt néhány évben? 
  2. Ha tudtak róla, miért jelentették be a kinevezését augusztus elején?
  3. Ha Feledy Botond fideszes múltjával is probléma van, Magyar Péter, Orbán Anita vagy mondjuk Ruszin-Szendi Romulusz miért maradhat? 


Persze ezek az ellentmondások csak minket, földi halandókat zavarnak, mindenesetre meg vagyok róla győződve, nem az volt a baj Feledyvel, hogy dolgozott Lázár Jánosnak. 


Inkább az, hogy valakinek az útjában lehetett. 


Persze távol álljon tőlem, hogy megvédjem a külügyi intézet exvezérigazgatóját, de még a tiszás kormányt sem tartom annyira amatőrnek, hogy az átvilágítás során ne tudtak volna a megbízatásairól, amik néhány Google-keresés alatt meglettek volna.


Hogy kinek állt útjába, egyelőre rejtély, az legyen az ő bajuk. 


Mi viszont elővesszük a popcornt, ropogtatjuk, és figyeljük, ahogy magát pusztítja el ez a társaság.