Elfogták Jordániában a keresztények gyilkosait

A jordániai biztonsági erők október 26-án, egy tűzharcot követően három fegyveres gyanúsítottat vettek őrizetbe – jelentette az állami televízió. Az ügy összefüggésben áll egy, az Egyesült Államok szövetségesének számító országban történt templomi támadással, amely kilenc ember életét követelte. Amint kiderült a merényletnek szíriai szála is van. A Jordán Királyi Légierő csapást mért egy terroristafészekre Szíriában.
Az október 23-i támadás a fővárostól, Ammantól mintegy 120 kilométerre délnyugatra, a Karak kormányzóságban található Hamoud faluban, egy görögkeleti templomban zajló temetésen történt; az incidensben 9 gyászoló életét vesztette, további 40 ember megsebesült. Szemtanúk elmondása szerint a lövöldözés percekig tartott.
A jordániai közbiztonsági igazgatóság közlése szerint a gyanúsítottakat Karakban, egy elhagyatott házban találták meg, ahol éppen rejtőzködtek. Ketten kisebb sérülésekkel megúszták a rajtaütést a harmadik társuk életveszélyes lövést kapott és intenzívosztályon van.
Halálbüntetésre számíthatnak a terroristák
A terroristák nem voltak hajlandóak megadni magukat, és tüzet nyitottak a biztonsági erőkre; utóbbiak viszonozták a tüzet, majd – miután a gyanúsítottak megsebesültek – mindhármukat elfogták. A biztonsági erők soraiban senki sem sérült meg, a hatóságok pedig lőfegyvereket és lőszereket foglaltak le – tette hozzá az igazgatóság. II. Abdullah király bejelentette, hogy a terroristák a legsúlyosabb büntetésre számíthatnak és a titkosszolgálat fel fogja deríteni, hogy kik állnak a támadás hátterében.
Lecsapott a Királyi Légierő
A Roya-News hírügynökség szerint az éjszaka folyamán a Jordán Királyi Légierő vadászgépei csapást mértek több szíriai terroristafészkekre Deraa és Suweyda tartományok térségében. A szír hírügynökségek szerint hét ember vesztette életét, köztük gyermekek is és a helyi TV szerint mind civilek voltak, akik nem köthetőek terrorszervezetekhez. Damaszkusz tiltakozott a légitámadás miatt és lezárta a két országot összekötő „Nasszib” határátkelőt, amelyen keresztül a személyi és az áruforgalom kilencven százaléka zajlik.





